Őszintén szólva, nem tudom, hol kezdjem. Nagyon, nagyon, nagyon… rettentő régen írtam magamtól bármit is. Én ezt alkotói válságnak fogtam fel, ami lassan átfordult pánikba, kényszerbe, majd kiégésbe és motiválatlanságba. Szerettem írni, papírra vetni az eseményeket, nem csak szórakozás, vagy önkifejezés, de terápiás eszköz is volt nekem. Főleg, mivel én élőszóban annyira nem vagyok erős. Mindig is az írás volt a fő önkifejezési eszközöm.
