Kevin Hearne: Hounded (Üldöztetve)

„A Vasdruida Krónikái 1”

Óriási bajban vagyok. Az idei könyvhéten* ez volt a zsákbamacska könyvem azért, mert a csomagoláson ezt olvastam:

„Az istenek is tudnak szemétkedni. Én már csak tudom.

Meg nem mondanád, hogy több száz éves vagyok!”

Elolvastam, és ide a második részt, de most azonnal!!! Nagyon vegyes érzelmekkel vettem a kezembe a könyvet, nem tudtam letenni, magába szippantott teljesen. Az első pár oldal után abszolút elpárolgott minden baljós gondolatom, a végére meg a tenyeremhez nőtt a kötet.

 

Fülszöveg:

Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegy évesnél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.

Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi érte. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csaposlányra és egy adag régimódi, ír szerencsére is – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…

 

Eredetileg: Hounded (The Iron Druid Chronicles 1) (2011)

Szerző: Kevin Hearne

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó (2013)

Fordította: Acsai Roland

Oldalszám: 287

Műfaj: urban fantasy

puhatáblás

 

Kedvenc idézete(i)m:

1)

Morrigan elképzelése a sportról kissé eltért az enyémtől. Mint a holtak válogatója semmit sem kedvelt jobban a hosszú háborúknál. Ott tobzódott Kálival meg a valkűrökkel, és halálistennő-bulikat csaptak a harcmezőkön.

 

2)

Flidais homlokát ráncolva hátradőlt a székében, és úgy kortyolt a turmixba, mintha kognitív disszonancia elleni elixír volna.

 

3)

- Ne mozduljanak! – kiáltotta az egyikük, pedig mozdulatlanul álltunk.

- Kezeket fel! – vicsorogta egy másik.

(…)

Hogyan tudnám mozdulatlanul felemelni a kezemet? Lehet, hogy a rendőrakadémián valamilyen gonosz okból arra képzik őket, hogy egymásnak ellentmondó parancsokat adjanak a gyanúsítottaknak?

 

4)

Ghoulok vannak a gyorshívójában. Nekem van a legmenőbb ügyvédem, az fix.

 

Gondolatok:

Olvasva Morrigan, Flidais, vagy Brighid istennőkről, vagy akár Bres istenről, rájöttem, hogy nagyon, de nagyon nagy baj, hogy a kelta kultúrát anno sikerült romanizálni. Gondolok itt arra, hogy Germán, kelta regék és mondák című könyvben az előbbi gyakorlatilag nem szerepel. Erre akkor jöttem rá, amikor volt egy-két kifejezés, név, amit jó lett volna megnézni, és nem találtam benne. Lényeg, hogy azóta kutakodom, meg az ogham ábécével ismerkedem.

Menthetetlenül beleszerettem a könyvbe, az írójának stílusába, általa a főszereplőbe, és ebbe a világba. Ha keresem, sem találom a hibát. Pörgő volt, lendületes, fergeteges. Mikor már azt hittem, nem fog semmi sem történni, akkor tuti, hogy beesett egy harci madár a képbe, kitapogatták a mágikus kardot, jöttek óriások, csetepaté keletkezett.

A humor pedig… édes isteneim. Annyira remekül adagolta a szerző, hogy mindig volt, amin tudtam nevetni, mosolyogni.

A Halottválogató Morrigant imádtam, előlépett a kedvenc istennőim listáján az első helyre. Korábban olvasott, csak részint kelta mitológiát érintő könyvekben már elkezdődött a mélységes tiszteletem, de egy olyan karaktert sikerült megalkotni vele, hogy lehetetlen nem szeretni.

Akárcsak Atticus kutyáját, Oberont. Ha ránézel egy kutyára, pont ezeket a gondolatokat olvasod ki belőle. Értelmes, élelmes, humoros, okos, de akkor is csak egy kutya, ami nem fejezi ki teljesen. Imádom, egy ilyen farkaskutyát is szeretnék… meg olyan képességet is, amivel tudok vele beszélgetni.

Nagyon kidolgozott, nem felületes, érezni lehet, hogy a szerzőnek nem kevés előzetes munkájába került a világ összepakolása. Amellett, hogy rengeteg lény szerepel benne, abszolút nem keveredtem össze a történetben.

Remeknek találtam azt is, hogy a történet előtt van egy kis ír kiejtési útmutató, és a kifejezéseket menet közben mondja el. Sosem tér vissza önmagába.

Atticus is remek főhős számomra. Az egyik kedvenc férfi karakterem lett. Ahogy az életről, a gondjairól vélekedik, ahogy megoldja szerintem méltó egy idős druidához képest.

Ami a legfurcsább, hogy a minimális erotika ellenére nem kívánkozott bele a szerelem. Kicsit a Démonvadászhoz hasonlítanám, hogy kell, hogy legyen a szereplők közt kémia, de ne rontsunk rajta azzal a fránya érzelmi szállal. Illetve, nem tudom, mire készüljek a következő két kötet kapcsán, ha lesz benne ilyesmi, remélem, nem vesz le az élvezeti értékéből.

Azért vagyok nagy bajban, mert most nincs időm, viszont olvashatnékom az egekben. Pech. Ha valaki ez alapján nekikezdene, tegye bátran!

 

*2015-ben kezdtem el olvasni ezt a sorozatot.

Képek forrása: 3milliondogs.com; forums.smitegame.com