Évekkel ezelőtt az egyik szerelmemtől kaptam kölcsön Murakami Haruki könyvét, akkor a Norvég erdőt. Szinte a szívemből szólt, a főszereplő helyében magamat láttam. A helyzete az enyém volt, és magával ragadott, pedig egy szimpla történet volt. Most ezt egy barátnőm mutatta meg. Megvettem, és két este alatt elolvastam.
Annyira hagyja magát olvasni, hogy ez a hibája a könyvnek. Túl hamar elfogy.
Szintén egy nagyon egyszerű, emberi történet, és a varázslatos az, hogy az első oldaltól kezdve az utolsóig akarod olvasni.
Fülszöveg
A háború utáni japán kisvárosban felnövő Hadzsime úgy érezte, csak neki nincs testvére. Egyetlen barátja Simamoto lett, aki szintén egyedüli gyerek volt. Hosszú délutánokat töltöttek együtt a lány apjának lemezeit hallgatva. Miután a fiú szülei elköltöztek, a két kiskamasz elszakadt egymástól. Huszonöt év telt el. Hosszabb sodródás után Hadzsime megtalálta a boldogságot felesége és két lánya mellett, és két jól menü dzsesszbárt igazgat. Aztán egyszer csak felbukkan Simamoto. Gyönyörű, ellenállhatatlan, titokzatos. Ártatlan gyermekkori szerelmük olthatatlan, pusztító vágyként éled újjá. Hadzsime visszazuhan a múltba, és kockára teszi egész jelenét.
Eredetileg: 国境の南、太陽の西 (1992)
Szerző: Murakami Haruki
Kiadó: Geopen (2007)
Fordította: Horváth Kriszta
Oldalszám: 204
Műfaj: lélektani / romantikus / mágikus realista
keménytáblás
Kedvenc idézeteim
1)
Jobb híján azt figyeltem, ahogy ujjaival a kockás szoknya mintáját babrálta. Volt ebben valami különös, mintha ujjai hegyéből láthatatlan szálak sodródtak volna össze az idő egészen új szövedékévé. Becsuktam a szemem, és a sötétben örvények kavarogtak el előttem. Megszámlálhatatlan vízforgó keletkezett, és simult ki sorra hangtalanul. Nat King Cole a távolban énekelte: „A határtól délre”. A dal Mexikóról szólt, de ezt akkor még nem tudhattam. A „határtól délre” kifejezésnek csábító, hívogató hangzása volt. Elképzeléseim szerint a határtól délre valami egészen jó helynek kellett lennie.
2)
Tőlem telhetően a legközelebb kellet volna maradnom hozzá. Szükségem volt rá, és neki is szüksége volt rám. De én önérzeteskedtem, és túlságosan féltem a csalódástól. Így aztán soha nem láttam őt újra.
3)
Többször is próbáltam felhívni Izumit, de sosem jött oda a telefonhoz. Hosszú leveleket írtam neki, de választ nem kaptam. Nem mehetek így el, gondoltam. Nem hagyhatom itt őt így. De tehetetlen voltam. Izumi már nem akart tőlem semmit. (…) Fájdalmas volt a beismerés, de ez volt az igazság.
4)
Sok kis hiba, buktató, és elszakadtunk egymástól
5)
…az a szomorú igazság, hogy bizonyos dolgokat nem lehet visszacsinálni. Ha egyszer elkezdődik valami, bármit tehetünk, nem térhetünk vissza a kiindulóponthoz. Ha csak a legkisebb dolog is félresiklik, az örökre úgy marad.
Igazából az egész könyvet bemásolnám, oldalakat, fejezeteket, mert mindenhol találtam olyan gondolatmagocskát, amit megosztanék veletek. De itt még többet falhattok belőle.
Vélemény
Az a jó a könyveiben, hogy óhatatlanul is magának érzi az ember, és ha még a múltban történtek is velünk dolgok, akkor is arra késztet, hogy válaszokat találjunk. Általában a könyveit olvasva, meg is találjuk a válaszainkat.
Önigazolást találtam abban, hogy a testi megcsalás az semmi. Annál van rosszabb dolog is, mert ez csak biológiai szükséglet. Nem lehet mellette elmenni szó nélkül, de ha érzelmileg csalnak meg valakit, az borzalmas tud lenni. Érzelmeinkkel kötődünk, nem a testtel.
Függetlenül attól, hogy amit tesz az nem helyes, vagy helyes úgy gondolom, hogy vannak emberek, akik nem érzik a súlyát annak, hogy mit tesznek azzal, akivel játszanak.
Észrevétlenül szürkül bele az ember.
Nem tudom, mit tennék, ha egyszer csak visszajönne úgy a múlt démona, hogy annyira megkísért, mint Hadzsimét Simamoto.
Álmodozásnak helye nincs, mert ez valóságos történet. Amiben nincs happy end, vagy olyan szomorú vég, ami éteri. Azt kapjuk, ami valószínűleg lenne egy ilyen helyzetben. Mindenki sérül, sok könnyel, fájdalommal és őrlődéssel.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy felnőttként meghatároz az, amit gyerekként átélünk. Bár banálisnak hangzik, az első szerelem, a gyerekként érzett belső dolgok igenis kihatnak arra, akik vagyunk. Az, hogy kibe voltunk szerelmesek? Viszonozta-e? Egykék vagyunk-e?
Minden.
Teljesen felzaklatott néha, ahogy olvastam. Nagyon jól le vannak írva Hadzsime tipródásai. Minden szónak súlya van. Minden mozdulatnak jelentése van.
Megjelenik az álom és a valóság motívuma. Ami a Norvég Erdőben is előjött már.
Nem emlékszem, mikor olvastam könyvet úgy utoljára, hogy egyszer sem kalandoztak el a gondolataim. Azóta pedig, adott a kérdés. Vajon, mi van a határtól délre és a naptól nyugatra?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése