Karácsonyi káosz: Boldog karácsonyt!

 

Magam sem hittem volna, hogy karácsonyi pizsamában nyitok ajtót az első vendégnek, amikor tökéletesen elterveztem, mit fogok viselni. Direkt erre a célra vettem egy kis fekete ruhát, ami még mindig ott lógott a szekrényre akasztva, amikor betessékeltem Lucifert. Ő igazán kitett magáért, majdhogynem frakkban érkezett. Két szatyrot tartott, amit unott képpel, és egy elharapott „boldog karácsonyt” kijelentéssel nyomott a kezembe. Leültettem a kanapéra, Belader kikapcsolta a tévét, bár még mindig két helynyi részen terpeszkedett. Mindkettőnek készítettem forró csokit, majd eltűntem átöltözni.

Mire felvettem a pihe-puha hóemberes zoknimat is, megérkezett Kendra, aki alig fért be az ajtón az ajándékoktól. Őt követte a sorban Uriel. Hétköznapi ruhákat viseltek, semmi extrát.

Kisvártatva eltűntem a konyhában, áldottam az eszem, hogy a főbb előkészületekkel előző este végeztem.

Amikor kipakoltam mindent a pultra, realizáltam, hogy nem leszek elég egyedül. Így esett meg, hogy Uriel és Lucifer, mintha világi nagy haverok lennének, késekkel a kezükben uborkát, tojást és almát szeleteltek. Kendra segített a szószokat elkészíteni, míg én egy adag sósat gyúrtam be. Belader is velünk nyomorgott a konyhában, dinsztelte a káposztát, odatette a levest melegedni, és még a csirkemellet is sikerült megfordítania úgy, hogy nem úszott olajban a tűzhely.

Észre sem vettem, hogy fordultunk reggelből délbe, majd enyhén délutánba. Felszisszent egy-két sör, mi lányok koktélt kevertünk magunknak, nevetgéltünk, néha megkavartuk, ami rotyogott, sokat beszélgettünk. Olykor a szemem sarkából láttam, milyen élesen pillog Lucifer hol Beladerre, hol Urielre, de ilyenkor hamar elhessegettem a rossz gondolataimat.

Sajnáltam, hogy páran nem tudtak eljönni, viszont, amikor asztalterítésre került a sor, rájöttem, így legalább elférünk. Hiába húztuk ki nagyobbra, a rengeteg tányér és pohár között alig fértek el a hóemberes, hópelyhes, rénszarvasos és mikulásos szalvéták, illetve az evőeszközök. Belader lelkesen mutogatta, hogy ő ül az asztalfőn, de mi, többiek úgy ülünk le, ahogy akarunk. A legjobb lenne egy lány és egy szárnyas szekció, mutatott Luciferékre, akik némán prüszkölve vették tudomásul, hogy egymás mellett foglalnak helyet.

Behoztuk a levest, ami akkora kondérban készült, hogy majd megnyeklett az asztal. A második fogásoknál már azon csodálkoztam, hogy nem dőlt össze alattuk. Párolt lilakáposzta, citromos-rozmaringos ágyon pihenő sült pulyka, jércemell saláta, tört krumpli, bulgur fűszeres sült zöldséggel, áfonyaszósz, baconbe tekert, sajttal és sonkával töltött csirkemell, spenótpüré, s valamilyen ördögi indíttatásból készített rántott halfilé. Nem beszélve arról, mennyi savanyúságot és szószt mellékeltem hozzá, hogy mindenkinek meglegyen a szíve vágya.

Kendra már a leves végén esküdözött, hogy minden rendben van, de reméli, van savlekötőm. Lucifer fintorogva próbált a tányérja szélére terelni némi petrezselymet. Uriel úgy evett, mintha egy lassított felvételt néznék. Belader nemes egyszerűséggel meg akart halni, mert korán volt még az ebédhez, és ő nemrég reggelizett, és nemrég tolt be egy halom aprósüteményt.

