Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. (Örökké)

 

A Szent Johanna gimi 8.

 

Fülszöveg

„Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig, most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, hogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést, vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig, végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, a FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről, meg úgy általában a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura

 

Eredetileg: Örökké (A Szent Johanna gimi 8.)

Szerző: Leiner Laura

Kiadó: L&L (ezt szintén a Cicerótól olvastam)

Oldalszám: 416

Műfaj: ifjúsági

puhatáblás

 

Kedvenc idézeteim

1)

A legnehezebb dolog a világon, ha úgy kell tennünk, mintha minden rendben lenne, közben pedig szívünk szerint csak ordítanánk, hogy „VALAKI SEGÍTSEN MÁR!!!”. Ez van.

 

2)

- Hogy fér el ennyi minden a fejedben? – kérdezte mosolyogva, mire elnevettem magam.

- Kinyírják egymást a gondolataim, így mindig van hely az újnak.

 

3)

- Annyira sajnálom – suttogtam. – Azt hittem, romantikus lesz ez az este.

- Az is. Mindketten azért drukkolunk, hogy le ne hányj.

 

4)

Igen, ez így szokott lenni. A hatalmas szavak mögött általában csak hátsó szándék rejlik, semmi több.

 

5)

Huppsz. Jó napot, „egy ásd el magad felszerelést” kérnék.

 

6)

Ja, hogy időnként komoly összeesküvés-elméleteket szövök ahelyett, hogy rájönnék, csupán hülyén nézek ki?

 

7)

Neményi, te rosszabb vagy, mint a bumeráng. Nem lehet elég messzire dobni, visszajössz.

 

8)

Kitti fellapozta és szótlanul olvasgatni kezdte, mi pedig ezt sikernek könyveltük el. Hiszen az egész iskolából egy teljes embert érdekelt a mozgalmunk. Jó, persze ezt az arányt ismerve ötven éven belül a világ háromnegyede analfabéta lesz, és az emberek összkommunikációját annyira tippelném, hogy tátott szájjal, kiszáradt szemgolyóval merednek az érintőképernyőre, és időnként annyit mondanak: „lájk”.

 

9)

A Titanic akkor lenne jó film, ha a nyálas szerelem és a hajó elején kitárt karokkal való repülés helyett, ami, megjegyzem, teljességgel lehetetlen jelenet, inkább az adott kor társadalmi különbségeit mutatná be hitelesebben (…) Mellesleg pedig, ha Rose nem terül ki az ajtón, hanem felül rendesen, és felengedi maga mellé Jacket, akkor nem zokogott volna a fél világ feleslegesen.

 

10)

(…) megígértük, hogy jelentkezni fogunk, nem tűnünk el. Hogy ezt ki mennyire tartja be, azt nem tudni előre. Az ember szeretné, ha minden a régiben maradna, de ha egyszer elmúlik valami, akkor nehéz úgy tenni, mintha semmi nem változott volna. Biztosan fogunk írni neki, talán egyesek többször, mások ritkábban, de az biztos, hogy a jövőben minden megváltozik, mert olyan, mint amilyen ma volt, már soha többé nem lesz. Sose fogjuk elfelejteni az együtt töltött négy évet, de elképzelhető, sőt biztos, hogy a levelek ritkábbak lesznek, végül pedig teljesen elmaradnak. Ez nem szándékos, és őszintén remélem, hogy megcáfoljuk a sztereotípiákat, és velünk máshogy lesz, de erre nem látok sok esélyt. Egyszerűen azért, mert továbblépünk, ezerfelé megyünk, és bár barátok maradunk, ezek az évek csupán emlékként maradnak meg.

 

Gondolatok

Hát, véget ért egy korszakom… vagy inkább rajongáshullámom. Brühühü… Ti pedig ennek örülhettek, mert nem tudom, mikor lesz még egy ilyen, és hálálkodjatok, hogy az előző hármat (Dean R. Koontz, J. R. Ward és Chuck Palahniuk) nem kellett átélnetek. Hüpp-hüpp hurrá!

Ez az utolsó kötet felébresztette, milyen volt érettségizni. Az oda vezető utat is, az utolsó félévet, és magát azt a tortúrát is, amit érettséginek nevezünk. Pont írtam egyik ismerősömnek, hogy előjött, hogy magyarból Vörösmartyt húztam. A nyelvtan részére már nem emlékszem, de azt tudom, hogy az ő egyik művében kellett megoldást keresgélnem. Föciből sem emlékszem nagyon a tételemre, csak hogy szorgosan magyarázok arról, hogy a tengeri vagy a légi közlekedés szennyezi jobban a környezetet. Angolból a város-vidék összehasonlítást húztam, és azt egyik kérdésnél azt találtam mondani, hogy az összes pesti ember dagadt és lusta, majd köhögések közepette közölték, hogy a vizsgáztatók 99%-a budapesti. Töriből pedig kihúztam az egyetlen tételt, amit tudtam. Károly Róbertet. Túléltem, és átéltem, amit addig nem hittem el: pont azt húztam ki, amit tudtam.

És még az is megmaradt, hogy valaki hogy felelt:

Kérdés: Mit termesztenek Komlón? Mire jött a válasz: Komlót?

S most a könyvről.

Renit egyszerűen nem tudom áldozatnak tekinteni. Maga gerjeszti a problémáit. Először úgy gondoltam, hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen, ha ennyire okos és olvasott. Na igen. A könyv ad tudást, de nem szocializál társas kapcsolatokra, reakciókra, nem kondicionál reális döntésekre. – Mondjuk, én örülök, hogy nem hagyták dönteni. Amúgy sem tud, mert folyton keresi a segítséget, de ha meg ott van, az nem jó.

Azon mosolyogtam, hogy nem terveztünk ömlengést. Végül is, hogy a menő srác, aki feladja gyakorlatilag (kiherélt) menőségét, az imádott lánnyal megy Párizsba, felrúgva maga körül mindent, egyáltalán nem romantikus. Egyáltalán nem. Hihihi.

Amúgy pont az ilyen miatt várja mindenki a (reménytelen) nagy szerelmet. Aztán jön az első pasi, jobb esetben marad is. Legjobb esetben ténylegesen marad, rosszabb esetben hozzámegyünk, szülünk neki egy-két gyereket, majd elválunk, mert nem működik. Áh, hagyjuk.

Ez a történet aranyos, de azért tündérmese, mert ilyen tökéletes társaság nincs, ilyen filmbe illő „egymásnak teremtettek minket” szerelem pedig nem létezik. Jó hinni benne, de nincs. Bocsi.

A csínyek jók voltak, sejtettem, hogy Reni nem fogja az övét teljesíteni, bár lehetett volna. Mondjuk, amikor Vladár felszólítja, hogy mondjon búcsút, azzal zártam volna, hogy énekelek neki valamit. Virágé és Kingáé tetszett a legjobban, a többi olyan snassz.

A vége kötet, és az egész sorozat összességében pozitív csalódás volt, nagyon szerettem benne lenni, szóval, beemelem a kedvencek közé.