Google-rocker

 

Megérkezett Gabi, kávéztunk egyet, közben elecsetelte a napját, mintha már régóta barátnők lennénk, közben nem, csak ugyanabban a dohányboltban szoktunk megfordulni, és az egyik lány ajánlotta, hogy jöjjön hozzám, ha körmöt akar. Mondom, legyen. Sok mindent megtudtam róla, még azt is, milyen körmöt szeretne. Ott majdnem félrement a korty. De aranyos volt, hozott hozzá nekem lakkokat, mert általában ő csinálja a saját körmeit, amit akart, nem tudja magának megcsinálni.

Nem akartam elkeseríteni, hogy valószínűleg én sem.

Leültünk, és nekikezdtem. Ment a rádió, mígnem eljutottunk odáig, hogy jöhet a minta.

- Nem baj, ha benyomom az én zenémet, koncentrálnom kellene.

- Nem. Persze. De ha gondolod, hangosabbra is vehetjük a rádiót. – mondta. – Vagy, ha olyan, akkor teszek be én zenét.

- Hm, nem.

- Milyen zenét szeretsz?

Válasz helyett bekapcsoltam a YouTube lejátszási listámat. Láttam az arcán a döbbenetet. – Mi az?

- Nem gondoltam, hogy a rock zenét szereted.

- Miért nem gondoltad?

- Sosem láttalak úgy felöltözve. – végignéztem magamon. Szürke maci naci, játszópóló. – Mindig magas sarok, meg szoknya.

- És?

- Hát, a rockerek nem így öltöznek. Mondjuk, sejthettem volna.

- Miből?

- Ritkán kötöd össze a hajad, meg tetoválásod van, és ki van fúrva a füled.

- És?

- Csak, nem ezt olvastam.

- Aha. – megkérdeztem, hogy mikor, mit és hol olvasott. Kár volt. Ugyanis, a gúgli a barátja volt. Később persze, rákerestem, mert kíváncsi voltam. Olyan dolgokat találtam, hogy némelyikre rácsodálkoztam, másokat megmosolyogtam, valamitől sírhatnékom támadt. Nem szeretem a kategorizációt, nem is érzem jól benne magam. Bár, kétségtelen tény, hogy elenyésző ember nézi ki belőlem a hétköznapokon, amikor magas sarkakon, vagy éppen nyári ruhában tipegek ide-oda. Nem is érzem szükségességét annak, hogy kitegyem az irányjelzőimet, ebből kinőttem, és inkább az életérzést, a zenét tartom magaménak, minthogy állandóan bakancsot húzzak, bőrbe járjak, vagy motoron, és ilyesmi.

Ez éppen olyan, amikor a család is azt gondolta, úristen, mi mit csinálhatunk. Mert iszunk, cigizünk, hangosak vagyunk, vandálkodunk, mert az olyan rockos. Nem tudtam megérteni, akkor még nem értettem a sztereotípiákat és a stempliket.

Gimis korom környékén még bőszen hordtam mindent, amitől kilóghatok a sorból. Volt láncom, acélbetétes bakancsom – máig megvan és máig hordható, pedig nem kíméltem -, ezernyi karkötőm, gyűrűm, nyakláncom, fekete hajam, hosszú fekete szoknyám, szakadt farmerom, kockás ingem. Ma is van hosszú szárú bakancsom, van fűzőm, a legtöbb ruhám fekete, és a legtöbb kiegészítőm ezüst. A hajam hosszú, és száll, amerre akar. Van most már tetoválásom is, de ettől nem vagyok rockerebb, mint amikor nem volt tetkóm, vagy színes ruhában járok.

Mert ez én vagyok, belém ivódott, a rockerségemmel fogad el mindenki, aki megismer.

Nem vandálkodtam. Az össz rongálásom az volt, amikor a Boráros téren részegen szerelmet vallottam egy lámpának. Inni mindig is szerettem, és inkább filozofálok, mint hangosan üvöltözök. Torkom szakadtáig akkor szoktam, amikor koncerten vagyok.

Minden zenét meghallgatok, de jól igazán a rockban működöm. Erre egyszer egy igen sötét osztálytársam azt mondta, hogyha nem csak rockot meg metált hallgatok, akkor gumirocker vagyok.

De most tényleg ez a fontos?

Ahogy a műfajok között megkülönböztetik az árnyalatokat, én úgy nem lehetek rocker, ha nem azt követem, amit jellemzésként leírnak?

Érdekes.

Igazából ez a dolog szerintem teljesen mindegy. A lényeg, hogy ki mennyire igényes. Voltak korszakaim. Voltam goth, de voltam igazi magas sarkús picsa is. Igazából egyik sem voltam teljesen én. Én az az ember vagyok, aki fekete tornacipőben (nyáron) vagy bakancsban (télen) megy koncertre fekete ruhában vagy fekete felső (nem zenekaros) farmernadrág kombinációban. Kevés ékszert aggatok magamra, és igen, táncikálok, énekelek, alkalomadtán pogózok és hajazok. De munkába azért nem így megyek, nem is szeretnék, mert ettől függetlenül szeretek csajos lenni. Nem hiszem, hogy lenne egy kódex, amit felütök, és ott van, hogy: rocker (főnév) Az olyan emberek szubkultúrája, akik úgy öltöznek, hogy… Ez baromság. Ez belülről jön.

Ez a fajta sztereotípia a divatról ad képet leginkább. Én meg nem vagyok az.

Tanuljuk meg. A rock nem öltözködés, és nem egy fajta zene hallgatása, hanem életérzés. Én ebben nőttem fel amellett, hogy sokáig a Backstreet Boys és a Spice Girls voltak a kedvenceim. Fiatal voltam, és akartam a mások társaságát. Később már különbözni akartam, és a lázadásomat így éltem ki. Nem tettem rosszul, mert a mai napig is azt vallom, fémszívű vagyok.

Nem tartom magam kevésbé rockernek, amikor tűsarkút húzok, vagy kisminkelem magam, kontyba fogom a hajam, és kosztümben vagy fehér nyári ruhában vagyok.

Ezt elmondtam Gabinak is, aki csak mosolygott, és hagyta, hogy bíbelődjek a miniatűrjével.

- És nem rossz, amikor … úgy értem, nem gondolkodsz váltáson, amikor megítélnek?

- Nézd. Kergettek meg, kötöttek belém, vertek meg, értek atrocitások. Kinéztek helyekről, étteremből, drogériából, néztek tolvajnak. Volt, aki a tetoválásaimat kereste, amikor még nem voltak, mások furcsán néztek rám. Nem mindig zavart, de sosem mondtam le erről. Ebben érzem jól magam, ez vagyok én. Akinek nem tetszik, az tehet egy szívességet.

- Csodálom a gondolkodásodat. Én próbálok megfelelni.

- Minek csinálod, ha neked ez nem jó?

- Mert tartozni akarok valahová.

- Akkor is azt teszed, ha nem olvadsz be a választottjaid közé.

- De ez erről szól.

- Na látod, ez a különbség a divat és a zsigeriség között.