Henrietta Westman: A Vincenthez vezető út

„ Az első donorméhből született gyermek története”

Nem tudom, miért választottam ezt a könyvet. Érdekesen hangzott, hogy donorméh, és az első gyerek, aki így született. Kíváncsi voltam erre, a folyamatra. Nem tudtam, hogy mire számítsak, de azt hiszem, mondhatom, hogy az idei év egyik legjobb olvasmányát sikerült beszereznem!

Fülszöveg

Vincent volt az első a történelem során,

aki átültetett méhből jött világra.

A Vincenthez vezető út Malinról szól, akinek tinédzserkorában megmondták, hogy sosem lehet gyermeke, mert méh nélkül született.

Claesról szól, aki megtalálta élete szerelmét, de súlyos döntésre kényszerült, amikor kiderült, hogy a nőnek nincs méhe.

Malinról és Claesról szól, akik küzdöttek azért, hogy saját gyermekük lehessen, ez pedig elvezette őket egy bizonytalan kimenetelű kísérlethez.

Ewáról szól, aki úgy döntött, felajánlja a méhét, és ezzel kiteszi magát egy hosszú és kockázatos műtétnek.

Mats Brännström professzorról és a kutatótársairól szól, akik a kételkedők, az etikai dilemmák és az állandó kudarcok ellenére végül új reményt adtak a világ gyermektelen párjainak.

Eredeti cím: Vägen till Vincent (2019)

Szerző: Henrietta Westman

Kiadó: Partvonal (2020)

Fordította: Bándi Eszter

Oldalszám: 344

Műfaj: dokumentumregény

puhatáblás

Kedvenc idézeteim

1)

A férfi azt mondta, szeretne saját gyerekeket, Malin pedig, hogy a szerelem arról szól, hogy elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen.

2)

Közben pedig mégiscsak igazságtalanság, hogy mások mindenféle korlátozás nélkül vállalhatnak gyereket. Miért kell őt és Claest gyanúsnak ítélni és kivizsgálni, csak mert nem tudnak normális módon gyereket vállalni?

3)

Legyél te a kapitány! Ragadd magadhoz a kezdeményezést!

4)

Halk hangot hallatott. Nem sírást, inkább nyávogást. Csak nem lett macska belőle? – cikázott át a fején a gondolat.

Gondolatok

Könyv az álmokról, célokról, vágyakról. A módokról, melyekkel elérhetjük azokat. Könyv a kitartásról, az akaratról, a küzdelemről, a hitről. Könyv az állhatatosságról, az erőn felüli akaratról és teljesítésről.

Csodálom a kötetben szereplő embereket, legyen az a pár, Malin és Claes, legyen az bármelyik orvos. Hihetetlen mértékű mérföldkő az, amit véghez tudtak vinni. Szerintem egyáltalán nem ördögtől való dolog az, hogyha van egy bármilyen okból kifolyólag használaton kívüli méh, akkor azt felhasználják olyan célra, hogy egy nő kihordhasson egy vagy több gyermeket. Tudom, tudom. A könyvben is elhangzik az etikai kérdéskör – és számomra a félelmetesebb az, amikor halott a donor, mint, amikor élő. Ott van az örökbefogadás, és a béranyaság, az előbbi hosszadalmas procedúra, szinte szőrszálhasogató. Az utóbbi pedig nem biztos út a sikerhez.

Az orvosok részéről, hogy ezt kitalálták, hogy méhet lehet transzplantálni, ami utána rendeltetésszerűen működik, zseniális. Az a kitartás, amivel dolgoztak ezen a kísérleten, hihetetlen. Még akkor sem álltak le, amikor mások az ő munkásságukon felemelkedve próbáltak sikert elérni, talán meg is előzték őket. Az a rengeteg év, amit ebbe beleöltek, végül nem volt hiábavaló.

Malint nagyon sajnáltam az elején. Claest eleinte csak nem értettem, de olyan jó és megnyugtató volt olvasni, hogy összekovácsolódtak, és az első bökkenőnél nem fordítottak hátat sem egymásnak, sem a projektnek, sőt, közelebb is kerültek egymáshoz.

Ewa rendkívüli asszony több szempontból is. Felajánlotta a méhét, és végig „fogta a kezüket”.

Félig dokumentumregény, félig elbeszélő kötet. Nem vagyok semennyire sem járatos az orvostudományban, viszont rengeteg információval lettem gazdagabb. Élvezetes és izgalmas volt olvasni, ahogy kibontakozott a kísérlet a gyakorlatban, amikor állatokon teszteltek, míg végül eljutottak az emberekig. Az a rengeteg éjszakázás, papírmunka és akadály.

Egyáltalán nem hatásvadász, inkább csak olvasmányosan dolgozta fel a kapott információt. A naplóbejegyzések, újság- és interjúrészletek remek ütemben váltják egymást, fölösleges részek nélkül.

Sőt, még képek is vannak benne a doktorokról, a családról és persze Vincentről.

A fontosabb karakterek nézőpontjait megismerjük, ami által mi is elgondolkodhatunk a tudományos sikeren és az erkölcsi vonatkozásain.

Én nem vagyok olyan életszemléletű ember, mint Malin. Sajnáltam őt, amin keresztül kellett mennie az élete során onnantól, hogy kiderült, milyen gyengesége – direkt nem más szót használok - van. Az ő tökéletes ellenpontja volt Claes, aki hihetetlenül lelkesedett, és erőt öntött belé, amikor kellett.

Az ő történetük párkapcsolati szempontból szép tanmese.

A végére azt vettem észre, hogy nem tudok nem szurkolni, és picit el is érzékenyültem rajta. Nem, nem sírtam, de megható lett a vége, holott tudtam, hogy mi lesz a vége.

Ajánlom mindenkinek!

A könyvet köszönöm szépen a Partvonal Kiadónak!