John Scalzi: Pusztító tűz

 

„Az Egyesülés 2.”

Szemeztem már vele, mégis a Könyvhéten vettem meg. A Fesztiválon láttam az írót élőben, elképesztően jó humorú ember, csak nem álltam sorba aláírásért. Kinőttem már belőle, a sor meg hosszú volt, én pedig türelmetlen. Az összeomló birodalom is jó volt, de akkor is a Vének háborúja tetszik tőle a legjobban, és reménykedem, hogy hasonlóan jó sztori lesz belőle.

 

Fülszöveg

A MEGSEMMISÜLÉS SZÉLÉN TÁNCOLÓ UNIVERZUMBAN

JÁTSZÓDÓ EPOSZI ŰROPERA NEM ÉRT VÉGET:

A PUSZTÍTÓ TŰZ JOHN SCALZI LEBILINCSELŐ FOLYTATÁSA

AZ ÖSSZEOMLÓ BIRODALOMHOZ.

 

Az emberiség csillagközi birodalmaként ismert Egyesülés az összeomlás küszöbén áll. Az Ár, a csillagközi utazást lehetősévé tevő dimenziók közötti átjáró eltűnőfélben van, egész naprendszereket szakítva el egymástól. Az emberi civilizáció végveszélybe kerül, milliárdok élete forog kockán.

II. Grayland emperátor, az Egyesülés államfője az egyetlen, aki megoldást találhat a problémára és megmentheti az emberiséget. A helyzete azonban nem egyszerű. Rengetegen vannak ugyanis, akik szerint az Ár összeroskadása szóbeszéd csupán – vagy legalábbis lehetőség arra, hogy ők maguk hatalomra kerüljenek.

Miközben Grayland katasztrófára készül, addig a többiek polgárháborúra. Méghozzá olyanra, amelyet egyszerre vívnak majd a hatalom termeiben, a kereskedelem központjaiban, az áhítat oltárainál és a jéghideg világűrben. Az emperátor és a szövetségesei eszesek és találékonyak, de ugyanez igaz az ellenségeikre is.

 

A Pusztító tűz a megjelenését követően azonnal New York Times Bestseller és USA Today Bestseller lett, így John Scalzi ismételten bizonyítja, hogy ő korunk egyik legnagyobb élő sci-fi írója, aki a Vének háborúján kívül is képes maradandót alkotni.

Eredetileg: The Consuming Fire (2018)

Szerző: John Scalzi

Kiadó: Agave Könyvek (2018)

Fordította: Benkő Ferenc

Oldalszám: 286

Műfaj: sci-fi

puhatáblás

 

Kedvenc idézeteim

1)

- Azt ugye megérted, hogy az „elvi alapon nem támadható” nem azt jelenti, hogy „nem támadható” (…)

 

2)

„Ha kalapácsod van, mindent szögnek nézel”, mondogatta a tanszékvezető.

 

3)

- Mert kételkedsz az emberi lélek tökéletességében.

- Szerintem a makulátlan lélekhez leginkább az kell, hogy legyen az embernek.

 

4)

- Miért kételkedtél?

- Félretéve a saját személyes bogaraimat, azért, mert logikusnak tűnt.

 

5)

- Akkor tessék: az önbizalom nem abban gyökerezik, hogy az ember meg van győződve a saját igazáról. Hanem abban, hogy tudja, képes helyrehozni. Azért kételkedsz, mert tudod, hogy jogosan teszed. (…) De ne feledd, a terv nem a cél.

 

6)

Noha a múlt elrejtése sosem olyan hatékony, mint az egyszerű tagadása.

 

Gondolatok

Kicsit A Gyűrűk Urával elkevert Dűne számomra ez a történet, ami nem rossz, mert monumentális, mint a két említett, ugyanakkor van egy olyan nyelvezete, amitől nem lesz nyögvenyelős. Igen, lehet mondani, hogy sok helyen kommersz írás, ragaszkodik a jól bevált sémákhoz, de ez határozottan jól áll neki, mert olvastatja magát. Igaz, eleinte nem akart ez előjönni, de úgy az ötvenedik oldal után már nem vettem észre a lapozást.

Az első könyvben azt írtam, Scalzi feltette a sakktáblára a bábuit, és megrengette a világukat. Nos, ezt továbbra is tartom. Rengeteget változott a felállás, sok gyalog hullik a porba, míg mások újra felkerülnek, és állandóan mozognak. Temérdekszer mondom, hogy sakk-matt, aztán mindig jön egy lépés, amitől nem, s főleg ez a végére igaz.

A karakterek is fejlődtek, főleg Cardenia (Grayland), aki már nem egyhelyben topog, hanem úgy menetel a célja felé, hogy semmit nem tudsz a könyv olvasása közben róla. Mint az ember, aki megtartja a három lépés távolságot, és csak annyit mondd el magáról, amit feltétlenül tudnod kell.

Marce nem úgy volt fontos szereplő, ahogy gondoltam az első kötetnél, de a véleményem továbbra sem változott róla.

Kiva kicsit finomodott az előző részhez képest, és most a káromkodások ellenére is átjött, hogy tökös lány, aki nem hagyja magát.

Ami a Nohamapetanokat illeti. Kinyílik a bicska az olvasó zsebében már az említésüktől is.

Szóval, karakterek szempontjából színes a paletta. Szórakoztatnak, elgondolkodtatnak, hatnak rád.

Bennem pár filozófiai kérdést is felvetett a könnyedsége ellenére.

Ettől függetlenül, sok a női szereplő. Kicsit olyan ez, mint a férfi a fej, a nő a nyak, amely mozgatja. Az összes férfi mellékszereplőnek tűnik egy nők közti háborúban, és amúgy is azon a véleményen vagyok, hogy a XXI. század feminizmusa az, amikor a csajok oltják egymást, itt ez tisztán kijön.

Tegyél be egy marék nőt egy zárt térbe (itt az űrbe), és nézd meg, hogy csinálják ki egymást.

Nekem abszolút bejött ez a felállás.

Alapvetően a névválasztás is uniszex, mert nem mindig tudom elsőre, férfi vagy nő az illető.

Van benne humor, intrika, akció, szex (de nem úgy), igazából tényleg hozza az elvárt szintet.

Az előző részhez képest. Már nem kétdimenziósak a karakterek, és vannak benne új szálak is, melyek kijjebb tolják a játékteret, kiegészítik a hiányzó részek egy részét, és felvetnek olyan kérdéseket, melyeket a következő részekben fog nekünk megválaszolni Scalzi bácsi.

Nem hardcore, de nem is kell annak lennie.

Reménykedem abban, hogy Scalzi tudja, merre tart, és még mennyi rész vár ránk, és nem lesz olyan, mint a Vének háborúja esetében is volt, hogy csak azért még egy és még egy rész, mert ti kértétek.

 

Az előző részről ITT írtam.