Régebben
többször volt olyan, hogy egy-egy író megihletett, vagy a történetét olvasva
kipattant egy jelenet a fejemből. Most Lana
Millan mini sorozata volt az, ami elültetett egy magot a fejemben,
kicsírázott, megírtam, és elküldtem neki, hogy ne csak magamat szórakoztassam,
hanem őt is.
Rettentő
mód örültem, hogy tetszett neki, annak még jobban, hogy azt mondta, kitehetem
ezt a kis szösszenetet.
Kellemes
olvasást kívánok!
„Álljunk széles terpeszállásba. A bal
lábfejünket fordítsuk el kilencven fokkal, a jobb lábfejünket negyvenöttel. A
csípőt igazítsuk be előre, egyenesen, nyújtott lábbal állunk. Majd a törzsünket
döntsük el, és amikor már nem tudunk tovább dőlni fogjuk meg a lábszárunkat,
jobb kezünket nyújtsuk fel, és nézzünk a plafon irányába.”
Raziel a szöszös
szőnyegen leutánozta, amit a videón látott. Pontosan, bár bajlódott kicsit a
kivitelezéssel, mert bárhogy próbálta is, nem tudta kifelé forgatni a csípőjét,
azt pedig végképp nem tudta elképzelni, hogyan lehet beszorulni két fal közé,
ahogy mondta a rózsaszín ruhás nő.
A légzés sem sikerült
éppen egyenletesre. A tüdejéből ugyan kipréselt minden levegőt, visszaszívni
már bajosabb volt.
- Hát, te mit csinálsz?
– hallotta Belader hangját az ajtóból.
Felkapta a fejét,
érezte, ahogy a csigolyái tiltakoznak ebben a kitekert pózban.
- Jógázom. – felelte,
majd egy belégzéssel visszaállt terpeszállásba, és elkezdte a gyakorlatot a
másik irányba.
- Minek?
- Azt írják, hogy ez
stresszoldó. Gondoltam, megpróbálom.
- Milyen stressz ér
téged? Be vagyunk zárva egy lakásba, ahol semmi nem történik. Az esti híradó az
egyetlen, ami egy picit is megemeli a pulzusomat.
Raziel visszanyelte
frappáns replikáját, miszerint az Úr, az emberiség, és maga Belader is méltó a
stresszforrásra, ráadásul, karanténban vannak összezárva.
- Attól még jót tesz.
Serkenti az emésztést, és javítja az izommunkát. A mozgás jót tesz.
- Értem. – szólt
Belader, mintha belenyugodott volna a válaszba.
Amint Raziel kitartotta
a pózt a másik irányba, közelebb lépett hozzá, és megnézte magának mit csinál.
Hallgatta, ahogy ki-be kapkodja a levegőt. Egy műértő fintorával az arcán
figyelte az esetlen mozgást.
- Hm. Ahogy hallom, ez
keményebb, mint amilyennek tűnik. De attól nem leszel ideges, hogy nem csinálod
jól? – Belader Raziel csípőjére tette a kezét, és elkezdte maga felé húzni,
amitől a lány megingott.
- Hallgass már el,
próbálok zenbe kerülni!
- Felőlem. Mondjuk, én
épp a fürdőbe szeretnék kerülni. Amúgy, mennyi kalóriát égetsz el ezzel?
- Nem tudom. Úgy
800-at?
- Akkor miért nem
nézünk meg inkább egy horrorfilmet? Azzal pont ugyanitt lennél, javítana az
immunrendszereden, és nem mellesleg, a kanapén ülve, jóval kényelmesebb
szórakozás.
- Egész nap ülök. Jól
esik mozogni.
Belader elemelkedett
tőle, és a mosdó irányába indult.
- Te tudod. Azt tudtad,
hogy egyes nézetek szerint, kaput nyitsz vele a pokolba, és démonokat idézel
meg vele?
- Ez hülyeség! Azzal,
ami jó testnek és léleknek, hogy tudnék ilyesmit csinálni? Plusz, rengetegen
művelik, egyszer sem jelent meg egyik helytartó sem lelkeket követelve.
- Honnan tudod? Sosem
tudhatod. Nem verik nagy dobra.
- Tök mindegy. – Raziel
megnyomta a kijelzőn a play gombot, és felvette a következő pózt az instrukciók
szerint. – Nem fogok semmilyen ajtót sehova se nyitni vele.
- Én is megjelentem,
ahogy hozzákezdtél… és démon is vagyok.
- Te jóga nélkül is
megjelensz, ha kell, ha nem.
Belader lemondóan fújta
ki a levegőt, megállt az ajtóban, és visszafordult.
- Hát jó. Csináld. De
ne mondd azt, hogy nem figyelmeztettelek.
- Már van egy démon a
lakásban. Ahol van egy, ott elfér még pár darab.
Belader legyintett rá. Raziel
nézte a kis képernyőt, és felhúzta az egyik lábát, amint a karjait a feje fölé
emelte pisztolytartásba.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése