Fülszöveg
Max történeteket ír. Különlegeseket, vicceseket, fantasztikusakat. Ez a munkája, és jól csinálja. Olyan jól, hogy észre sem veszi: a meséiben él. Egy olyan világban, ahol a történetei veszik körbe: hősök, fura lények, vad tájak. Ám egy napon bekopogtat az egyik szereplője, egy szemtelen kislány, és arra kéri, segítsen megtalálni az egyik történetben elveszett holmiját. Max belemegy a dologba. A lánnyal az oldalán kilép biztonságos tornyából, és a kalandok rögtön elsodorják. Egyenesen a szörnyek, legendák, gonosz tervet szövő szereplők világába.
Benyák Zoltán páratlan fantáziával alkotta meg új regényét. Újra átélhetjük az Alice Csodaországban vagy az Óz, a nagy varázsló élményét. Lehetünk gyerekek, elengedhetjük a fantáziánk, együtt nevethetünk, aggódhatunk hőseinkért a Képtelen történet minden egyes oldalán.
Szerző: Benyák Zoltán
Kiadó: Főnix Könyvműhely (2020)
Oldalszám: 256
Műfaj: fantasy
puhatáblás
Kedvenc idézeteim
1)
„Ezek csak szavak, Moira” – mondja Max. A tollát forgatja az ujjai között, figurázik vele, feldobja, elkapja. „De a legfontosabb dolgok az életünkben mind egy-egy szóval kezdődnek vagy végződnek.”
2)
Mesélni a legjobb dolog a világon. Nem vagyok filozófus, nem születtem bölcsnek, de ebben az egyben azért biztos vagyok.
Gondolatok
Benyák Zoltántól eleddig egy novellát olvastam, és egy ideje szemezek a műveivel.
Valamiért nagyon vártam rá. Tényleg egy olyan történet, amit egy gyerek is éppúgy élvezhet, mint egy felnőtt. Azokat a történeteket jutatta eszembe, ahol a realitás és a valóság relatív. Az író, a befogadó és a történet egyaránt éltetik egymást, mint a Tintaszív vagy a Végtelen történet.
Nem mellesleg, szerzőknek, írópalántáknak is jó, főleg, ha megkérdőjelezik a saját munkásságukat. Sokat ad a kötet. Másrészt, megmutatja, hogy egy író agya máshogy működik: min alapul és hogyan alakul egy-egy történet, milyen akadályok és megoldások vannak. Itt is látszik, hogy az írás egyfajta terápia is.
Az utalások tetszettek, megmosolyogtam őket. Nekem oldották a történetet, ami egy teljesen szürreális mese volt. Elindultunk egy szokványos napon, majd elhagytuk a biztonságos fészket, hogy elveszünk ebben a vadregényben.
Jó volt újra egy ilyen mesevilágban létezni, találkozni olyan karakterekkel, amik álmomban sem jutottak volna eszembe.
Nagyon élő történet, szinte én rendeztem be a világot. Csak annyit árul el, amennyi szükséges alapnak, a többit én töltöm meg élettel a magam számára. Szerintem azoknál működik jól ez a történet, akik nem 1-2 mesén vannak túl, mert minden leírt dolog személyenként más emlékeket hív elő. Egyszerre barangolsz ebben a történetben, és a saját tapasztalataidban.
Okos, humoros, jól összetett történet. Minden lap egy új kaland, mindig történik valami. Ha meg nem, hát ott vannak a párbeszédek.
Minden szereplő hozzám nőtt. A sok kérdés mellett az is felböffent bennem, hogy vajon mennyi van Max-ben Zoliból?
Persze, a mese szimbolikus. Sok olyan dolog jelenik meg, ami komor, és a velőig reális hétköznapokat mutatta meg. A tanulságot mindenki vonja le maga. Eleinte a kislány, Moira szavai száj- vagy koridegenek voltak. Sokkal metszőbb volt, mint egy korabeli gyerek. De egy író agyában járunk, akár atomfizikus is lehetett volna. Leképezi a valóságot.
Ez a kettő mutatta meg igazán, hogy az élet hatással van az írásra. Az eleje már-már cuki, a vége komorabb hangvételt kap, ahogy váltakozik a véleményünk, vagy a napjaink. S pont ezért volt jó, hogy a szereplők reflektálnak magukra.
Egy szó, mint száz, érdemes elolvasni, mert a maga nemében hiánypótló, és szórakoztató.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése