Peacemaker - Békeharcos

 

Igen rapszodikus a viszonyom a képregényes adaptációkkal, illetve, ami tetszik, az általában másnak nem, és fordítva. Világéletemben inkább filmes voltam, mint sorozatos. Az utóbbi időben viszont egyre nagyobb hangsúly van a szériákon; valljuk be, van, aminek jobban áll ez a formátum.

A DC valahogy képtelen a Marvel nyomába érni. Görcsösen igyekeznek ugyanolyan alapokat és univerzumot teremteni. A bibi ott van szerintem, hogy a világépítés a Marvel esetében sem igazán működik. Mindent kínkeservesen próbálnak beleszuszakolni egy képbe függetlenül attól, illeszkedik-e oda, vagy működik-e benne az adott produkció. Egyre inkább nem. Mindenesetre a DC dolga nehezebb, és nem is feltétlenül nyúlnak jól az alapanyagokhoz. Még annyira sem, mint a Marvel.

Nekem a The Suicide Squad üdítő szórakozás volt, legutóbb a Doom Patrollal próbálkoztam. Utóbbinak zseniális volt az első évada, majd számomra a másodikkal mély zuhanásba kezdett. Pont ezért nyúltam a Békeharcoshoz (Peacemaker) félve, meg azért is, mert a karakter sem nagyon maradt meg az emlékezetemben.

Nem hazudok, az utóbbi idők egyik legjobb sorozatát tették össze, és merem azt mondani, hogy a DC egyik lehető legjobb vállalása volt a karakter ilyen módon történő feldolgozása.

A történet ott kezdődik, ahol a The Suicide Squad véget ért, mondjuk rá, lehetne ez amolyan folytatás is. Persze mellőzve az ottani főszereplőket, áthelyezve a hangsúlyt olyan negatív lángelmére, mint a Békeharcos. Emellett, mint a Suicide Squadban, vagy a Doom Patrolban, itt is megvan a közös nevező, ami nem a pszichopátia vagy a haszontalan képességek, inkább az, hogy a szereplők emberek, komolyabb szuperképességek nélkül.

Christopher Smith, azaz a Békeharcos (John Cena) egy kórházban tér magához, ahonnan megszökik, és az így jött hirtelen szabadsága hamar el is párolog, jelesül nyakig belemászik a „Pillangó-projektbe”, amiről ő úgy gondolkodik, ugyanúgy kaszabol majd rosszakat – vagy bárkit – a béke érdekében, mint eddig. Aztán szedett-vedett társaival, akik tulajdonképpen az Amanda Waller elleni lázadás irodai dolgozói, belegyalogol egy univerzum méretű problémába. S ha ez nem lenne elég, Békeharcos nyomában liheg múltja is, apja személyében.

A sztorijának fő fonalát sci-fikben bőven láttuk és olvastuk már, egy egyszerű „mentsük meg a világot” alap testrabló űrlényekkel. Mélységet a maga suta módján Békeharcos ad a sorozatnak, aki küzd magával, a múltjával, az esküjével és a békébe vetett hitével. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet írok, de John Cena kiváló választás volt erre a szerepre.

Másrészt a társulat karakterei, beszélgetései, cselekedetei is sok mondanivalót hordoznak, amivel reflektálnak a világban történő kisebb-nagyobb eseményekre egészen onnan, hogy miért változtat meg valaki magán valamit, vagy hogyan és miért próbál egy gyerek leszakadni a szüleiről. Ezt pedig egyáltalán nem szájbarágósan teszi. Sőt van, hogy az adott beszélgetés gegszerű párbeszédén, testbeszédén van a hangsúly.

Emilia (Jennifer Holland) állt tőlem a legtávolabb, és Economos (Steve Agee), bár nekem az utóbbiban volt némi poén, sőt. Inkább azt mondanám, hogy az összes hülyeséget, amit összehordtak a forgatókönyvírók ebben a sorozatban, azt Emilia ellensúlyozza ki. Leota Adebayo (Danielle Brooks) is meglepően megosztó, mégis szerethető karakter lett a végére, aki csak úgy belecsöppen a történetbe. Egészen véletlenül. Akiket ki szeretnék emelni, az Adrian Chase / Vigilante (Freddie Stroma) karaktere, aki beteg, sok, egyszerre ugyanolyan, mégis más, és túl is tolja Pecamaker karakterét, de olyan szórakoztató, hogy az botrányos. A másik a jó öreg Auggie Smith, Békeharcos apja (Robert Patrick), aki túlmutat minden gonoszságon, és gonoszabb, rosszabb, mételyesebb a testrabló űrlényeknél is. Igazi rémálom-karakter.

Ha helyzet- és jellemkomikumok nem működnének, ez a sorozat sem tartana sehova. Azt gondolom, hogy minden ilyen típusú alkotáshoz egy megfelelő csapat kell, az fogja eladni az egészet, nem feltétlenül a dara, a mély mondanivaló, vagy a látványvilág.

Itt-ott fapados vizuális effekteket használ, viszont Békeharcosnak van egy sasa (már csak azért is imádom ezt a suttyót, meg a madarat is!!!). Vele kapcsolatban azt tudom mondani, ha nem ölelik meg egymást párszor, azt hiszem, csak egy idomított madár.

A zenéi a nyolcvanas évek elfeledett rockja jobbára, amit én nagyon éltem. A lehető legvéresebb jelenetet is izgalommal töltötték fel. Jó helyen, jó zenék vannak.

James Gunn egy zseni. Nem tudom, hogy tudták ezt a sorozatot így kitalálni, de annak ellenére, hogy vannak hibái, rendkívül szórakoztató az egész, a karakterei pedig szerethetők. Nem azt mondom, hogy lehet mindenkivel akár egy kicsit is azonosulni, vagy hogy nem bántó a suttyóság mértéke. Bár ez utóbbi is olyan, hogy annyira megfelelően van tálalva, hogy nem kötőszó vagy töltelék, nekem az élvezhető kategóriába esik bőven.

A hibái ellenére számomra a legjobb DC alkotás lett.

 

Képek forrása: imdb, ign