Szepesi Nikolett: Orgazmuspontok

 

Fülszöveg

„Szex United. Ez a mi kedvenc csapatunk neve. Ennek a hatalmas szurkolótábornak vagyunk mi a tagjai, ha kell, minden nap és minden éjjel ennek a rajongásnak a jegyében élünk és cselekszünk. Bármikor készen állunk a kalandra, tabuk és gátlások nélkül.”

Szepesi Nikolett első regényében a főhős veszi át az önéletrajzi kötetben megismert úszónő szerepét. Pikánsabbnál pikánsabb élethelyzetekbe kerül: Swinger klubba látogat, orosz milliárdost kényeztet, újságírót aláz meg, ismeretlen fiúkkal és lányokkal bújik össze. Vicces és drámai jelenetek főszereplője lesz, miközben találkozik a pesti éjszaka nélkülözhetetlen kellékeivel – pénz, kábítószer, bűnözés.

Az Orgazmuspontok a heteken át a toplistákat vezető Én, a szexmániás c. könyv hangulatát idézi, a szerző hasonló stílusban, ismét megbotránkoztató nyelvezettel ír a nyári szexhadjáratról.

 

Ulpius-ház (2013)

348 oldal

puhatáblás

memoár

 

Kedvenc idézeteim

1)

(…) hiszen azt hangoztattam, hogy imádok dugni (…). Akkor meg miért csodálkozom rajta, ha így kezelnek, ha valóban szexmániásnak tartanak?

 

2)

Labilis vagyok, ez az igazság. Az Isten jó szórakozást kívánt.

 

3)

(…) a mai világban ez nagy dolog. Ellenállni a csábításnak.

 

4)

De mit kezd egy pasi egy rossz párkapcsolattal? Leginkább nyüglődik benne, és ha kellően gyáva, hát húzza, halasztja a szakítást.

 

5)

Nem könnyű szentnek lenni, hát még szentnek maradni.

 

6)

(…) legalábbis az erkölcsnek nevezett álszent valamire.

 

Gondolatok

Egyetlen ok vezérelt, ami miatt kézbe vettem ezt, mégpedig az, hogy sokan azt mondták róla, hogy olyan, mintha nem ő írta volna. Lehet, hogy igazuk van, lehet, hogy csak segített neki valaki, mert nyomokban nagyon is lehet érezni, hogy ez neki még mindig nem megy. Akkora dac és sértettség van benne végig, hogy az folyamatosan ott bazgatta az agyamat, de már nem csak az olimpia volt benne, hanem a könyvének fogadtatása, és minden más.

Ebben már tényleg haragszik a világra, mert az nem ért vele egyet, vagy nem veregeti meg a vállát, hogy „jól csináltad”, sőt, nem is guggolunk le mellé egyöntetűen együtt érezve vele.

Aztán csak fogtam a fejem. Hol azért, mert az előző könyvben olvastam, hol azért, mert másnál is olvastam hasonló sorokat, hol pedig azért, mert úgy éreztem, hogy koppint egy másik könyvet.

Próbál felnőtt lenni, mintha a saját karaktere fejlődött volna, de mindezt olyan görcsösen teszi, hogy ettől lesz az egész élvezhetetlen.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy hangulatot teremteni nem tud.

Ez már kevésbé idegesített, mint az előző könyv, viszont abból az egy okból, hogy az egész tartalmat már máshol olvastam. Vagy az előző könyvében, vagy máshol az interneten, sőt, azon sem igazán lennék meglepődve, hogyha lennének más szerzőktől kiragadott részletek.

Hogy mennyire volt segítsége? Az előzőhöz mérve tuti biztos volt, aki rendezte a gondolatait, mert a fejezetek egy egységet fognak körbe, viszont azon, mint valami rossz spirál mindig visszatérnek önmagukba. Rengeteg az ismétlés, akár egy-egy fejezet mottója jön vissza újra és újra és újra, mintha csillagpontszerűen írná a gondolatait. Szóról szóra ismétli önmagát.

Tény, nem kalandozik el, nem két szálon fut a történet, de ettől függetlenül úgy éreztem, hogy ha nem is szellemírója volt, attól még volt, aki olvasta és húzta a szövegét. Ennyi idő alatt ennyit egy ember magától nem fejlődik.

Ami kifejezetten idegesített, hogy eléggé nagy a szája végig, sokat és többet gondol magáról, a könyvéről, az életéről, mint ami. Ezt pedig folyamatosan, mint egy tanulság, az olvasó orra alá dörgöli.

Az abszolút mélypont az volt, amikor Marilyn Monroe utódának titulálta magát, ami igencsak meredek. Nem kellene egy lapon emlegetnie magát vele. Marilyn valóban szexszimbólum volt, Niki meg csak – ahogy ő mondja / írja – a baszás szinonimája.

(szerintem a többség miatt lesz valaki szexszimbólum, hogy mások annak tartják, nem attól, hogy ő ezt mondja magáról. Mint, ahogy a művész is akkor művész, ha nem önmagáról állítja ezt)

Büszke arra, hogy az első könyv óta leveleket kap pasiktól, és ír vissza nekik helyet és időpontot. Igen. Ő nem kurva, csak szexmániás. A dubaiozókat meg le kell nézni… cöcö.

Mint, ahogy a normális és boldog párkapcsolatban élőket is. Valóban hülye az a nő, aki megáll egy férfi kedvéért? Vérmérsékletfüggő, de még mindig általánosít, és végig az dolgozott bennem, hogy nem, nem, nem, nem, nem. Nem vagyunk vele egyenlők!

Ő nem tehet róla. Ebbe is mindig visszatérünk. Mindenki hibás, az apukái elhagyásától kezdve a tinikorában nézett pornóig, mindenki tehet arról, hogy így alakult.

Az öniróniát még gyakorolni kellene. Ahogy ő is írja: „Az írónő (haha…)”.

Végig azon gondolkodtam, hogy az egyik felében önigazolást keres, és végig azon van, hogy ezt rám erőltesse, a másikban meg felfényezi magát, mert valahol már régen megtörte ez az egész. Ha valóban megtörte, és nem csak a nevét adja valami máshoz.

Az is vicces, hogy mindenkinek odavág, aki nincs vele egy véleményen. Gyakorlatilag ez egy hisztikönyv arról, hogy ő hogy érez azokkal kapcsolatban, akik ellene vagy mellette vannak. Mint az életben. Aki egyet ért velem, ameddig azt teszi, addig öribari, amikor van ellenvéleménye, akkor kitaszítom a körből. De inkább leszek álszent, de hű magamhoz az ő szemében. Mert, hogy szerinte, az vagyok, mert nem sajnálom. Vagyis, inkább nem tisztelem és rajongom körbe, mert leírta a sztoriját. Amiről még mindig azt mondom, hogy vagy igaz, vagy nem.

Ide tartozik még, hogy folyamatosan megerősítést keres, mert a „te is így vagy vele”, meg az „így megy ez” annyiszor szerepel, hogy ebből a két szólamból össze lehetne tenni egy három oldalas novellát.

Voltak benne undorító gondolatok. Nem, nem ami történt, hanem, ahogy ír róla. De ezekről inkább nem tennék említést a finomabb lelkű olvasóim miatt.

És, ha még egyszer meglátom az „ilyenek vagyunk mi, a Facebook-generáció tagjai” összetételt, esküszöm, falnak megyek.

Zárszó: ne csodálkozzon a korsó, aki annyit jár a kútra, hogy a végén eltörik.