Ugrás a fő tartalomra

Pár szóban


Üdv itt nálam, kedves olvasó!

Dóri vagyok, ezen az oldalon az olvasmányaimat vezetem. Terveim szerint főként könyvek ajánlóját, értékelését olvashatjátok majd, és egyéb, az olvasáshoz tartozó bejegyzéseket (tag-ek, írói életrajzok, csoportos ajánlók, könyvekből készült filmek…stb.)

Eleinte nem voltam jóban az olvasással, inkább filmeket néztem. Iskolás éveim alatt szerettem meg olvasni; nem a kötelező irodalom volt, ami az olvasás útjára terelt, hanem, hogy beszélgetni szerettem volna a többiekkel, és a könyveken át vezetett az út oda. Aztán anyukám a kezembe nyomta a Kóma című könyvet, édesapám a Zöldsapkásokat és egy rakat Vonnegutot, és megszerettem az olvasást. Azóta a legfőbb kikapcsolódási pontom.


2005 óta írok blogokat, rengeteg oldal van már a hátam mögött, egy maroknyi meg is szűnt, újak születtek a romjaikon, akár a főnixek. 2019-ig a Tipegő Zombi nevű blogot vezettem, ami lényegében egoblog volt, ahol a véleményemet fejtettem ki, de megtalálhatók voltak receptek, kirándulások, filmek és könyvek is. Illetve, a Széljegyzetek életem margójára, amin tárcák szerepeltek. Mivel ezeket már nem szerettem volna egyéb okok miatt tovább vezetni, de a könyves bejegyzések garmadája állt a laptopon, úgy döntöttem, hogy adok ennek egy esélyt.

Azért írom, hogy ajánlók vannak, mert nem hiszek a csillagozásban vagy számokkal dobálózásban. Az élményeimet, benyomásaimat, gondolataimat osztom meg hol rövidebb, hol hosszabb formában. Kritikának nem nevezném az írásaimat, mert ez nekem nem erről szól – mindenki olvasson, amit szeretne, még akkor is, ha esetleg lehúzzák, vagy kevésbé ismert.
Egy dolog sosem lehet egyértelműen jó vagy rossz, de ha más nem, tapasztalatot kapsz tőle.

Egyedül vezetem a blogot, mindenféle szponzoráció nélkül. Nem törekszem csak friss irodalmat beszerezni, azt olvasom, ami éppen érdekel. Tudjátok. Nézelődök a polcon, s amelyik gerinc hívogat, azt leveszem.

Remélem, hogy tudok majd némi pluszt adni a mindennapjaitokhoz, az olvasási élményeitekhez.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszintén szólva

Őszintén szólva, nem tudom, hol kezdjem. Nagyon, nagyon, nagyon… rettentő régen írtam magamtól bármit is. Én ezt alkotói válságnak fogtam fel, ami lassan átfordult pánikba, kényszerbe, majd kiégésbe és motiválatlanságba. Szerettem írni, papírra vetni az eseményeket, nem csak szórakozás, vagy önkifejezés, de terápiás eszköz is volt nekem. Főleg, mivel én élőszóban annyira nem vagyok erős. Mindig is az írás volt a fő önkifejezési eszközöm. Nagyon szerettem írni, mígnem elkezdtem blogolni. Jöttek az emberek, olvastak, kommenteltek, elvártak, majd eltűntek. Mindenféle visszajelzés nélkül. Én is egyre inkább azért csináltam, hogy szórakoztassam őket. Nem magamat, hanem őket. És ez a lufi a rövid videók térnyerésével kipukkadt. Aztán begyűrűztek azok is, akik megpadlóztattak a „miért írtad rólunk azt, hogy” kezdetű beszélgetésekkel, és egyre inkább nem volt kedvem írásban beszélni. Egy olyan embernek, aki inkább introvertált, mint én, ez egyenlő a semmivel. Az élet értelmetlenségével. ...