„Mindennapi mérgeink”
Olyan régóta vadásztam ezt a könyvet, hogy el sem tudom mondani. A könyvtárban mindig ki volt kölcsönözve, nem tudtam olyan szemfüles lenni, hogy megkaparintsam valaki előtt. Röstellem bevallani, de nincs elég keretem, hogy megvegyem. Most, hogy voltunk édesapámat köszönteni, kapva-kaptam az alkalmon. Megláttam, és nagy boci szemekkel pilláztam a párjára, hogy adja nekem kölcsön. Mondanom sem kell, hogy fél másodperc alatt elolvastam (ez nálam két napot jelent, mert nem tudtam folyamatosan olvasni).
Gördülékeny írás, nem olyan, mint egy száraz szakkönyv. Mindenféle takarózás nélkül beszél a drogokról, alkoholizmusról úgy, hogy sok mindent megtanul belőle az ember, mégsem érzi azt, hogy az agya leterhelődött a könyv végére. Nem mellesleg az ország toxikológusáról is megtudunk egy-két dolgot.
Fülszöveg
Az ország kedvenc toxikológusa. Hetente három-négy előadást tart, négy vidéki egyetemen tanít, napi negyven-negyvenöt beteget lát el az osztályán. Heti egy-két éjszaka ügyel, beosztottjai állítják, hogy ha ő vezeti az éjszakai ügyeletet, akkor mindig húzósabb a műszak, mert maximalista. Ha van szabadideje, akkor sincs, mert ilyenkor olvas utána a szakmájába vágó kérdéseknek.
Saját bevallása szerint munkaalkoholista. Napi egy tábla mogyorós csokoládéval üzemel, s a pipáját sem tenné le semmi pénzért. Merthogy valamitől neki is függnie kell. Vallja, hogy tízmillió függő országa vagyunk – mert szenvedély nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Ám meg kell tudni húzni a szenvedélyszerű viselkedés és a szenvedélybetegség közötti határvonalat.
Szól ez a könyv tehát minden függőnek és kevésbé függőnek, kezdő és haladó szülőknek, akik nem tudnak mit kezdeni rakoncátlan gyermekeikkel, és az állandóan változó világgal, ami újabb és újabb függőségeket hoz létre – mindezt teszi életszagú, megtörtént esetek elmesélésével, olykor humorosan, sokszor pedig halálosan komolyan.
Cím: A Zacher – Mindennapi mérgeink (2011)
Megjelent A Zacher 1.0 címen is.
Szerzők: Dr. Zacher Gábor; Dr. Karizs Tamás
Kiadó: Studium Plus (2011)
Oldalszám: 302
Műfaj: életrajzi / ismeretterjesztő
keménytáblás
Kedvenc idézeteim
1)
Talán még egy jó tanács, habár ezekkel a jó tanácsokkal a fiataloknak tele van a padlása. Ha valaki mégis úgy gondolja, hogy szeretne kábítószert használni, akkor nyugodtan használjon 0 milligrammot. Akár alkalmilag, akár rendszeresen. Mert higgyék el, 0 milligramm használata esetén garantálni tudom, hogy senkinek semmi baja nem fog történni. Mert a kábítószer-használat arról szól, hogy megváltoztat! Ha 0 milligrammot használsz, az biztosan nem fog megváltoztatni. És azt gondolom, a történetnek ez a lényege: ha mersz nemet mondani, mered magad tartani egy értékrendhez, és akár alkalmilag vagy rendszeresen fogyasztasz 0 milligrammot, akkor olyan felesleges rizikóvállalástól óvod meg magad, ami – valljuk be őszintén, és higgyék el, én ezt azért már sok év óta látom – érdemi haszonnal nem nagyon kecsegtet az életben. Nem tudom, hogy mennyire tart jó felé a világ. Ezt a világot a mostani fiatalok alakítják saját maguknak, mert számukra ez már kicsit idegen és más. De igyekezzetek ezt olyanra formálni, hogy azért élhető legyen. És nem biztos, hogy ebbe a pszichoaktív szereknek bele kell tartozniuk.
Gondolatok
Bevallom, némiképp elfogult vagyok Zacher doki kapcsán. Személyesen nem ismerem, csak a médiabeli megnyilvánulásaiból tudok ítélni. Ő valahogy számomra nem az a tipikus sztárdoki, s amellett, hogy celebek vagy híres emberek életéről szóló köteteket nem forgatok, ez azért érdekelt.
Őszinte kötetnek tűnik. Ami a szívén, az a száján, kellő humorral fűszerezve. Tényleg érdeklik őt a betegek, legalábbis, ez jött le a szavakból.
Igazi prevenciós kötetnek tartom. Nem rémisztő vagy megdöbbentő, inkább elgondolkodtató és tanulságos.
Végtelenül szimpatikus akkor lett, amikor a nevelés fontosságát kiemelte, vagy, hogy amikor arról szólt, a művészetekben milyen szerepe van a drogoknak. Nem ítélkezik a sziklaszilárd véleménye ellenére sem.
Szeretném azt a hivatástudatot, munkamorált magaménak tudni, ami neki a kisujjába szorult.
A road-movie stílus ellenére van benne háttéranyag, statisztika bőven. Nem szakszavas, és nem demagóg.
Sokan csak a drogokat tartják függőségnek, de bármitől elkezdhetünk függni, még akkor is, ha kerüljük a függőségeket, legyen az párkapcsolat, alkohol, közösségi média…stb. Mindig pótlás és elfedés a függőség. Aki függő, mindig az marad, maximum lesz egy tiszta időszaka.
Rossz valaminek a rabja lenni. Én is szopódtam már be a Facebookba, vállaltan csokifüggő vagyok, a dohányzás is gyenge pontom. Látszólag te irányítod az életedet, valójában viszont a függőséged határoz meg. És ember legyen a talpán, aki kibírja ezt melletted, illetve, akinek elfogadod a segítségét, mert ilyenkor legjobb védekezés a tagadás. A „nekem így is jó”, meg a „meg fogom tudni állni”, csak azzal nem számolunk, hogy ebben a körben mi húzzuk a rossz névtáblát: Pató Pál.
Tudjátok: Ehj, ráérünk arra még…
Az egyetlen negatívuma a kötetnek a sok ismétlés.
„I’m so high. I can hear heaven”. Ha pontoznék, akkor a legmagasabb pontszámot adnám, mert én szeretem ezt a fajta stílust, a road movie-t, amiben ez a kötet íródott. Tanít úgy, hogy szórakoztat, és szerintem bárki elolvashatja, akit egy kicsit is érdekel a toxikológia, mint téma. Vicces és komoly történetek, tanulságok, mini önéletrajz. Szerintem nem azt kapja az ember, amire számít, hanem annál sokkal többet/jobbat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése