John Caldwell: A Káosz Szíve

 

A Káosz-ciklus 2.

 

Fülszöveg

SKANDAR GRAUN, Yvorl isten, félork harcos-papja újra tombol!

Yvorl egy minden eddiginél nehezebb feladatot ad Skandar Graunnak: elküldi az Entrópia létsíkjára, a Limbóra, ahol évszázadok óta nyugszik erős őrizet alatt a világ legerősebb varázseszköze, a rubinttüzű Káosz Szíve.

Ahhoz, hogy a legendás kincseskamrába bejuthasson, tizenkét mágikus kulcsot kell megszereznie, melyek mindegyikét varázslók, szörnyetegek, démonok és más rejtélyes lények őrzik.

Skandar Graun váratlan társakra bukkan, ám kezdeti öröme hamar alábbhagy, amikor rádöbben, hogy egyikük az életére tör…

 

Szerző: Nemes István (John Caldwell)

Kiadó: Oberon (1990); Cherubion (2011)

Oldalszám: 186

Műfaj: fantasy

puhatáblás

 

Kedvenc idézeteim

1)

Hát igen… Ez itt a Senki Földje, az Entrópia birodalma. Idejutni könnyű, kijutni viszont annál kevésbé. Mi már egy hete járjuk ezt a létsíkot, de azonkívül, hogy szinte naponta halálos veszedelmekbe ütközünk, egy lépéssel sem jutottunk közelebb célunkhoz.

 

2)

Az erdő fölé gömbölyű test emelkedett, mely a szivárvány minden színében csillogott. Ez a gömbölyű test volt az, amely rémisztő gyorsasággal közeledett, s amely körül sorra dőltek ki az évszázados fák.

Hamarosan kibukkant az erőből, és Skandar Graun azt is meglátta, mi az. Egy gigászi méretű csiga volt, milliónyi lábon mozgott, s ezek a lábak furcsamód nem tapadókorongokban vagy hasonlókban végződtek, hanem szilárd patákban. Feje magasan kiállt szivárvány szín háza alól, roppant szájnyílásából otromba, görbe agyarak meredeztek, nem két pár tapogatója volt, hanem négy, szemmel e tapogatók tövében helyezkedtek el, és a combnyi vastag, rugalmas oszlopok végén pörölyszerű képződmények hajlongtak.

 

Gondolatok

Az igazat megvallva, én szeretem, amit Nemes István elkövet. El sem tudom mondani, hányszor készültem neki, hogy levelet írok, de aztán inkább nem tettem. Jó lenne egy profi véleményét is végre kikérni az írásaim kapcsán, de túl nyúl vagyok hozzá. Ráérek majd akkor összetörni, amikor egyszer kritikát írnak róla.

Most viszont, a Káosz-sorozat második részét olvastam el. Imádom a fantasyt, de szakaszosan olvasom, mert félek attól, hogy vagy értelmetlenné válik, ahogy haladok vele, vagy észreveszem az apróbb hibákat, mint a Martin-féle sorozat kapcsán. Vagy nem fog tetszeni. Így egyszerűen.

Tényleg imádom Nemes Istvánt, de ez a második rész igazi melléfogás lett, már az első pillanattól kezdve. Olyan volt, mintha Conanba oltotta volna a saját paródiáját, és ha a párom nem mondja azt, hogy érdemes tovább olvasni, akkor ez a könyvsorozat nálam itt vérzett volna el.

Amikor olvastam, olyan érzésem volt, hogy ezt már olvastam valahol. A képi világ, ahogy Skandar viselkedik, ahogy beszél, tök ugyanolyan, mint amilyen Conan volt. Gondolom, hogy átvett részleteket, mert ugye, mindenki szeret a kedvencei babérjain táncolni, de most tényleg úgy éreztem, hogy egy átformált Conan-történetet olvasok.

A párbeszédek néha nem vezettek igazán sehova, de ezt nem rovom fel neki, mert nehéz jó és tartalmas párbeszédet írni. Az egész világ inkább mese volt, mint fantasy.

Sodró lendületű, viszont nagyon vicces könyv, ha úgy vesszük, hogy az előző paródiája. Ettől függetlenül, ha nem olvastátok, kezdjétek sorrendben a köteteket. Rá fogtok jönni, hogy ég és föld a különbség a két könyv között.