Amikor mindenki tányérja kiürült, pár percig csak ültünk a romjainkon. Jöhet bármilyen csapás. Sáskák, békák, legyek, tengeri szörnyek, szélviharos aggok, vészjósló öreg nénikék az utcán, zombiszerű emberek a plázában, egy láthatatlan ellenség, aki ott van mindenütt, mi megbirkózunk vele. De a karácsonyi vacsora mindannyiunkat legyőzött. Fél lábbal a gyomrunkra nehezedve, diadalittasan nevethetett, hogy nesztek, ti hősök, ti világ megmentői, engem nem győztök le!

Kendra már tűkön ült, ő bontotta a társaságot. Nem szedtük le az asztalt, csak átvonultunk Belader fája köré. Lucifer mindenáron Alice Cooper Poisonját akarta hallgatni bontogatás közben. Uriel inkább valami Christmas Carolt erőltetett, s ebbe a vitába Belader is beleszállt Mariah Carey-vel. Nem tudnám felidézni, hogy jutottunk el egy metál banda karácsonyi acapella előadásához, de az maradt végül.

Nagyon bénának éreztem magam, ahogy a többiek is, amikor körbeálltuk a fát. Magunk elé tettük az ajándékokat, és Kendrával kezdve, egyenként átadtunk mindenkinek mindent az óramutató járásával megfelelő irányban. Majd leültünk az ajándékok mögé, és lelkesen bontogatni kezdtünk. Túl hamar végezhettem, mert ezen az idilli képen, és a többiek gyermeki tekintetén majdnem kicsordult egy könnycseppem. Nem vagyunk vérrokonok, mégis ők a családom.

Lucifer hitetlenkedő és rosszalló arckifejezése pontosan tükrözte, mit gondol, és mit nem mondhat ki. Két ujjal tartotta fel a rózsafüzért, mint más a kutyagumis tasakot. A Bibliánál fel is szisszent, és olyan kínvigyorra húzta az arcát, hogy még nézni is fájt. Belader egészen jól szórakozott rajta, Uriel csak megveregette a hátát. Utóbbi kihúzta magát, amikor meglátta a faggyús tollápoló készletet, mire Belader rávágta, hogy reméli, úgy fog vele fürdeni egy baromi nagy sarokkádba, mint télen a kacsák. El is mutogatta. Kendra hüledezett, amikor kibontotta a temérdek szépségápolási cuccot; Lucifer egy szaunabérletet vett neki, csak remélem, nem a Pokolba szól. Uriel egy angyal illatú gyertyát adott Kendrának, amire később csak annyit mondott nekem, hogy amikor megszagolta, rájött, hogy az angyalok igen büdösek. Belader azonnal ki akarta próbálni a csokiszökőkútját, pechére ezzel várnia kellett, mert megette az otthon felhalmozott készleteket. Én pedig megkaptam, amire igazán vágytam, és amit nem néztem volna ki Beladerből. Egy aspeni síelős hétvégét. Már alig vártam, hogy a fehér tájon, hűvös szembeszéllel dacolva lecsússzak a hegyoldalon.

Úgy érzem, minden ajándék telibe talált, még akkor is, ha volt köztük olyan, amit inkább poénnak, vagy mentő ötletnek szántunk.

Estére ettünk még egy kört, ráadásul előkerültek az elkészült sütemények. Kendra és Belader azt játszotta, hogy kisbabát várnak, annyira kitolták kerekedő pocakjukat, Uriel pedig rájuk nézve annyit jegyzett meg, hogy boldogok a telthasúak, mert övék lett az utolsó tál sütemény. Éjszakára senkit sem kellett altatni. Kendra a vendégszobában, Lucifer és Uriel a nappali kihúzhatós kanapéján szenderedtek álomba. Én Belader mellé feküdtem, aki akarva-akaratlanul is egyből átölelt, ahogy megérezte a súlyomat az ágyon.

Pittyent a telefon. Manuel írt, nem győzött hálálkodni, hogy még ilyen távolságból is gondoltunk rá, célba ért az ajándék, amit nagy nehezen sikerült postára adnunk. Boldog karácsonyt kívánt.

- Neked is boldog karácsonyt! – mondtam suttogva a készüléknek.

Átfogtam Belader karját. Szerettem volna még benne maradni ebben a pillanatban, de elnyomott a rengeteg rétes, bejgli és mézeskalács.

- Boldog karácsonyt! – suttogtam még egyszer magamnak, Beladernek, a többieknek, mindenkinek és senkinek.

Nektek.