„SF-antológia”
Még mindig nagyon sajnálom, hogy ennek a könyvnek a kiadója már megszűnt, mert egészen jó darabok láttak napvilágot a szárnyaik alatt. Nem, nem csupa jó dolgok, mert van most is egy könyv, amit másfél éve – ha nem több – halogatok, és ez is olyan, mint Hádész a görög panteonban: hol benne van a kedvencben, hol nem.
Fülszöveg
Milyen lenne az élet a muszlim Magyarországon vagy a tengerek borította Európában? Tehetünk-e valamit a globális felmelegedés ellen, és mi veszi rá a terroristákat, hogy elpusztítsák az emberiség egyetlen reményét? Hol vannak a 3D nyomtatás vagy az ember tökéletesítésének határai? Hogyan élhetünk az apokalipszis után, és mi van, ha éppen átéljük azt?
Milliónyi út áll előttünk, amelyen elindulhatunk a következő három évtizedben, ám ezen utaknak többsége veszélyes, nem egy pedig a pusztulásba vezet. A civilizáció törékeny, a kultúra pedig még törékenyebb, és bár az ember minden körülmény között képes a túlélésre, nem árt, ha odafigyelünk. Akárcsak úgy, hogy elolvassuk ezeket az írásokat, és elgondolkodunk rajtuk. Mert a jövő itt kezdődik.
Felkavaró és elgondolkodtató látomások sora fogadja az olvasót az Ad Astra legújabb sci-fi antológiájában, ami nem távolabbra, csupán 2045-re tekint, őszintén, nyersen, kalandosan. Tizenhat szerző – szépírók, forgatókönyvírók, sci-fik és történelmi regények alkotói, illetve tehetséges kezdők – novelláit tárja a kiadó e kötettel a közönség elé.
Szerzők: Benedek Szabolcs, Somogyi György, Trenka Csaba Gábor, Sümegi Attila, Benyák Zoltán, Antal József, Mészáros András, Trux Béla, Hernád Péter, Kovács Attila, Novák Gábor, S. Kolozsvári Zsófia, Kovács Attila, Valyon Tamás, Czinkóczi Krisztina, Gajdácsi László, Szalai-Kocsis Tamás
Kiadó: Ad Astra (2015)
Oldalszám: 400
Műfaj: sci-fi / antológia
puhatáblás
Kedvenc idézeteim
1)
Kell a fény. Az igazi fény. Nem az, amit addig annak hittünk.
2)
A rettegésnek is van program-megfelelője. Körülbelül úgy néz ki, mintha egy bit nem tudná eldönteni, hogy nullára vagy egyesre váltson. Digitális reszketés.
Gondolatok
Mint gyűjtőkötet, nem egyszerűen jó vagy rossz. Vannak benne jobb és rosszabb írások, persze ez is attól függ, éppen ki mondja, annak milyen az ízlése. Volt novella, amit nagyon lezáratlannak éreztem, mert a történet még adta volna, hogy legyen benne legalább húsz oldal. Egy másik annyira untatott, hogy mire elolvastam a második mondatot, már nem tudtam, mi volt az elsőben. Más élvezetes és izgalmas volt, túl hamar véget ért. Minden szerzőnek más-más nézőpontjai voltak. Mondhatnám úgy is, hogy ahány szerző, annyi stílus és minőség.
Összességében több novella tetszett, mint amennyi nem.
Nem szeretném részletezni, kié igen, és kié nem. Párat azért kiemelek.
A Titok (S. Kolozsvári Zsófia) volt az, amit befejezetlennek éreztem.
A tudatalatti asszisztens (Kovács Attila) hosszabb történetként, regényként jobban működhetett volna, mert így voltak részei, amik annyira nem kavartak fel.
A 100. győzelem napja (Somogyi György) bár klisé, és tudod, hova fut ki a történet, azért kemény menet volt.
Nulla és egy (Benyák Zoltán) világa tetszett leginkább.
A huszonötödik órában (Mészáros András) a legnagyobb kakukktojás így visszagondolva, mert máshogy indul, mint ami lesz belőle.
Ezek voltak, amik tetszettek, mégis van mögöttük valami „de” szó, mert vagy a stílus, vagy a hossz volt az, ami hibádzott. A többi novella számomra vagy irritáló volt, vagy szenvtelen, és a közepes vagy az alatti kategória.
Hangsúlyozom, ízlések és pofonok. Ezért szépek az antológiák. Ahány olvasó, annyi vélemény.
Valahogy akárhányszor a jövőbe tekintünk, sosem pozitív dolgokat látunk, inkább apokalipszist, disztópiákat különböző köntösökben. Gondolom, ez nem véletlen, hiszen lépten-nyomon azt halljuk, mi nem jó, min kell változtatni, mi fenyeget. Csupa baljós előjel vesz minket körül, és amikor egy élhető vagy fenntartható világról olvasunk, csak legyintünk, kimosolyogjuk. A sötét jövőkép sokkal reálisabb – ez érezhető volt egynémely íráson, amit csak egy hajszál választott el attól, hogy ne fulladjon mély melankóliába.
Az alapötlet nem rossz, a megvalósítás sem rossz. Pusztán a hullámzó írásminőség az, ami miatt ambivalens érzéseim támadnak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése