Ezt a könyvet találomra választottam, egyrészt, mert sokszor szembejött már velem, másrészt, mert kevés japán írótól olvasok. Egyáltalán nem tudtam, mire számítsak, végül örültem, hogy hazajött velem.
Fülszöveg
Néha messzire kell utaznod, hogy megtaláld
azt, ami ott van előtted.
Nana úton van, de nem biztos benne, hová tart.
A lényeg az, hogy imádott gazdája, Szatoru mellett
terpeszkedhet az ezüstszínű furgon anyósülésén. Szatoru
nagyon szeretne találkozni három régi, ifjúkori barátjával,
Nana azonban nem tudja, miért, a férfi pedig nem akarja
elmondani.
A ritka szelídséggel és humorral elmesélt történet,
amely Japán változó évszakaiban játszódik, az élet váratlan
fordulatainak csodáját és örömét mutatja be.
Arra tanít, hogy tudjuk, mikor adjunk,
és mikor kapjunk.
Több mint egymillió olvasót indított már meg világszerte
a kedvesség és igazság üzenete.
EGY CSODÁLATOS TÖRTÉNET HŰSÉGRŐL
ÉS BARÁTSÁGRÓL.
Eredetileg: Tabineko Report (2012)
Szerző: Hiro Arikawa
Kiadó: Művelt nép (2019)
Fordította: Márton Lilla
Oldalszám: 256
Műfaj: szépirodalom
puhatáblás
Kedvenc idézeteim
1)
- Nana jó vadász?
- Több, mint jó! (…)
Így van. Azok a szemét madarak ott nagyzolnak az emberek territóriumán. Gondoltam, megmutatom nekik végre, hol a helyük.
2)
Csak próbálkozz – próbálj meg kirángatni innen erőnek erejével, és esküszöm, annyi vonalat karmolok az arcodra, hogy a következő három hónapban gond nélkül sakkozhatsz rajta.
3)
A macskák nem olyan szívtelenek, hogy ne tisztelnék az igazán mély érzelmeket.
4)
Az utolsó utazáson sok-sok lenyűgöző dolgot kell látnunk. Töltsük azzal az időnket, hogy igyekszünk annyi csodás látványt magunkba fogadni, amennyit csak lehet.
Gondolatok
Szép történet. Olvastatja magát, viszont a japánokhoz mérten szomorú, de tanulságos. Könyvben szégyenszemre eddig csak Murakami Harukit olvastam, s most már ez is felkerült a jó könyvek listámra. Azokat az animéket (Makoto Shinkai) jutatta eszembe, amik hasonló hangulatúak.
Aranyosan indul, majd jön pár baljós előjel, és Szatoru ismerősein keresztül magunkba nézhetünk. Persze, nem egy mélylélektani utazás. Egy macska szemén keresztül látjuk a történéseket kibontakozni. Sajátos, bájos humora van, ami oldja a feszültséget. A kötet vége felé fél szemmel pislogtam a macskáim felé, hogy „talán ők is?” vagy „ugye nem?”.
Szatoru befogadja Nanát, s a közösen eltöltött évek alatt szoros kapcsolat alakul ki köztük, amit Szatoru egy idő után felrúgni kényszerül, és új gazdit keres az állatnak. Életének fontos állomásai nemcsak egy-egy embert jelölnek, hanem egy-egy élethelyzetet is, ami megoldásra vár.
Nem vagyok sírós típus, de az utolsó oldalakat megkönnyeztem.
Tisztelet és nyugalom. Talán ez a megoldása a történeteknek.
Szatoru élete kicsit a mienk is, ahogy az ember-macska áthallás rezonál az emberi kapcsolatainkkal amellett, hogy szinte ott voltam velük a dübörgő tengernél vagy a Fudzsi lábánál.
Magával ragad az első oldaltól az utolsóig kifinomult stílusával.
Szeretem a japánok élethez, a másik emberhez való hozzáállását.
Rengeteg mindent lehetne tanulni tőlük.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése