John Scalzi: Zoë története

 

Vének háborúja 4.

 

Fülszöveg

Képzeld el…

Képzeld el, hogy tizenöt éves vagy, a rég halott biológiai apád az emberiség legnagyobb árulója, a nevelőszüleid ellenben hős exkatonák és egy új gyarmat kormányzói. Képzeld el, hogy minden lépésedet két félelmetes földönkívüli testőr kíséri, és egy komplett idegen faj tanulja tőled egy csillagközi valóságshow keretében, hogy miként kell öntudattal rendelkező intelligens lényként élni.

Képzeld el, hogy örökre el kell hagynod szülővárosod és szülőbolygód egy világvégi új gyarmat kedvéért, ahol új barátokat kell szerezned vadidegen telepesek között, hogy örömeidet és gondjaidat megoszthasd valakivel. Mert az új világ mindkettőt bő kézzel méri.

Te mit tennél ebben a helyzetben?

John Scalzi nem osztott meg velünk minden részletet a Roanoke történetéből Az utolsó gyarmat című könyvében, ezért olvasóira hallgatva még egy utolsó, különleges utazásra hív minket a Vének háborúja-univerzumba és a Roanoke-ra, hogy újra átéljük a gyarmat kalandos létrejöttét.

 

Agave Könyvek (2013)

Fordította: Farkas István

316 oldal

puhatáblás

sci-fi

 

Kedvenc idézete(i)m

1)

Az agyam észszerűen gondolkodó fele sietett meggyőzni arról, hogy az elfogultság fényében minden szebbnek látszik, mint amilyen valójában, mire a nem annyira ésszerű fele (értsd: a nagyobbik részem) közölte a racionálissal, hogy duguljon már el, és maradjon csöndben.

 

2)

Van egy szokásom: szívesen belehallgatok más emberek beszélgetéseibe.

 

3)

De a legtöbb esetben megszületsz egy gyarmaton, élsz egy gyarmaton, meghalsz egy gyarmaton, a kísérteted pedig ott marad, és idegesíti a leszármazottaidat ugyanazon a gyarmaton.

 

4)

(…) az emberek, akiket egész életedben ismertél, már nem tűnnek olyan izgalmas élményforrásnak. Pedig minden ugyanolyan, mint amilyennek megismerted. Éppen ez a lényeg. A változás benned van.

 

5)

Csak együtt érzek az unalmaddal. Persze sokkal kevésbé fogok együtt érezni veled, ha csak pácolódni akarsz benne.

 

6)

Kötődöm. Kötődöm Johnhoz és Jane-hez, kötődöm Apacukához, Fundalukához és minden egyes obinhoz. Mindezek ellenére, az összes érzelmi kötődésem ellenére még mindig vannak pillanatok, amikor egyedül érzem magam, amikor úgy érzem, hogy sodródok, és nem köt semmi sehová.

 

7)

Azt mondtam, hogy a kiscsávók csak a frissen leszállt heréikkel tudnak gondolkodni, és azzal sem jutnak messzire.

 

8)

- Ha le tudnám játszani neked a dalt, akkor legalább meghallgathatnád.

- Ha le tudnád játszani a dalt, akkor nem is kellene énekelnünk – mondta Gretchen. – Csak szépen meghallgatnánk, mint a civilizált emberek.

 

9)

(…) Magdy egy rövid videót küldött, amelyben a csupasz valagát villogtatta.

- Van, aki hamarabb visszatalál a gyökereihez, mint mások – állapítottam meg.

 

Vélemény

Nem rossz, mert hazudnék, ha annak bélyegezném, mégis van bennem egy űr – űrben is játszódik… így tágulhat az univerzum -, ha összehasonlítom a korábbi kötetekkel.

Ez hasonlít legjobban az első részre, hangulatában, szarkazmusában, szövegvilágában számomra A vének háborúját idézi, mégis egy sci-fi regénybe oltott tinikönyvet tartottam a kezemben. Az pedig, hogy ez tulajdonképpen az előző részből kimaradt jeleneteket tartalmazza, kicsit unalmasabbá tette a sztorit. Azokat a részeket, amiket ismertem, azokat. Az újak viszont, simán elviszik a történetet a hátukon.

A hibája az, hogy ha olvastad az előzőt, akkor ezt is. Inkább azt mondanám, hogy ezzel simán nyitott a Burok-fanok felé. Zoë néha úgy beszél, mint az első kötetben Perry, de nem úgy, mintha a lánya lenne, hanem, mintha Perry maga lenne. Nem adta át 100%-osan a 16 éves kamaszt.

Ennyi a negatívum, ha túllépek azon, hogy ugyanazt a történetet olvastam el, mint a harmadik rész, csak más szemszögből. Remélem, nem lesz még egy, mondjuk Sagan vagy Savitri szemszögéből.

Megengedhető persze, hogy egy regényfolyamban legyenek gyengébb részek is. Az viszont pozitívum, hogy mindig mással rukkol elő, és nem ugyanazzal bukik, ami egyszer bevált.

Még mindig azt mondom, hogy aki Scalzi regényeit akarja elkezdeni, kezdje az elsőnél, és ne ennél, mert egy csomó minden, utalás a korábbi részekben van benne, és elengedhetetlenek, hogy megértsük, miért történik az, ami. Ugyanakkor, ha nem lett volna ez a rész, nem éreztem volna azt, hogy hiányzik valami.

A humor és a lendület megvan benne. A szereplők a legtöbb helyzetben hűek önmagukhoz. Az obinokat kimondottan megkedveltem. Tetszett, hogy a másodlagos események, amik a harmadik kötetben másodlagosak, azt most fontossá tette, a miértet is megadta, és megtudhattuk, miért háborodik fel a lány, vagy miért szakít Enzóval.

Enzó versei pedig… még több haikut!

Még mindig tetszik, hogy nem ahhoz nyúl hozzá növényekben és állatokban, amiket ismerünk. Persze, valami után kapják a nevüket, de a normalitás keretein belül formálja őket.

Ez lett a ciklus eddigi leggyengébb része. Az igazi lepontozástól Scalzi stílusa menti meg a könyvet, mert csak azért nem unja magát halálra az ember, mert magával ragadja az olvasót.