Ez is az a könyv, amit magamtól nem olvastam volna el. Egy barátom édesanyjától kaptam kölcsön. Ami egyből megfogott, az a borító, sötét és misztikus. Na, mondom, ez az én könyven. Ez félig-meddig be is jött.
Fülszöveg
Megrázó, felkavaró tények.
Ki gondolná, hogy a magyar líra géniuszai, a magyar irodalom fejedelmei milyen gyarló cselekedetekre vetemedtek? A férfi és nő, a nő és férfi örök párviadalában miként sározódtak be erkölcsileg, emberileg, miként alázták meg múzsáikat az elemi ösztönök által vezérelve? Többnyire csak használták, de nem szerelemmel szerették a nőt. De, a múzsák sem voltak – tisztelet a kivételnek – angyalok, sokkal inkább számító, törtető, a céljaik elérése érdekében bármire képes rafinált asszonyok. Jó ezt tudni, vagy sem – örök kérdés.
Az viszont tény: „A széplelkek persze nemcsak a költőt féltik a „leleplezéstől”, hanem a leleplezett költőtől is féltik az ifjúság erkölcseit. Én azonban nem hiszem, hogy az igazság elhallgatásával lehet erkölcsöt védeni. Az igazság ugyanis mindig kiderül, és akkor nemcsak az illúzió omlik össze, de megrendülhet a hit is. Szerintem tehát nem az a cinikus, aki illúziót rombol, hanem aki illúziót kelt, mert az nem hisz abban, hogy ferdítések, hazugságok nélkül is létezhet őszinte érzés, igazi emberi nagyság.”
Szerző: Börcsök Mária
Kiadó: Kossuth (2012)
Oldalszám: 168
Műfaj: ismeretterjesztő / irodalomtudomány
füles / kartonált
Kedvenc idézeteim
A széplelkek persze nemcsak a költőt féltik a „leleplezéstől”, hanem a leleplezett költőtől is féltik az ifjúság erkölcseit. Én azonban nem hiszem, hogy az igazság elhallgatásával lehet erkölcsöt védeni. Az igazság ugyanis mindig kiderül, és akkor nemcsak az illúzió omlik össze, de megrendülhet a hit is. Szerintem tehát nem az a cinikus, aki illúziót rombol, hanem aki illúziót kelt, mert az nem hisz abban, hogy ferdítések, hazugságok nélkül is létezhet őszinte érzés, igazi emberi nagyság.
Gondolatok
A kedvenc idézetem a véletlen szüleménye. Bevallom, előbb olvastam el a könyvet, mint a hátulját, és pont ugyanazt éreztem kiemelendő gondolatnak.
Van egy-két versem, és jó pár novellám, és ahogy olvastam ezt a könyvet, rájöttem, vagy inkább igazoltam önmagamnak, amit mindig is gondoltam.
Ha valakit örökké valónak szeretnénk tenni, beleírjuk a mondandónkba. Nekem egy olyan emberem volt, akire azt mondtam, hogy mindig ő lesz az „Ő” a verseimben és a novelláimban. – Eleinte megneveztem, majd csak alakjában használtam, míg végül odáig jutottam, hogy egy teljesen ellentétes karaktert használva is rá gondolok.
Pedig megkínzott. Nem gyengén, és nem egyszer. Megaláztam magam vele. S én balga mit csinálok? Újra és újra hozzáfűzök az életéhez gondolatban valamit. Nem hagyom, hogy a párkák fogják az ollót, és elvágják a fonalat.
Mert egyszer fontos volt.
Hogy valakiről őszintén írjunk úgy, hogy az ténylegesen megérintsen másokat, ahhoz szerintem nagyon kell szeretnünk az illetőt, és kicsit meg kell halni hozzá. Akkor átadhatjuk a tapasztalatainkat, érzelmeinket a másik embernek egy mű által, legyen az írott, vagy legyen az egy szobor.
De mindig azt felejtjük el, hogy ennek az Ő-nek nem kell mindig a nagynak, az utolsónak, az elsöprőnek lennie. Néha egy kis Ő is megfelel. Vagy nem is kell regényt írni az érzelmeinkről. Néha elég egy pár soros gondolat. Aki olvassa a szerelmet fogja látni, s nem azt, ami mögötte van.
Ez a baj a mai irodalomórákkal. Elemezzük, hogy ki, mikor, mit csinált, de nem tudjuk, miért csinálja. Nem látjuk az összefüggéseket, a hátterét. A lábasban rotyogó paprikás krumpli nem biztos, hogy az újra feltámasztott szerelmet jelképezi, lehet, hogy a szerző éppen megfőtt benne.
Tipikusan lány irodalom, hogyha azt vesszük számításba, hogy szeretünk belelapozni más emberek szerelmi életébe. Akit érdekel, mi rejlik Petőfi, vagy Ady művei mögött, annak igazán ajánlom ezt a könyvet.
Kellemes délutáni kikapcsolódás.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése