Karácsonyi káosz: Házi meggyes rétes

 

Raziel ébredés után magára kötötte a kötényt, elővette a konyhai mérleget, pár keverőtálat, habverőt. Kipakolt mindent maga elé. Már karácsony előtt is így csinálta, szerette, ha minden a szeme előtt van, és nem menet közben kell kikotornia mindent a szekrények hátuljából. Egy ideig nézegette a recepteket, bár már előző este tudta, mit fog aznap sütni. Házi meggyes rétest.

Előbányászott egy tojást, a mérőedénybe két deci vizet töltött. Jobbra tőle a só, balra az ecet pihent. A kacsazsír izzadni kezdett a konyhapulton.

Épp a mérlegre tette a keverőtálat, amikor Belader alatt megnyikordult az ágy. Kimért huszonöt-huszonöt dekagramm rétes- és finomlisztet. Amikor a férfi megjelent mögötte, kérdés nélkül benyálazta a mutatóujját, és belemártotta a lisztkeverékbe.

Amikor lenyalta, elfintorodott.

– Ez meg mi a frász? – horkant fel.

– Finomliszt.

– Ki az az őrült, aki ezt finomnak nevezi? Egészen penetráns íze van. Ez minden, csak nem finom! – dohogott, miközben kitöltött magának egy adag kávét.

Raziel próbálta elhessegetni a démon morcosságát. Összekeverte a két lisztet, beletett egy teáskanál sót, és még egyszer megkavarta.

– Gondolkodtál már azon, mi a kedvenc sütid? – kérdezte, ameddig a víz forgott a mikróban, hogy melegebb legyen, mint ahogy a csapból kijön.

– A rántott hús – felelte egyből Belader. Raziel furcsállta, valami komoly, vagy félkomoly választ várt, de inkább édességet.

– Most őszintén. – A vizet hozzákeverte a szitált liszthez, és egy teáskanál ecetet is hozzáadott. Szerencséjére az összetevők összeálltak úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Hozzáadott két evőkanál kacsazsírt, és egy tojást is. Amikor sem a habverő, sem a keverőlapát nem bírta tovább, gondosan leszedte róla a masszát, és hozzálátott a gyúráshoz.

– Ha őszinte akarod, hogy legyek, sosem fogalmaztam meg magamban. Mindegy igazából, csak édes legyen. De a habos-babos formákat szeretem a legjobban. Persze, bármit megeszek, amit elém teszel, mert egy jó sütire nem mondok nemet – elgondolkodott. – A csokit előbb megeszem, az igaz. Talán, jobban is szeretem.

Abban a negyed órában, ameddig Belader a kedvenc sütijén mélázott hangosan, Raziel kidolgozta a tésztát rendesen. Fényes lett, hólyagos, bárhogy húzta a kisebb-nagyobb buborékok látszottak. A massza nem tapadt sem a kezéhez, sem a tálhoz. Kiborította a munkafelületre. Ekkorra már Belader az olasz különlegességeket sorolta. A japán sajttortán, a balkáni finomságokon át, a skandináv nyalánkságokig szinte mindent felsorolt.

Raziel csak bólogatott, nem is tudott volna közbeszólni, mert a démon bőrlégzése segítségével, a kávéját kavargatva áhítozott egy tál tiramisu után.

Négyfelé vágta a tésztát. Négy tálkát kikent olajjal, amibe a negyedeket beletette, és a tetejüket is megkente olajjal. Újra és újra be kellett kapcsolnia a készüléket, hogy lássa a receptet, így a képernyő is vékonyan beolajozódott.

Ameddig a tészta pihent, Belader körbeért a Földön, és továbbra sem tudta elmondani, mi a kedvenc édessége, inkább azon anekdotázott, hogy miért hívják a sütésmentes ételeket is süteménynek, vagy, hogy a pizza az olaszok melegszendvicse.

Raziel kikészített az asztalra egy tiszta abroszt, amire kiborította a tésztát. Belisztezett tenyérrel kilapítgatta, elkezdte kifelé húzni. Mindig újralisztezte a kezét, a tészta tetejét kissé bezsírozta, és alulról, kézfejének segítségével, belülről kifelé haladva húzta, míg szinte átlátszóvá nem vált az anyag. Elmosolyodott, amikor megpillantotta az abrosz mintáját.

Ollóval egyszerűen körbevágta, hagyta kicsit szikkadni. Zsírt olvasztott, megkente a tésztát. Belader egyre rosszallóbban vizsgálta a mozdulatait.

– Ez amúgy mi lesz?

– Meggyes rétes.

– Meggy krémes? Krém, és dobálsz bele némi gyümölcsöt?

– Nem – nézett fel rá Raziel. – Nem lesz krémes, hanem csak simán meggyes – Belader elfintorodott. – Na, most mi a baj? Nem tetszik a tömény édesség-kúra után?

– De. Nincs vele baj – felelte. – Csak gyümölcs? Annyira nem vagyok oda a gyümölcsös édességekért.

– Inkább legyen fojtós tészta, és cukros tejszínhab? – Belader bólogatott. – Javíthatatlan vagy. Mi a bajod a gyümölccsel? Vitamin vagy rost jut a szervezetedbe? – ha jobban belegondolt, meg sem tudta mondani, mikor látta Beladert utoljára gyümölcsöt enni.

– Ha édességet eszel – kezdett bele -, akkor nem azon agyalsz, mennyi kalória, meg mennyire fogsz tőle megnőni. Megeszed, mert finom, mert szükséged van rá, és kész. Gyümölcsöt meg akkor eszel, ha beteg vagy, meg diétázol, mert akkor az a cukor. De a kettő együtt… – látta Razielt elszontyolodni. – Jajmár! Csináld meg, biztos finom lesz. Nem árt kiegyensúlyozni a szervezetünket édességgel meg egy kis gyümölcscukorral.

Raziel csak bólintott. Nagyjából kinyomkodta az ötven deka meggy levét. Tizenöt dekagramm nádcukrot, egy teáskanál fahéjat, egy csipet szegfűszeget és egy csapott evőkanál búzadarát összeborított egy gyorsforralóban, a gyümölcsöt is hozzáadta.

A tölteléket kis gombócokban elterítette a tészta felületén, egy kanál segítségével elegyengette. Az abrosz segítségével feltekerte. Még jó, hogy korábban kilisztezett egy tepsit, így a kis tésztakígyót sikerült egyből a megfelelő helyre tenni. Amikor mind a helyükön voltak, megkente a tetejüket tojássárgájával, és előmelegített sütőben tizenöt-húsz perc alatt megsütötte.

Az illatra visszatért a konyhába az addig duzzogó Belader, és egyből megbocsátott szíve angyalának, amikor az porcukrot szitált a sütemény tetejére.

– Hm. Nem is néz ki rosszul. Lehet, hogy áttérek a rétesre, és egészségesebben fogok enni.

– Jövőre a tudatos táplálkozás híve leszel?

– Miket beszélsz! Már most is az vagyok. Tudom, hogy eszek. Mint most! – meg sem várta, hogy kihűljön a rétes, fogott egy villát, és pusztán a tepsiből elkezdte kienni.