Tanulság

 Biztos megvan mindenkinek a véleménye a férfiakról, akik gerinctelenek, bunkók és a többi – bocsánat, srácok -, amit még mondani szoktunk mi nők. Olvastam nemrég egy Gárdonyi Géza könyvet, aminek az ajánlója is jön nemsokára, ami inkább a férfi lélekbe enged egy minimális betekintést, hogy a szerelem, két macskás szempár hogyan „tesz tönkre” egy férfi életet.

Hogy ez a nők hibája, vagy a mesélő agglegényé, azt döntse el mindenki maga, aki olvasta.

Az alábbi tanulságot is onnan másoltam ki, és ajánlom mindenkinek, akinek volt már egy párkapcsolata, akik házasok voltak vagy azok még mindig, vagy újra, akik hajba kaptak, de kibékültek, egyszóval mindenkinek.

Szerintem nyugodtan olvashatjátok úgy, hogy ez áll minden férfira és nőre is.

Mert hiszen az aggleányok is így beszélnek:

- A férfiak csapodárok, hazugok, gonoszak. Azért maradtam inkább leány.

Az agglegények mit mondhatnak egyebet?

- A nők nem érdemlik meg, hogy komolyan foglalkozzunk velük.

Feketítik egymást, hogy ők maguk fehérebbeknek látszódjanak. De hát a festők is kékebbnek festik az eget, mint amilyen, és feketébbnek az ördögöt…

(…)

Miért nem alkotta az ördögöket az emberi fantázia nőkből? Miért alkotta nőkből az angyalokat?

- Csak a közrendű angyalokat. A főrendűek férfiak (…) És az Istennek is fia van, és nem lánya.

- De azt is a nőnek a szívére bízta az Isten, mikor lebocsátotta erre a földi világra.

(…)

Hát annak a szegény nőnek?

Nem is beszélek a vagyontalan leányok sorsáról, akiknek egy-egy francia szívű fiatalember mosolyogva rongyolja el az egész életét. Csak a módos leányokról szólok.

A fiús apák szinte örömmel szerkesztik össze a fiaik házasságát. (…)

Ti egynéhányan csak a szerencsétlen házasságokat látjátok. De hát minden házasság szerencsétlen-e?

(…)

Vannak persze, görbe fák is az erdőn. De hát miért görbék?

Mindenütt a nő miatt?

Talán nem.

A legtöbb férfi maga az oka a házassága rosszaságának.

A meggondolatlan házasságok, a bűnös házasságok… Aki nem a szívét vitte az oltár elé, mit követelhet a nőtől a szívének? Aki csak a vére hevének engedelmeskedett, kit okozhat, ha a vére lehűl? Kit okozhat, ha látja, hogy felemás cipő lehetne a címere a házaséletének?

Ám azt is elfogadom, hogy lehet szerencsétlen az olyan házasság is, amelyiknek nem felemás cipő a címere, hanem két galamb fehér mezőben. A két galamb tehát összeházasodik. Mindent meggondolt, megfontolt, csak azt az egyet nem, hogy mi a házasság.

Mi a házasság?

Még ez is kérdés? – mondaná a két galamb. Hát: turbékolás, csókolódzás, kerengés a boldogság szárnyain a mennyország rózsás felhői között. (…) A házasság vállalkozás arra, hogy az egybeházasodók boldogok legyenek egymással.

Itt a hiba!

A házasság nem csupán boldogsági társasvállalat. Szenvedések is vannak az életben. Tehát az egybekelők azokra a szenvedésekre is vállalkoznak. Csakhogy addig ki-ki a maga baját szenvedte, az egybekelés után már a másik baját is. Nem minden hónap május.

(…)

Erről persze nem beszél a pap se, mikor esket. Sem a pohárköszöntők a nászasztalnál, sem a rózsaszínű telegramok. Csak a boldogságról beszél mindenki, a boldogságról. S a két kábult fiatal mit is gondoljon egyebet:

- Végre hát itt a boldogság! Ezentúl nincs az életben semmi egyéb, csak boldogság!

(…)

Mert az égi törvények azt mondják: A házasság addig tart, ameddig a kettő egynek érzi magát. A földi törvények azonban azt mondják: Együtt kell maradnotok, ha nem is vagytok egyek! Boldogtalanul is, szeretetlenül is.

Bizony nem a bölcsesség velejével áll a házasságnak ezen a kérdésén az az egyházi paragrafus, amelyik nem engedi elválni azokat, akik csalódtak egymásban (…)

Szerintem csak a gyermekek sorsának intézésébe lehetne joggal beleavatkoznia törvénynek. A gyermekeknek is jobb, ha nem a pokol levegőjében érlelődnek emberekké.

A házasságnak mindig az együttérzés a fundamentuma.

Az együttérzés.

Egymás körül kerengő porszemek vagyunk a végtelenség egy sugarában. Nő és férfi azonos porszemnek látszik, azonos léleknek. És mégse azonos. Valamiképpen kétféle.

Miért kétféle? A mindenség egy rejtett világának titkai közé tartozik.

De a kétféle lélek, a kétféle élő porszem nagy összevisszaságban kevereg egymás körül. És társulást keres.

Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon.

S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele.

S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát.

(…) És aki megtalálta az igazi párját, az ugyan nem gondol olyanokat, hogy a férfi a nőnek az életét szolgálja a maga életével. Mert a nő élete az ő élete. Tehát a maga életét szolgálja, mikor a nőnek az életét szolgálja is; valaminthogy a nő is, mikor a férfit szolgálja a maga életével, a maga életét szolgálja.

Az ilyen házaspárnak a szívében mindig zeng az angyalok zenéje, a szeretetnek minden muzsikánál szebb harmóniája.

 

Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem - Agglegénytörténetek