Túl a horizonton

 

- Hogy is hívják azt a teret, ami egy fekete lyuk előtt van? Tudod, amikor még nem szippantott be a luk, de már menekülni sem tudsz? – közben a kabátjának legalsó gombját babrálta.

- Eseményhorizont. Nem. – vágta rá a gondolata végére.

 

- De az! – csillant fel a szeme. – Szóval, hallottam vagy olvastam valahol, hogy a nagy klímaszorongás is azért van, mert effektíve már nem tudunk tenni semmit.

- Akkor, ezt most fejtsd ki, kérlek.

- Arról van szó, ha te egy űrhajóval egy fekete lyuk felé mész éppen, és rájössz, hogy óriási trében vagy, akkor megfordulsz, és elkezdesz kapálózni. Mit csinálsz? Teljes sebességgel próbálsz onnan menekülni. Mert hiába tudod emberként, hogy neked annyi, a benned élő majom még próbálkozik. Szóval, most mi is ott tartunk, hogy belekerültünk a globális pusztulás eseményhorizontjába.

- Szóval, akkor tudunk szökni? – tette fel a kérdést, bár pontosan tudta a jó választ.

- Nem. Mert, ha a fekete lyuk közelében nagy energiával mész, akkor ugyanúgy beszippant, ráadásul pont ugyanazzal a sebességgel, amivel szökni próbálsz.

- Akkor azt mondod, hogy most már bármit teszünk, vagy felgyorsítjuk a folyamatot, vagy szép lassan belemenetelünk az elkerülhetetlenbe?

- Igen, azt.

- És ez most hogy jött?

- Láttam a mögöttünk álló lányt, ahogy almákat pakol a vászontáskájába. Mert tök szép idea, de amikor vittem le a szelektívet, akkor gondolkodtam el rajta, hogy ugyan, minek csinálom ezt? Megmásítani már nem tudom. Amúgy is bekövetkezett volna, csak éppen már gyorsabban megyünk a vég felé, és totál értelmetlen az egész.

- Igazából, szerintem nem. Mert most mondtad, hogy lassan vagy gyorsan tesszük. Ha nem lennének azok az emberek, akik valahogy próbálnak ellensúlyozni, akkor csak még gyorsabban idéznénk elő a katasztrófát. Másrészt, ha azt mondom, hogy mindez fölösleges, akkor mindenki magasról tenni fog rá, és csak rosszabb lesz. S bár igen, megmásítani nem lehet, de nem kell klímaszorongásba hajszolni mindenkit. Nem baj, ha valaki felvonul vagy vászontáskába gyűjtögeti a bogyóit. Az sem, ha valaki szelektál. Mert mindenki a maga módján tesz valamit, amit tud vagy akar. Már az is nagy szó, ha az egyént meg tudod valamelyest változtatni e tekintetben, mert a világgal úgyse tudsz mit csinálni.

Egyenként túl kicsik vagyunk. Ha összefogunk, akkor is. Mert megállítani nem lehet azt a folyamatot, amit előidéztünk, csak lassítani lehet. Az én gondolataim messze járnak a témában, és nem egészen humánus lépéseket is tartalmaz.

Naponta hányják ránk, hogy mi káros. Tegnap még a dobozos tej csak fehér víz volt, ma már a növényi tej is az. Gyűjts szelektíven hulladékot, ami nem kell senkinek, és a végén úgyis az óceánban végzi. Igyál teát, mert egészséges, csak éppen olyan lesz a szervezeted, mint egy szelektív hulladékgyűjtő. Legyél környezettudatos, ne fogyassz túl, de azért vedd meg ezt meg azt. Védjük a környezetet, a fákat, de azért hatvanadjára is kiadjuk az AZ-t, a Harry Pottert meg a Szürkeötvenet.

Gerjesztenek az emberben egy zavart, ami a végén odáig fajul, hogy voltaképpen semmit se csinálsz jól, és parazitája vagy a Földnek. Te vagy a kopasz fán a halom zöldellő, fészekszerű akármi. A rák, a féreg. És minek születtél meg élősködni, amikor az unokáinktól csak kölcsönkaptuk a Földet?

A tény az marad, bárhogy is kardoskodunk ellene.

De miért baj az, ha valaki próbál tenni valamit? Nem ellene, mert az ugye, lehetetlen. De legalább lassítani próbálja azt, ami felé rohamtempóban haladunk?

Vászontáskával megyek vásárolni, sőt, nylon nemigen jut hozzám, ha van is, akkor használom. Vizet iszom, kevés áramot fogyasztok. Alig vásárolok, ha igen, azt is turkálóban (mert nincs pénzem néha mást megfizetni). Zuhanyozok, és nem ülök órákig a kádban, és még lehetne sorolni. De néha, ha még a magam módjáról is anekdotázom, rettentően butának érzem magam, mert úgy érzem, nem jó, nem elég.

Semmi sem jó, és semmi sem elég.

A legtöbb nem tudatos, hanem erre neveltek.

Másrészt, nem kell és fölösleges bűntudatot gerjeszteni másokban. Mert soha nem lesz olyan, hogy tökéletes környezetvédő. Igazából, aki annyira nagyon védi a bolygót, és veregeti a mellkasát, miközben listán hordozza körbe, mit csinál a jó ügy érdekében, annak a munkája is totál fölösleges. Hozzá képest az enyém eltörpül, de nem lényegtelen.

Ha most az összes ember ugyanúgy kezdene el zéróvésztelni, akkor sem lenne semmi, csak maximum lelassulás.

Mióta lángolni kezdett a Föld tüdeje, lépten-nyomon azt érzem, rossz az, amit teszek, mert kevés. Nem szeretnék bűntudatot azért, mert ez nem igaz. Mindannyiunk hibája, és bár mondhatnám azt, hogy mi emberek tehetünk ellene vagy érte, de ez sem igaz.

Most tartunk ott, hogy beléptünk az eseményhorizontba. Kristálytisztává vált, hogy mi vár ránk, és csak annyiban dönthetünk, mennyire odázzuk el ezt. A környezettudatosság, a környezetvédelem fontos, és jó dolog felhívni a figyelmet rá, de nem áldozathibáztatással.

Az ember felelőtlen. Nem tudom, mi kéne ahhoz, hogy felébredjen. Élősködik, amíg lehet, kapálózik, amikor baj van. De mindenkinek el kell jutnia arra a pontra, amikor fontossá válik ez az egész dolog neki. Másként, nem lehet megszólítani.

Arra kéne koncentrálni inkább, hogyha már túl vagyunk az eseményhorizonton, akkor hogy lehet azt segíteni, hogy mindenki tenni akarjon a maga lehetőségei és belátása szerint, és nem arra, hogy kell felrázni egy bolygónyi parazitát?