Szerintem az utolsó könyvhét vagy könyvfesztivál óta itt figyel a polcon. Amikor elolvastam a fülszöveget, valamiért megfogott, aztán teljesen elfeledkeztem róla. Az utóbbi napokban elővettem, és bevallom őszintén, volt, hogy átlapoztam pár oldalt.
Fülszöveg
„Rendkívüli… P.D.James még tovább feszíti amúgy
is jelentékeny tehetségét ebben a merész regényben.”
New York Times
„Egyszerű és felkavaró.”
Independent
„Úgy ír, akár egy angyal. Minden alakját gondosan
megrajzolja. Az általa teremtett légkör tévedhetetlenül
és dermesztően meggyőző. És mindezt sikerül úgy elérnie,
hogy egy pillanatra sem lassítja le egy izgalmas
rejtély lendületét és feszültségét.”
The Times
2021-et írunk. Huszonöt éve egyetlen gyermek sem született. Az emberi faj a kihalástól tart. Anglia Gondnokának, Xan Lyppiattnek a zsarnoki uralma alatt az idősek kétségbeesetté, a fiatalok pedig kegyetlenné válnak. Theo Faron, a Gondnok unokatestvére ebben a fenyegető légkörben éli magányos életét mindaddig, amíg egy fiatal nővel való véletlen találkozása folytán kapcsolatba nem kerül a másként gondolkodók egy csoportjával. Az élete hirtelen visszafordíthatatlanul megváltozik, amikor olyan gyötrelmes választásokkal találja magát szemben, amelyek kihatással lehetnek az emberiség jövőjére.
Eredetileg: The Children of Men (1992)
Szerző: P. D. James
Kiadó: XXI. Század Kiadó (2014)
Fordította: Simonyi Ágnes
Oldalszám: 352
Műfaj: sci-fi
puhatáblás
Kedvenc idézeteim
1)
- Védelem, kényelem, élvezet – mondta Luke szelíden. – Kell, hogy ennél valamivel több is legyen.
- Az embereket ez érdekli, ezt akarják. Mi többet kellene a Tanácsnak kínálnia?
- Részvétet, igazságosságot, szeretetet.
- Nincs olyan állam, amely valaha foglalkozott volna a szeretettel, és egyik sem teheti meg soha.
2)
Azt szeretnéd, ha szép volna a kert, de úgy, hogy a trágya szagát mások tartsák tisztes távolban a kényes orrodtól.
3)
Semmi sem fogható ahhoz, ha a testet lefoglalva, az elmét pedig tétlenül tartjuk.
Gondolatok
A filmet nem láttam, ha nem egy csomag része, akkor valószínű, hogy nem veszem meg. Semmilyen előzetes ismeretem vagy benyomásom nem volt. Óvatosan kezdtem el olvasni, majd kedvvesztetten folytattam. Csalódás lett számomra, nem tetszett. Untam és még jobban untam és csalódtam. Többször volt, hogy átugrottam oldalakat.
A sztorija már ismert: nem születnek gyerekek. Az, hogy miért, senki sem tudja. Az olvasó se, a szereplők se, szerintem az író se. Ebből egy jó hangulat fakad, mert azt gondolsz, amit akarsz, és átjár az érzés, miszerint ki fogunk halni. Rengeteg irányt megvizsgál, amire ez mind hatással van. Az állattartást, a politikát, a személyeket és a társadalmat, hogy állnak a hittel, a bevándorlással és önmagukkal? Mondjuk, ha jobban belegondolok, inkább bemutatja ezeket az aspektusokat egy elképzelt jövőben, hogy merre tovább? James ezután az emberek egy csoportjára fókuszál, akik nem akarnak belenyugodni a helyzetbe – Kérdem én: ha nem tudom az okát, akkor hogy a viharba akarom megoldani???
A könyv első fele a világot és a szereplőket mutatja be, mint egy naplót. A második fele a cselekvésé. Ez éles váltás. Reméltem, hogyha túlérek az elején, beindul. Én csak a fejemet fogtam. Nem volt meg bennem a balansz, inkább, mintha két különálló novellát tett volna egymás mögé némi átkötéssel.
Szeretem a disztópiákat, a naplóformát. A téma is érdekes, mert én is sokszor játszom azzal a gondolattal, mi lenne az emberiséggel, ha…? De nem az olyan történeteket szeretem, melyek egy menet közbeni koncepcióváltáson alapulnak. Meg azon, milyen szám, milyen személyben ír. Ráadásul, az első fele a miért?, a második a hogyan?
Theo lassúsága átragadt az agyamra, és nem volt érdekes a tálalása. A főszereplő, a többi szereplő, és idővel a központi téma is közömbössé vált. Lehetett volna csiszolni még rajta.
Idővel majd megpróbálok más regényt tőle, de most egyelőre ez megfeküdte a pocómat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése