John Fowles: A francia hadnagy szeretője

 


Fülszöveg

John Fowlesnak, a XX. századi angol regényírás kiemelkedő képviselőjének nevével legelőbb A lepkegyűjtő, majd A mágus és a Daniel Martin borítóján találkozhatott a magyar olvasó. Világsikert aratott s Harold Pinter és Karel Reisz filmjén is diadalutat bejárt műve, A francia hadnagy szeretője az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb és legsokrétűbb angol regénye. Romantikus elbeszélés a tizenkilencedik századból, egy viktoriánus jegyesség felbomlásának és egy nagyon is modern szerelemnek a megkapó története, élvezetes, szellemes, és gondolatgazdag korrajz a tizenkilencedik századi Anglia társadalmáról, szokásairól és eszmevilágáról – s mindez egy minden ízében modern szerző tudatosságának, fölényes és játékos iróniájának mérlegén. Két kor, két lelkület, két világ és két irodalmi forma vívja játékos párviadalát, majd nyújt békülékeny kezet egymásnak, pontosan száz év távlatából, a könyv lapjain: az a tizenkilencedik századi Anglia, amelyet a kor nagy realistái, Dickens, Thackeray, George Eliot és Thomas Hardy örökítettek meg számunkra felejthetetlenül - és modern korunk, a maga kétkedőbb, zaklatottabb, de talán merészebb tudatosságával, amelynek foglalata a modern kísérleti regény. Ennek a tudatosságnak és ennek a regényformának mestere John Fowles – fölényes íráskészségre valló, színes, cselekményében és gondolati anyagában egyaránt lebilincselően érdekfeszítő regénye, A francia hadnagy szeretője rá a bizonyíték. A versbetéteket N. Kiss Zsuzsa fordította.

 

Európa (1998)

Fordította: Gy. Horváth László

608 oldal

puhatáblás

romantikus

 

Kedvenc idézeteim

1)

- Annyit mindenesetre leszögezett, hogy nem adja a lányát olyan emberhez, aki a tulajdon nagyapját majomnak tekinti. De szerintem hamarosan eszébe fog jutni, hogy a szóban forgó egyed legalábbis főnemesi majom volt.

 

2)

És ne felejtse el, hogy tudós vagyok. Legalábbis, írtam egy monográfiát, tehát bizonyára az vagyok.

 

3)

A kötelességétől sose riadjon vissza az ember.

 

4)

- Krétakorszak, nem periódus.

- Nem baj, az a fő, hogy jó régen volt.

 

5)

(…) tudniillik a regényíró mindjárt Isten után következik.

 

6)

- Izé…

- Bizet? Mióta vagy operarajongó?

 

7)

Csak akkor vagyok boldog, ha alszom. Amikor felébredek, újra kezdődik a lidércnyomás. Úgy érzem magam, mint akit kivetettek egy lakatlan szigetre, bebörtönöztek, elítéltek, és nem tudom, hogy miért.

 

8)

Túlságosan sokra értékeli az én megbocsátásomat. Az a fontos, hogy maga megbocsásson magának.

 

9)

Bűnt követett el. Büntetése az lesz, hogy egész életében emlékezni fog rá.

 

Vélemény

Amikor elkezdtem írni a bejegyzést, az ajánló alapján tuti, hogy nem vettem volna le a polcról ezt a könyvet, viszont az SzJG-ben Reni olyan nagy kedvvel olvasta, hogy kapva kaptam az alkalmon, gondoltam, ha már A lepkegyűjtő kedvenc lett, akkor talán ez is az lesz.

Abszolút hullámzó volt számomra ez a regény. Hol szerettem olvasni, hol nem. Nem szeretem a hosszú, leíró részeket, viszont ezt is gördülékenyen kezelte a szerző, a párbeszédek pedig, viszik előre a cselekményt. Nehezen indult be, viszont mindig kaptam egy pluszt, ami miatt tovább és tovább akartam olvasni.

A fejezetek előtti versrészletek is nagyon tetszettek benne.

Sarah-t pontosan nem értem, de lehet, hogy nem is kell, mert ez adja a báját.

Tetszett, hogy az író megszólítja az olvasóit is, mintha tudta volna már a történet megírásánál, hogy mire gondolok, miért gondolom. Az sem volt rossz, vagy tömény, ahogy a kort magát bemutatja, sőt.

Megéri már csak azért is elolvasni, mert többféle befejezés lehetséges.

Ajánlom mindenkinek, aki egy szerelmi történetet akar elolvasni, ami nem éppen olyan, ahogy azt megszoktuk már nagyon sok más embernél. Mert, hogy ez egyáltalán nem egy átlagos mű.

 

Megjegyzések