John Scalzi: Vének háborúja

„Vének háborúja 1.”

Van egy ismerősöm, akivel szoktunk könyveket csereberélni, és általában, amit ő az orrom alá dug, az mind pasi-sci-fi. Ezt a kötetet még anno karácsonyra kapta tőlem, elhasználandó a vásárlási utalványomat. Akkor alig fél hét alatt kiolvasta. Ő jóval lassabban olvas, mint én, szóval ez a teljesítmény önmagához képest nagyon is jó. Most* érkezett el az idő, hogy én is a kezembe vegyem. Először ímmel-ámmal forgattam, aztán, ahogy haladtam az oldalakban, észrevétlenül suhantam el az 50, 100 felett, és egyszer csak vége lett.

Szeretném olvasni a folytatását, mert magával ragadott ez a könyv.

Fülszöveg

John Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről.

Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni.

Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe. Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá – a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különlegesebbé és veszélyesebbé.

„John Scalzi eredeti és magával ragadó szerző,

a Vének háborúja pedig klasszikus SF modern szemszögből megírva.

Pörgős utazás egy ijesztő és ellenséges univerzumban.”

Robert Charles Wilson

Eredetileg: Old Man’s War (2005)

Szerző: John Scalzi

Kiadó: Agave Könyvek (2012)

Fordította: Pék Zoltán

Oldalszám: 252

Műfaj: sci-fi

puhatáblás

Kedvenc idézeteim

1)

Leon rákvörösre pirult. – Menjetek ti a büdös picsába – azzal elhúzta a háját.

2)

Vegyünk egy rakás embert, akik általában alig szexelnek, mivel nincs partnerük vagy romlik az egészségük és a libidójuk, dugjuk őket vadonatúj, vonzó és működő fiatal testbe, majd lőjük őket ki az űrbe, távol mindentől, amit ismertek, mindenkitől, akit valaha szerettek. Ennek a háromnak a kombinációja tökéletes recept a szexre. Azért csináltuk, mert képesek voltunk rá, és mert messze jobb, mint magányosnak lenni. (…) A fenséges új testeket csak szexre használni olyan lett volna, mint egyetlen hangot énekelni.

3)

Hé, mi értelme főnöknek lenni, ha még egy kis értelmetlen kivételezést sem engedhetsz meg magadnak? Amúgy meg, ha elbukok, te leszel a párnám.

4)

Hallgattad a csata előtti haláldalt?

Naná – felelte Alan. – Mintha két tehervonat kefélt volna.

5)

- Nahát, ki jött vissza – mondta egy új hang. – Az ember, aki túl hülye meghalni.

6)

- Egyszer majdnem elvált tőlem. Tíz éve voltunk házasok, és megcsaltam. Megtudta, és tombolt.

- Miért zavarta, hogy mással szeretkeztél?

- Nem is annyira a szex. Hanem, hogy hazudtam neki. Mással lefeküdni nála hormonális gyengeségnek számított. A hazugság viszont tiszteletlenségnek, és nem akart olyasvalaki felesége lenni, aki nem tiszteli.

7)

(…) Akkor is a kezét fogtam, amikor meghalt a mentőben. Láttam, hogy a fény kialszik a szemében, de addig mondogattam neki, hogy szeretem, amíg a kórházba el nem vitték.

- Miért? – kérdezte Jane.

- Biztos akartam lenni benne, hogy az utolsó, amit hall, az az, hogy mennyire szeretem.

- Milyen elveszíteni valakit, akit szeretsz?

- Olyankor te is meghalsz belül, és tulajdonképpen csak azt várod, hogy erre a tested is rájöjjön.

Gondolatok

Egyetlen egy hibája szokott lenni a sci-fi könyveknek, ami nyomokban ebben is megtalálható. A világ nem elég kidolgozott, s eképp nem kerül leírásra. Itt például olvashatunk négy centiméter nagy emberekről, rovarokról, intelligens bálnákról, fákról, de kimondottan, hogy milyenek, nem. Persze, vagy lezuhannak és törik mindenük, ilyenkor nem a megfigyelés a fontos, és ki tudja? Lehet, hogy a következő részben részletezve lesz, vagy valamelyik őrült fanatikus leírja. Illetve egy háború közben magasról teszek a társadalmi hierarchiájukra.

Szóval, Scalzi adott is, maradt is.

Végre vannak más lények, kevésbé emberszerűek is. Kiléptünk hát a „minden űrlény emberforma” képzet korlátai közül.

Nehéz úgy írni, hogy ne legyen benne semmi, amivel lerombolom a meglepetést, de nagyon tetszett, ahogy létrehozzák az új embereket a hadseregbe belépett 75 évesekből, illetve a gyógyászat is, hogy a nanorobotok jönnek, visszanövesztik a sérült tagokat, majd egy kiadós trónolással távoznak a szervezetből.

És külön ötös, hogy nem hozta vissza a főhős feleségét az életbe!

A puszta sci-fi történet mellett felvonultatja a saját gondolatait vallási, harcmodorbeli tekintetben. Régóta az első olyan könyv, aminek írója következetes tud maradni az elejétől a végéig.

Nincs bő lére eresztve a történet, így Scalzi elérte, hogy körömrágva várja az ember a folytatást, és a logikus ponton sikerült befejeznie. 250 oldal kevésnek tűnik, de pont ez a jó benne. Lényegre koncentrál, és izgalmas a cselekménye.

Aki nem ért a fizikához, vagy nem érdeklődik a téma iránt, az is megérti. Ha eltekintünk a sci-fitől, mint stílus, akkor is tartalmaz jó pár olyan momentumot, amit talán még így senki sem fogalmazott meg. Értéket is közvetíthet. Az pedig külön tetszik, hogy leír egy fizikai dolgot, és elüti egy belső gondolattal a komolyságát.

*2013-ban olvastam, a régi blogról átmentett, átgondolt ajánló.

Képek forrása: audiobookstore.com; deviantart.com