Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. (Egyedül)

 

„A Szent Johanna gimi 3.”

Gondoltam, mielőtt ismételten teljhatalmat gyakorolna felettem az agónia, írok némi bejegyzésfélét alább. Az aktuális brainstorminggal senkit nem fogok zaklatni, de eléggé szar napjaim vannak.

Megnéztem végre a Végzetes vonzerő című filmet, és rájöttem, hogy életemnek túlnyomó részében, a viselkedésem eléggé Glenn Close-os. Aztán lementek a vizsgák, és kiolvastam gyakorlatilag hat óra alatt a Szent Johanna gimi harmadik részét, és rájöttem.

Egy Glenn Close-zal kevert, Reni vagyok, aki ráadásul a lehető legrosszabb énjének árnyékát játssza éppen. Nem derített jobb kedvre sem, hogy jó véget ért a könyv, sem a csók, sem a sikeres évzárás. Úgyhogy, kicsit írok, aztán szerintem belefeledkezem a következő könyvbe.

Ami olyan, mintha serpák és oxigén nélkül szeretném megmászni a Mount Everestet. Brühühü…

 

Fülszöveg

Reni alig várja, hogy a nyári szünet után viszontláthassa osztálytársait, és persze főleg Cortezt… Tízedik első félévében azonban egyre több problémával kell megküzdenie: Arnold külön utakon jár, Virág szerelmes lesz (és ezúttal nem egy tinibálványba), Kinga újabb és újabb mániákkal áll elő, na és Cortez…

 

Mindeközben továbbra is pörög az élet a Szent Johannában: új kihívások, új események és új balhék követik egymást…

 

Eredetileg: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül (2010)

Szerző: Leiner Laura

Kiadó: L&L Kiadó

Oldalszám: 488

Műfaj: ifjúsági

puhatáblás

 

Kedvenc idézeteim

1)

- Hű – szólalt meg Virág (…)

- Hű – sóhajtotta ismét.

- Örülök, Virág, hogy összetetten és kimerítően megfogalmazod az érzéseidet – gúnyolódott Arnold.

 

2)

Mi lehet rémesebb annál, mint hogy Cortez nem köszön, és Máday rám ordít korán reggel? Nem kérdés. Kinga. Ez volt a Jajnekem 3! És még nyolc óra sem volt.

 

3)

Tény, hogy emocionálisan nulla vagyok, de úgy gondolom, hogy akit kedvelek, annak a szemébe nézek, akit azonban nem szívlelek, arra rá sem bírok nézni.

 

4)

- Megint ugyanaz a nóta. Cortez nem vesz észre, aztán észrevesz, segítséget kér, te segítesz, utána ejtve vagy, összezuhansz, megint hozzád szól, örülsz, elhív, örülsz, nem hív el, kiborulsz, baja van, te rohansz, majd elfelejt egy időre, amíg te a változatosság kedvéért összezuhansz. És mire felocsúdsz, vége a félévnek. Aztán kezdődhet minden elölről.

 

5)

Merthogy a szerelem önmagában egyáltalán nem klassz. Ha viszonozzák, akkor igen. Amúgy meg. Bah!

 

6)

(…) én meg nem szólhatok egy szót sem, mert akkor én vagyok a szemét barátnő, aki nem örül (…)

 

Gondolatok

A most felhalmozódott, vegyesfelvágott-problémáim mellett a könyv visszahozta a gimis éveimet (megint). Eszembe jutott a két gimis barátnőm, akikkel azóta sajnos eltávolodtunk egymástól – bár az egyikkel próbáljuk felvenni a fonalat.

Eszembe jutott a háromszögem: Pityke – én – Halász. Blö. Hogy milyen voltam akkor, melyikkel hogy bántam, és a könyv ezt mesésen jól visszaadta. A két fiúról azóta sincs hírem. Na nem, mintha keresném őket.

Vikit párszor megkínáltam volna a stílusa miatt. Nem azért, ahogy öltözik, hanem, ahogy viselkedik. A hangszere hamar pihenőt talált volna magának.

Mindemellett, Renit is megrángatnám, hogy ne legyél már ekkora bamba. Mert, hogy sok esetben az. Amit a többiek csinálnak, azt nagyon utálom a mai napig. Elhallgatás, jótékony hazugságok egy olyan címszó mögé rejtve, amit nem hiszem, hogy bárki is komolyan gondol: a te védelmedre.

Inkább ne védjetek, kerítek legközelebbre magamnak páncélt… és barátokat…

Nálam ez bicskanyitogató téma.

Karcsi. Aranyos, és csendes, olyan kis esetlen, de a maga nemében imádnivaló.

Reni szülei. Láttam már olyan anyát, aki nem engedte el a tizenöt éves gyerekét szórakozni, mert interneten utánanézett a Junkies zenekarnak, és milyen emberek járnak a koncertjeikre. Neki nem volt kamaszkezelő könyve, de erős volt a láthatatlan póráz, amin a gyereket tartotta.

Arnold már most hiányzik. Kicsit úgy érzem, hogy már most kitéptek egy darabot a könyvből (szívemből – ehh), hogy ő nemsokára megy. Valahol pótolhatatlannak tűnik nekem.

Virág és a szerelem. Nekem furcsa, hogyha egy lány szerelmes lesz, akkor barátnőknek kaszáltak. Nagyon sokan elfelejtik, hogy ki áll mellettük. Konkrétan, tudomást nem vesznek róla, csak ha nekik kell valami. Utána pedig, elvárják, hogy mindehhez jó pofát vágjon az ember. Akit igazán szeretünk, annak megbocsátunk, de én még tuti, hogy húztam volna egy kicsit Virág agyát a forrócsoki felett.

Érzelmekkel teli, őszinte könyv, és Leiner Laura ismét gördülékenyen mesél olyan dolgokról, amikre néha azt mondom, hogy már nem érdekel. Legyintek rá. Ilyenkor meg rájövök, hogy „de nem”.