„A Vasdruida Krónikái 4.”
Ezt a könyvet úgy kaptam meg, hogy csak akkor bonthatom ki az ajándék csomagolásából, ha már kibeszélgettük magunkat, mert tuti fix, hogy leülök olvasni és úgy maradok. Aztán még szilveszter előtt beszélgettem a barátnőmmel, és mondtam, 344 oldal. Erre ő annyit mondott, hogy az még 2016-ban meglesz, pedig akkor még csak 100-nál tartottam. Volt dolgom is, kételkedtem abban, hogy lesz tényleg. Este tíz felé meg írtam neki, igaza volt. De, ha egyszer tetszik, akkor mit csináljak?!
Fülszöveg
Atticus O’Sullivan, az utolsó druida nem maradt volna életben
a kelta ravaszság nélkül kétezer évig. Így,amikor a bosszúálló
norvég istenek végezni akarnak vele, a még ravaszabb navahó
isten, Prérifarkas segítségével elhiteti velük, hogy sikerült
megölniük, felaprították az arizonai sivatag kellős közepén.
De a trükkös Prérifarkas nem osztogatja ingyen a segítségét.
Mire kettőt pislogna, Atticus vérszomjas, sivatagi alakváltókkal
találja magát szemközt, amiket a navahók bőrcserélőknek hívnak.
Amikor a druida már azt hiszi, hogy kézben tartja a dolgokat,
csúnyán elárulja valaki, akitől soha nem várta volna.
Atticus elhatározza, hogy ha ezt túléli,
soha többet nem hagyja magát átverni.
Milyen szép utolsó szavak!
Eredetileg: Tricked (The Iron Druid Chronicles 4) (2012)
A szerző: Kevin Hearne
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó (2016)
Fordította: Acsai Roland
Oldalszám: 344
Műfaj: urban fantasy
puhatáblás
Kedvenc idézeteim:
1)
Színrelépése előtt az emberek a vitáikat légből kapott állításokra alapozták, vagy egyszerűen az győzött, aki hangosabban kiabált. Ha pedig, mégis tényekre támaszkodtak, olyanokat kerestek, amelyek megerősítették az előzetes elképzeléseiket, és igazolták a véleményüket.
„Nem ezt csinálják még ma is?”
- Dehogynem! Most csinálják csak igazán!
2)
A druidaság esszenciája az, hogy képzett elméddel kezelni tudd az ellentétes bemenő információkat, miközben ellentétes kimenő jeleket formálsz.
„Így politikus lesz belőle, nem druida”
3)
- Evolúciós? Azt mondod, hogy a seggfejek a természetes kiválasztódás eredményei?
- Persze. A csökevényes vadászösztön találkozása a modern férfi kiheréltségével.
4)
(…) mások döntéseiért nem lehetünk felelősek, és a saját döntéseinket is felesleges megbánni, ha egyszer már megléptük őket. A múlttal csak egyet lehet tenni: magunk mögött kell hagyni.
5)
Nem szeretem az Álmokat – a nagy betűs álmokat, amik tele vannak előjelekkel és erkölcsi tanításokkal. (…) Az ilyen éjszakai előjelekkel az istenek nem akarnak közölni az emberféreggel semmi jót. De ez teljesen érthető, hiszen az istenek túl elfoglaltak ahhoz, hogy időnként beugorjanak az emberek fejébe, hogy: „Gratulálok, holnap különlegesen szép napod lesz!”. Elég súlyos dolognak kell lennie ahhoz, hogy megérje nekik a fáradságot. (…) Csak azt felejtik el közölni ilyenkor, hogy a diadal idejére testi-lelki roncs leszel, és nem tudod majd kiélvezni.
6)
- Mennyi az a csomó?
(…)
- Kicsit kevesebb a kurva soknál, és több a rahedlinél.
Gondolatok
Azt tudtam már a harmadik résznél, hogy fájni fog, hogy nincs meg a folytatás, s ezt olvasva tudtam, kaparni fogom a falat a folytatásért. Így is van. Tudjátok, hogy ez a kedvenc sorozatom, és gondolom, aki olvasó, az ismeri az érzést, amikor a kiadások olyan üteműek, mintha sosem akarna kijönni az újabb rész. Ezt érzem most.
Ez a rész más hangulatú volt, mint az eddigiek. Visszatért a sodrás és a humor, amit nagyban Oberonnak köszönök. Igazság szerint az első két kötet hasonló hangvételű volt, a harmadik kicsit borúsabb, és ez olyan más. Valahol a kettő között egyensúlyozik nekem.
A cselekménye szövevényes, a karakterei jól kidolgozottak. A tanítvány még mindig távoli, habár közelebb jött. Prérifarkast nem szeretem, ahogy az Atticus életére törőket sem. Franket nagyon megszerettem, s a legnagyobb csalódás Leif személyében ért utol. Hal pedig, olyan furcsán kimért lett.
Tetszett, hogy Atticus kilépett mágia szempontjából a komfortzónájából. Ő is sebezhető és nem halhatatlan, talán picit azt éreztem, az élete vége megnyalintotta a druidánkat ebben a részben.
Oberon és Atticus szócsatáit imádom, mint valami tesós jó zsaru – rossz zsaru páros.
Illetve, kedvelem a romantikát valamilyen szinten egy bizonyos pontig. Nekem tetszik, hogy nem a kibontakozó, hagyományos románc van benne, persze félek, hogy lesz, hanem hogy Atticus magában rágódik. Szeretem a plátói, végzetes vagy be nem teljesült érzelmek feszültségkeltő hatását.
Ami Granuile-t illeti, remélem, tényleg megmarad tökös csajnak, és nem más irányt fog venni. Kellenek a jó főhősnők!
Talán az ember akkor kezd el gondolkodni igazán, amikor rájön a saját halandóságára. Amikor tudatosul benne, hogy akármennyire tartja magát formában, mégsem kisisten. Ez cselekvésre és odafigyelésre késztet, ami sokszor előrelendíti az ember dolgát.
Keresgéltem már indián hitvilágot, és ez tetszett benne a leginkább. Egy olyan világ, amivel szintén a kutya sem törődik annyira, mint a római vagy görög mitológiával. S pont ezért szeretem a könyv eleji kiejtési útmutatót.
Felnézek Hearne-re, mert hihetetlenül csavaros, tudja, mikor kell lazítani, és meddig lehet feszíteni a történetet. Nemcsak a karakterei fejlődnek, de a történet is nő, akárcsak a problémák Atticus életében. Amikor eléri cselekményében a csúcspontot, akkor jönnek a belső vívódások.
Van egy belső feszültség mester és tanítvány között érzelmileg, akárcsak Oberon kapcsán, mert ugye tudjuk, ha van valaki, akit szerethetünk, akihez kötődünk és aki hozzánk tartozik, akkor nyakunkhoz tehetjük a rozsdás bökőt, a dolgunk nehezebb lesz, hiszen van, akivel sakkban lehet tartani. Ne legyen senkid, és nem sérthetnek meg.
Másfelől, egy bizalmi válság. Szörnyű érzés egyedül állni a világban, de csalódni abban a maroknyi emberben, aki körbevesz, cefet rossz. Főleg, ha olyan teszi, akitől nem várnád. Főleg, ha felhasznál és megkerül. A talaj könnyen kicsúszik, a láb alól, és druida legyen a talpán az, aki így is képes kikecmeregni a gödörből.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése