Ugrás a fő tartalomra

Karácsonyi káosz: Igazából Rambó

 


Belader egy pillanatra megfagyott az ajtófélfának dőlve, amikor egy tál gőzölgő popcornnal beért a nappaliba. Raziel a kanapén gubbasztott felhúzott térdekkel egy karácsonyi, piros-fehér takaróba bugyolálva. A haja kócos volt, a szeme könnyes, az előtte heverő zsebkendők taknyosak. A dohányzóasztalon egy kartondoboz pihent, körben mindenfelé filmek tokjai.

Belader elolvasgatta a címeket. Kelekótya karácsony. Holiday. Reszkessetek betörők!, Múlt karácsony, Télapu, Krampusz, Tapló Télapó, Igazából szerelem, Karácsonyi meglepi, A Grincs, és még lehetett volna sorolni.

Lehuppant Raziel mellé, aki szipogva törölgette az orrát.

– Te most sírsz?

– Deb – Ez a nem megfelelője volt egy síró nő szájából.

– Nekem pedig úgy tűnik, igen. Miért bőgsz?

 – Mert ez olyan megható – mutatott a tévé képernyőjére, ahol egy középkorú, anyukának tűnő nő nyöszörgött a hálószobája közepén, miközben valami hasfájós zenét hallgatott.

– Ti nők ennyire együtt éreztek egymással? – horkant félig nevetve. – De most komolyan. Mi történhetett, hogy ennyire megviselt?

– Raziel feljebb tolta magát törökülésbe.

– Ez egy több szálon futó történet. Összeköti őket, hogy valahonnan ismerik egymást, és hogy a szerelmet, a szeretetet hajtják. A történet öt héttel karácsony előtt kezdődik, és egészen addig tart, pár történetszálon keresztül. Az egyik egy kivénhedt rocksztár, aki próbál visszakapaszkodni a toplistákra, és az egyetlen, akit nem mart el maga mellől, az a menedzsere. Aztán van egy szerelmi háromszög, ahol a lányt a fiú legjobb barátja veszi feleségül, miközben ő szerelmes belé. Van egy lány is, aki a beteg bátyjához van láncolva, egy épkézláb kapcsolat nem tud neki összejönni. Aztán van az író, akit megcsal a barátnője, és külföldre megy, hogy írjon, de megismerkedik egy lánnyal. Vagy az újonnan megválasztott miniszterelnök és a titkárnő viszonya, ami ártatlan, de lehet, hogy valaki bekavar nekik. A gyászoló apa, aki ott maradt egy gyerekkel, és nem akar szerelmet az életébe, ameddig a nő úgy nem néz ki, mint Claudia Schiffer. A gyerek ugyanolyan nevű lányt szeret, mint az anyja. Az angol srác, aki Amerikába jön, hogy hátha nem olyan kékvérű lányokkal találkozik, mint otthon.

– Aha – Belader belemarkolt a vajas popcornba, egy jó nagy adagot tömött a szájába.

– A legnagyobb hatással viszont Harry és Karen története volt rám. Ők egy házaspár, régóta együtt vannak. Harry ügynökségénél van egy Mia nevű új titkárnő, aki elcsavarja a fejét, és Karen most tudta meg, hogy a lánc, amit véletlenül megtalált a férfi kabátjának zsebében, az nem az ő ajándéka. Ő csak egy CD-t kapott, míg az aranylánc vélhetően Mia nyakát díszíti, és ez olyan szomorú – pityeredett el ismét Raziel.

– Most, hogy ezt mind végighallgattam, kedvem támadt nekem is sírni. Ha meg kéne néznem, valószínű, ez meg is történne. Minek nézel ilyeneket? – vészesen gyorsan fogyott a popcorn a tálból.

– Kendra küldte nekem őket, hogy még jobban a karácsonyra hangolódhassak. Én csak megkérdeztem, miket néznek ilyenkor az emberek. Ezeket a filmeket válogatta össze nekem.

– Sehol egy horror? Thriller? Sci-fi? Szerintem a Rambó is pont jó karácsonyra, mert úgy hullanak benne a golyók, mint a hópelyhek télen. Vagy a Ragadozó. Ott igazi csapatmunka van, és úgy ragadozik Arnoldhoz a sár, mint az ujjamhoz a tiramisu krémje. Vagy! – tartotta fel a mutatóujját, mintha feltalált volna valamit. – Ott van az Alien. Ha már a szeretet ünnepe. Abban a filmben mindig vár egy ingyenes ölelés, és szerintem az a lény csak félreértett, igazán nem tehet róla, hogy pánikba esik egy halom majom között, akik meg akarják ölni. – Belader diadalittasan hátradőlt. Raziel úgy látta, igazán büszke magára.

Megegyeztek, hogy előbb Raziel befejezheti az Igazából szerelmet, de aztán Belader választ filmet. Persze nem volt kétség, mi lesz az, mert a férfi kezéből ki sem lehetett eszkábálni a díszdobozos Rambó-t.

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszintén szólva

Őszintén szólva, nem tudom, hol kezdjem. Nagyon, nagyon, nagyon… rettentő régen írtam magamtól bármit is. Én ezt alkotói válságnak fogtam fel, ami lassan átfordult pánikba, kényszerbe, majd kiégésbe és motiválatlanságba. Szerettem írni, papírra vetni az eseményeket, nem csak szórakozás, vagy önkifejezés, de terápiás eszköz is volt nekem. Főleg, mivel én élőszóban annyira nem vagyok erős. Mindig is az írás volt a fő önkifejezési eszközöm. Nagyon szerettem írni, mígnem elkezdtem blogolni. Jöttek az emberek, olvastak, kommenteltek, elvártak, majd eltűntek. Mindenféle visszajelzés nélkül. Én is egyre inkább azért csináltam, hogy szórakoztassam őket. Nem magamat, hanem őket. És ez a lufi a rövid videók térnyerésével kipukkadt. Aztán begyűrűztek azok is, akik megpadlóztattak a „miért írtad rólunk azt, hogy” kezdetű beszélgetésekkel, és egyre inkább nem volt kedvem írásban beszélni. Egy olyan embernek, aki inkább introvertált, mint én, ez egyenlő a semmivel. Az élet értelmetlenségével. ...