Feldmár András: Ébredések

 Fülszöveg

Az Ébredések tehát az én credóm, ami szintén nem azért született, hogy a nézeteimet, a hitvallásomat a magadévá tedd, elhidd, másold vagy kövesd, hanem azért, hogy bátorítson és megerősítsen, hogy artikuláld, fogalmazd meg, mondd ki a saját credódat.

Amikor a gyerekek megtanulják, hogy mit szabad és mit nem szabad, hogy mit kell és mit nem kell tenniük, ezt a szülőktől, a tanároktól, a rokonságtól tanulják meg, explicit vagy implicit módon. Ez az a közeg, amelyben úszunk anélkül, hogy észrevennénk, hogy tulajdonképpen miben is vagyunk. Ez a helyi, provinciális, homogenizáló hipnózis a moralitás világa. De mindannyiunknak megvan a lehetőségünk arra, hogy felébredjünk, megvizsgáljuk a parancoslatokat, tilalmakat, muszájokat, és kialakítsuk saját individuális, a helyi moralitáson felül álló etikánkat. Más embereket csak arra lehet, arra szabad bátorítanunk, hogy ők is merjenek erre vállalkozni.

 

Jaffa (2012)

170 oldal

puhatáblás

pszichológia

 

Kedvenc idézeteim

1)

De a legkeményebb eltévelyedés az akkor történt, amikor megijedtem. (…)

-Tudnál egy kicsit mesélni arról, hogy mi ijesztett meg?

-Saját magam elsősorban.

 

2)

És szerintem te is rájöttél – ahogy én is rájöttem -, hogy nincs mi, és nincs ők, hanem mindannyian egy csónakban evezünk, és ha lehet, akkor segítünk egymásnak.

 

3)

Hogy az embernek valóban szüksége van egy nagyon nagy gödörre, hogy aztán szökellhessen a kisebbek között.

 

4)

De hogy a tapasztalatom mit jelent, azt senki nem tudja. Se én, se ti, senki. Mi tulajdonképpen csak mesélünk egymásnak, és soha senki nem tudja, hogy amit az ember átél, mit jelent.

 

5)

Megtanulta, hogy nem kell mindig a másik vágyát fontosabbnak tartani, mint a sajátját. (…) Ez egy ilyen pragmatikus dolog.

 

6)

A pillanat, amikor egy gyerek megállítja magát, és inkább nem mond ki valamit, a legtragikusabb dolog az ember életében.

 

7)

Tulajdonképpen csinálhatunk bármit: senki nem tud semmit. Csak azért, mert fel tudunk tenni egy kérdést, még nem jelenti azt, hogy válasz is van rá. Nem kell semmit se megérteni, nem kell semmit se tudni, nem kell semmit se megmagyarázni. Ez csak egy jó időtöltés. Mindannyian sorban állunk az akasztófa felé, és amíg sorban állunk, addig próbálunk megmagyarázni ezt-azt. Ezzel az erővel keresztrejtvényt is lehet fejteni, az is ugyanolyan jó.

 

8)

Törődés, de akaratosság nélkül.

 

9)

Egyre inkább olyanok vagyunk, mint a vadállatok az állatkertben: bezárt, szorongó, zaklatott, reményvesztett, csapdába esett és halálra gyötört lények.

 

10)

Ha valakinek hatalom van a kezében (…), a másikat a teljes kiszolgáltatottságba taszítja, ha osztályozza és megbélyegzi őt. Ilyenkor minden kapcsolat megszakad, és lehetetlenné válik. A kiszolgáltatott ember nem látható, nem hallható, nem veszik figyelembe többé. (…) Ez a degradálás. Ez az elidegenedés. Ez a lélek meggyilkolása.

 

11)

Abban a pillanatban, ahogy a szex kötelességnek tűnik, meg vannak számlálva a napjai.

 

Gondolatok

Olvastam már erről a könyvről, most pedig egy nagyon jó barátomnak kölcsönadta az egyik munkatársa, hogy olvassa el, mert hasznára válik. Na, több se kellett nekem, minden mást félredobtam, és gyakorlatilag három óra alatt ki is végeztem. Igaz, arra nem jöttem rá, hogy a barátomnak miért válik hasznára, de szerintem egyfajta meggyőzés ez a munkatárs részéről, hogy megmagyarázza neki önnön hülyeségét.

Mindig félek a pszichológiai és önsegítő könyvektől, mert előbbi nagyon kategorizál és ezekbe nyomorgat, utóbbi pedig nem mindig hasznos. Most nem tudtam, hogy mire számoljak, mindenesetre, tanulságos volt. Persze, főleg a drogokról, hatásaikról, függőségről van benne szó, de a könyv végére az ember túllát ezen.

Érdekes, fontos és olykor megdöbbentő kérdéseket vet fel, vagy csak az olvasás közben felvetődik bennem. Mindenképpen gondolkodásra ösztönöz. Felismertem az utolsó húsz oldalban magamat, magunkat, a kapcsolataimat, a barátnőimet, a munkatársaimat, mindenkit és mindent.

Számomra az egyik legjelentősebb kérdés a boldogságé volt, amit bár az LSD kapcsán vetett fel, mégis úgy éreztem, hogy ezt bármikor, bármivel kapcsolatban megtehetem saját magammal szemben. Melyik a valódi állapotom? Mikor vagyok boldog? Mit jelent a valóság? Ez milyen hatással van rám? Melyikben nem kell szerepet játszanom? Kielégít-e az, ha csak én én vagyok, nem pedig valaki más?

Az különösen tetszett, hogy nem nyomorgatja bele az olvasót abba, amibe a legtöbb magyar tudós vagy szaktekintély. Mi attól tartjuk magunkat annak, hogy egy halom olyan szót használunk, amit a másik ember nem ismer. Ettől tudományos, és nem vitatja el tőlünk senki, amit mondunk. Hiszen, hogy is merné, ha nem érti?

Plusz, nincsenek benne olyan dolgok, mint hogy a piros szót nem a piros szóval, hanem egy barokkos körmondattal írja le. Itt látszik, hogy máshol szocializálódott az írásra.

A Kiss Tibivel (Quimby) készült interjú pedig, maga volt az élmény. Jó elfogult vagyok minden szempontból.

Élmény volt, tanulságos, bár a könyv az ár-érték arányt nem fedi, drágállom a 160 oldalát annyiért, amennyi, és nem vagyok szerhasználó. Csak a csokitól, a kávétól és az egészséges alkoholmennyiségtől függök. De jöhet tőle a következő!