Cassandra Clare: Csontváros

 

A Végzet Ereklyéi 1.

 

Fülszöveg

Gyilkosság ​tanúja lesz – a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba. Az elkövetők: három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser.

A holttest aztán eltűnik a semmibe. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi, még egy vércsepp sem bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?

Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra?
Az Árnyvadászok tudni akarják…

Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra visz. Azt fogod kívánni, bárcsak sose érnél az út végére.

 

Könyvmolyképző (2009)

Fordította: Kamper Gergely

468 oldal

puhatáblás

urban fantasy

 

Kedvenc idézeteim

1)

-Mit is szoktál mondani, miért nincs ebben az épületben lift?

-Mert öreg és karaktere van.

 

2)

Clary, te is művész vagy (…) Ez azt jelenti, hogy a magad módján látod a világot, ahogyan más ember nem. Ez egy ajándék, hogy megláthatod a szépséget és a borzalmat a hétköznapi dolgokban. Ettől még nem vagy őrült.

 

3)

-(…) Mit kérsz?

-Sima kávét. Feketét… mint a lelkem.

 

4)

Azt mondtam, borzalmasak a versei. Olyanok, mintha megevett volna egy szótárát, aztán véletlenszerűen elkezdte volna felöklendezni a szavakat.

 

5)

(…) Ami azt illeti, ne nyúlj egyik fegyveremhez sem az engedélyem nélkül.

-Hát, akkor ugrott a tervem, hogy az összeset eladom az eBayen – mormogta Clary.

(…)

-Eladod a hol?

-Egy mitikus hely, ami hatalmas varázserővel bír.

 

6)

Csak azok az emberek szomorúak, akiknek nincs céljuk.

 

7)

Ha az ember fejjel rohan egy pszichikai falnak, vajon pszichikai horzsolásai lesznek?

 

8)

(…) hiszek Isten létezésében, csak azt nem hiszem, hogy érdekli, mi történik velünk. (…) Mindenképpen egyedül vagyunk.

 

9)

(…) Ha becsukod a szemed, és úgy teszel, mintha valami meg sem történt volna, attól az még igaz marad (…)

 

Gondolatok

Végre, végre, vége elolvastam a Csontvárost. Nem szeretnék film-könyv összehasonlítást írni, legyen annyi elég, hogy tök mindegy, a filmet láttad először, vagy a könyvet olvastad, a regény sokkal, de sokkal jobban fog tetszeni, vonzani, mint a film. Én előbb láttam, utóbb olvastam, de a könyv mellett teszem le a voksom.

Nem volt rossz, és a filmhez képest (a sorozathoz is) logikusabb. Végig volt bennem egy olyan érzés, hogy egy Harry Potter folytatást olvasok. Azért, mert a HP gyerekeknek szól, a vége viszont, már inkább ezt a világot idézi sötétségében, veszélyességében, és aki a HP-n nőtt fel, annak remek folytatás ez a könyvsorozat.

A testvéri és szerelmi szálak rendesen összekuszálódtak a könyv végére, ami egy mellékszál, mégis annyira fontossá válik, hogy már csak ezért is elolvasnám a többi kötetet. Alec és Clary helyében halvány lila gőzöm nem lenne, mit csináljak, hogyan érezzek.

Az a félelmem volt, hogy a szokásos sémát fogja használni, ami nagy vonalakban igaz is, de elő tudja magát adni úgy ez a nő, hogy kérdés nélkül elhiszem, hogy egy fődémon megjelenik. Látszik az egészen, hogy nem hasra ütésre hozta össze a könyvet, hogy olvasott róla, ismeri a korábbi fantasy világokat.

A hossza sem zavart, mert leültem, és úgy maradtam, egyáltalán nem érdekelt a külvilág. Imádtam, hogy nem tudom még most sem eldönteni, ki lesz a végén jó és ki rossz. Az pedig külön fél pont, hogy a főhősnő végre nem nyafog folyton azért, mert háromszor a falnak vágják.

Ami nekem nem tetszett, bár ez nem a legjobb szó rá, hogy mondi. A mugli nyilván foglalt volt, de nem hiszem, hogy a varázsvilág csak és kizárólag az embereket, mint varázstalan lényeket nevez egy gyűjtőnéven, de a vámpírok mindenhol vámpírok.

Clary 150 centis magasságát pedig, egyáltalán nem tudtam magam elé képzelni. Mindig a kis kelta tündérek voltak a szemem előtt, nem egy félig angyal, félig ember harcos.

Kellemes csalódás volt, aki a film alapján leírta a könyvet, az igenis vegye a kezébe, és olvassa el!

Mínusz egy pont, mert nekem nincs démonmotorom. Bűűű… bübübü…