Fülszöveg
Murakami Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett. Egy évvel később már végigfutotta az Athén-Marathon távot, és ma, számtalan triatlonnal, versennyel, tucatnyi regénnyel a háta mögött érzi, hogy a sport legalább olyan hatással van írói munkásságára, mint az erőnlétére.
A feljegyzésekből, beszámolókból, elmélkedésekből és visszaemlékezésekből álló naplóból megtudhatjuk, hogyan készült négy hónapon át a világhírű japán író a 2005-os New York City maratonra, hogyan került a tokiói Jingu Gaien parkból a bostoni Charles River partjára, ahol nem tudta felvenni a versenyt a fiatal lányokkal. A rendszeres sport ürügyén nincs hiány témában: felidézi, hogyan lett író, számba eszi legnagyobb sikereit és csalódásait, lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítmény, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy. Az egyszerre szellemes, humoros, komoly és bölcs memoár igazi meglepetéseket tartogat nem csak a szerző regényeiért rajongó olvasóknak, de még a hosszútávfutás profi bajnokainak is.
Eredetileg: What I Talk About When I Talk About Running / 走ることについて語るときに僕の語ること (2007)
Szerző: Murakami Haruki
Kiadó: Geopen (2012)
Oldalszám: 166
Fordította: Nagy Anita
Műfaj: önsegítő, életrajzi
keménytáblás
Kedvenc idézeteim
1)
Ha végiggondolom az életem, néha az az érzésem, nem vagyok több uszadékfánál, melyet partra sodort a víz.
2)
A győzelem vagy a vereség nem izgat különösebben, lehet szó akármiről. Inkább arra irányul az érdeklődésem, hogy képes voltam-e teljesíteni a saját magam meghatározta szintet.
3)
Emiatt sokszor gondolom, hogy az életben nincs igazság. Amit az egyik csak erőfeszítés árán szerezhet meg, a másik erőfeszítés nélkül, simán megkapja (…). Hogy tehát mi igazságos, csak hosszú távon derül ki.
4)
Saját egyéni korlátainkon belül, lehetőség szerint a legmagasabb fordulaton pörgetni magunkat (…) az élet metaforája is.
5)
(…) lelkünk működésére befolyással van a testünké? Vagy éppen fordítva: lelki adottságaink lennének hatással a testünk alakulására? Vagy test és lélek kölcsönösen, elválaszthatatlanul hatna egymásra?
6)
Vagy megnyerem a magammal folytatott harcot, vagy elvesztem, más lehetőség nincs.
7)
Vannak persze kérdések, melyekre hiába írok akármennyi szöveget, nem születik meg a válasz, és hiába írom át akárhányszor a szöveget, a kérdés nem jut nyugvópontra.
8)
Csakhogy, amint a tudatunk egy labirintus a testünk is az. Mindenfelé tele van sötétséggel, és hol szögekkel. Mindenfelé szótlan utalások és kétértelműségek várnak. Amire támaszkodhatok, az a tapasztalatom és az ösztöneim.
9)
A világnak kell egy rossz, akit néven lehet nevezni, akire ujjal lehet mutogatni, hogy „Miattad van!”
Gondolatok
Azt eddig is sejtettem, hogy a futás egyfajta metafora valahol amögött, hogy Haruki tényleg szeret futni, és mímeli is már egy ideje. Csodásan adja vissza a görög tájat, az esős időt, és a lábfájást. Viszont, az elején ő is megemlíti, hogy talán el lesz csepegtetve benne némi filozófia, vagy egy-két sor, amiből az olvasó is tovább építkezhet.
Imádom a stílusát, a szarkazmusát sőt, ha egy vécédeszkáról írna, azt a könyvet is megvenném, hogy csemegézzek belőle kedvemre. Egyszerűen, nem tudom elképzelni, hogy valaki nem kedveli a könyveit.
Rapszodikus viszony fűz magához a futáshoz, azt viszont nem gondoltam volna, hogy egy futásról írt könyv lehet ennyire élvezetes.
Nem tudom, hogy szerencsésen nyúlok bele a könyveibe, vagy elfogult vagyok vele, vagy esetleg ez az ember nem tud hibázni írás terén, de ez a könyv is tökéletes volt.
Sokszor tesszük fel a kérdést – főleg mi, bloggerek -, hogy mi kell ahhoz, hogy jól tudjunk írni? Nos, a könyv szerint sok-sok türelem és kitartás, persze alapnak azért megemlíti, hogy tehetség is szükségeltetik.
Másfelől kicsit megnyugodtam, mert azt írta, hogy vannak azok, akik gondolkodás nélkül, bármit át tudnak adni az olvasónak, míg másoknak kínkeservesen megy a történetmesélés. Megnyugodtam a hullámvölgyeim miatt.
Teljesen magával ragadott. Magam elé képzeltem az embereket, helyzeteket, a tájat, mindent a legapróbb részletig. Együtt éreztem a szerzővel, együtt lüktettem a könyvvel. Ha fájt, nekem is bizseregni kezdett a vádlim. Ha esett, éreztem az ázott föld szagát.
Óhatatlanul is elgondolkodsz saját magadon miközben olvasod. A futás, önmagában a mozgás egy életforma, egy életszemlélet, ami lefedi magát az életet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése