Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai

 Fülszöveg

„Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezeteset, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég…”

A mű a végtelen szerelem szívszorítóan gyengéd története. 1946-ban, Észak-Carolinában kezdődik. Noah Calhoun ekkor tér vissza a második világháborúból. A harmincegy éves férfi, miközben megpróbálja ültetvényét újra felvirágoztatni, folyton egy gyönyörű lányra gondol, akivel tizennégy évvel korábban találkozott, és akit eddig mindenkinél jobban szeretett. Mivel képtelen a nyomára bukkanni, de az együtt töltött nyarat felejteni nem tudja, az emlékeinek él, egészen addig… míg a lány meg nem érkezik a városba, hogy még egyszer láthassa Noaht.

Allie már feladta művészi ambícióit, gazdag, neves fiatal ügyvéd boldog menyasszonya, de egy nap véletlenül a kezébe akad a Noahról szóló újsághír. Feltámadó érzései kényszerétől hajtva úgy érzi, még egyszer utoljára találkoznia kell a férfival. Titokban leutazik hozzá, és ez a találkozás sorsforduló mindkettejük számára: egy átbeszélgetett nap és egy szenvedélyes éjszaka ráébreszti őket, hogy szerelmük nem múlt el, s immár felnőtt fejjel is úgy szeretik egymást, mint hajdanán. Hogy határoz a nehéz döntés elé kerülő Allie? Melyik férfit, melyik életformát s értékrendet választja? Mit tartogat Allie és választottja számára a jövő? Mindezt megtudhatjuk e páratlanul szép, mesterien szőtt, mélységesen emberi, megrendítő és igaz szerelmi regény lapjairól.

 

Magyar Könyvklub (2000)

Fordította: Nagy Ágnes Karolina

174 oldal

keménytáblás

romantikus

 

Kedvenc idézeteim

1)

Tudod, a kísértet, az emlékek. Figyeltelek, ahogy éjt nappallá téve dolgozol, olyan keményen beleveted magad a munkába, hogy alig van időd levegőt venni. Ennek három lehetséges oka van: vagy őrült vagy, vagy ostoba, vagy felejteni próbálsz.

 

2)

Látott ő már gyönyörű nőket, akiken megakadt a szeme, de számára legfontosabb értékek általában hiányoztak belőlük: az intelligencia, magabiztosság, szellemi képességek, a szenvedély. Olyan tulajdonságok, amelyek másokat naggyá tettek (…)

 

3)

Ha boldog vagy vele, Allie, és szereted, nem foglak megakadályozni abban, hogy visszamenj hozzá. De ha egy szemernyi kétséged is van, ne tedd. Ez nem olyan dolog, amit fél szívvel lehet csinálni.

 

4)

De érezte azt is, hogy ez neki nem elég. Ő valami másra, valami többre vágyik. Talán szenvedélyre, romantikára; csendes gyertyafényes vacsorákra, vagy csupán arra, hogy ne második legyen a rangsorban.

 

5)

Neked viszont nem velem van bajod, vagy a munkáddal, a függetlenségeddel vagy bármi mással. Az a te problémád, hogy egyedül vagy. (…) Soha nem lehettél önmagad. Ettől belülről üresnek érzed magad, és keresel valakit, aki ezt az űrt remekül betöltené. De más nem teheti meg, csak te.

 

6)

Nem élhetsz mások elvárásai szerint. Azt kell tenned, amit te helyesnek gondolsz, még akkor is, ha ezzel megbántasz olyanokat, akiket szeretsz.

 

Gondolatok

Korábban említettem, hogy volt egy könyv, aminek háromszor ugrottam neki, de egy alkalommal sem éreztem hozzá hangulatot. Negyedik nekifutásra megjött a kedv, és minél többet töltöttem a lapok között lubickolva, annál inkább élveztem. Főleg, ahogy kiderültek benne a dolgok.

Bár borítékoltam a könyv végét már az elején, volt egy rész, ahol pöttyet meginogtam, hogy mégsem az lesz a vége, amire számítok. Vagy legalábbis, nem így.

Lényeg a lényeg, hogy szeretném azt hinni, hogy van ilyen szerelem. Ami olyan, mint Noah és Allie kapcsolata, és addig tart, ameddig a főszereplőké. Olyan hamar feladunk mindent, és annyira nem tudjuk értékelni, aki velünk van, hogy félelmetes belegondolni, hogy talán nem létezik…

Mindenfélét éreztem, miközben olvastam. Néha haragudtam a szereplőkre, sajnáltam őket, majdnem sírtam velük, és volt, amikor mosolyogtam. Élvezetesen van megírva, olvastatja magát. Kedves kis történet. Igen, ez a legjobb szó rá, hogy kedves. Naiv, gyermekded, mert talán, amikor olvassuk a hercegnős meséket gyerekkorunkban, ilyenről álmodozunk. Ez a tipikus fehér lovas eset, aztán felnövünk, koppanunk párat, és elfelejtjük, hogy milyen  érzés is ez. Még gondolni rá, az is.

Az ilyen könyvek pedig visszaadják ezt mind.

Az első harminc oldalon eluntam az életem, és ezért futottam neki többször is, viszont az utolsó negyven kárpótol érte.

Egyetlen egy okból pontoznám le egy fél egységgel, mégpedig azért, mert végig éreztem egy minimális mesterkéltséget, hogy nem Noah gondolatait olvasom, hanem azt, amit olvasni akar a lányos énem. De ettől függetlenül imádtam.