Valamikor
még decemberben jött velem haza ez a könyv, mert zsákbamacskáztam, és ez volt a
nyeremény benne. El is olvastam, a filmet is megnéztem, amiben jó sok
változtatás van a könyvhöz képest, viszont a stílusát sikerült megtartani. Mind
a két formában az egyik kedvencem lett.
Fülszöveg
Te
tudod, melyek voltak életed legfájdalmasabb szakításai?
Rob
tudja. De Laura, akivel éppen most szakított, nincsen köztük.
Éppenséggel
örül is (egy kicsit), hogy végre szabad: bármikor nyugodtan hallgathatja a
kedvenc zenéit, átrendezheti a lemezgyűjteményét… és elmerenghet azon, vajon
miért végződik minden kapcsolata szakítással.
Sőt,
meg is keresheti azokat a nőket, akik a legfájdalmasabb szakítások ötös
listáján szerepelnek De kiderül, hogy mégsem tud továbblépni. Mert a lemez
elakadt Lauránál.
A
Pop, csajok, satöbbi sok millió
példányban eladott bestseller, egy káprázatos film ihletője (John Cusack
felejthetetlen alakításával), és ma már nyugodtan nevezhető a populáris
irodalom klasszikusának.
Több,
mint húsz évvel a megjelenése után kellemesen nosztalgiázhatunk is a regény el-
vagy újraolvasásával: a nagy része egy olyan lemezboltban játszódik, ahol
bakelitlemezek sorakoznak a polcokon, és egy igazi rajongó számára a „zene” – a
jó zene! – a legfontosabb dolog az életben, mondjuk, a szerelem mellett.
Eredetileg: Nick Hornby – High Fidelity
(1995)
Szerző: Nick Hornby
Kiadó: Helikon (2018)
Fordította: M. Nagy Miklós
Oldalszám: 348
Műfaj: humor
Kedvenc idézeteim
1)
Néha
azt gondolom, egy férfiról csak az alapján lehet megítélni, mennyire rendes,
azaz, hogy van-e benne tisztesség,
hogy milyen a kapcsolata a nőkkel, vagy pontosabban a lehetséges vagy jelenlegi
szexuális partnereivel.
2)
(…)
nagy elhatározásra jutok: hazamegyek – haza,
az otthonomba, a szülői hátba, apu és
anyu házába, a dermedt szaft és a hálaadó énekek házába. El tudjátok képzelni,
a kétségbeesésnek milyen szakadéka kellett ehhez? (…) nem tartozom a
szüleimhez, és nem is akarok hozzájuk
tartozni, de a szülői ház legalább olyan hely, amit ismerek.
3)
Szeretnék
végre kiegyensúlyozott ember lenni a düh, a bűntudat és az önutálat görcsös
öklendezései nélkül.
4)
Talán
mi túl magas lángon éljük az életünket, mi, akik egész nap érzelmes dolgokat
szívunk magukba, és amiatt aztán soha nem tudjuk egyszerűen csak elégedettnek érezni magunkat: az kell,
hogy vagy boldogtalanok legyünk, vagy eksztatikusan, észveszejtően boldogok (…)
Gondolatok
Sokan
azt mondják rá, hogy humoros, következésképpen a humor kategóriába sorolják.
Nos, szerintem nem egy Rejtő vagy Vonnegut, akik számomra a humor nagymesterei.
Inkább egy könnyed szatírának írnám le, ahol néha elmosolyodsz a
helyzetkomikumok fanyarságán.
Ha
megkérdezik, miért vagyunk olyanok, amilyenek, tuti elkezdünk rajta
gondolkodni. A könyv is ezt teszi. Robot lepattintja a barátnője, s
elgondolkodik, miért lett felnőttkorára egy párkapcsolati zsákutca? Sorra veszi
a meghatározó szerelmeit, majd a legutolsó barátnőjét, Laurát – akit én utáltam.
Átevezik a jelenbe, ahol két munkatársa és az aktuális hódítás is tükröt tart
neki. S mikor már úgy érezné, nyeregben lehet újra, a sors az arcába vigyorog.
Sajátos vezeklésbe kezd mind a múltjával, mind a jelenével kapcsolatban.
Hogy
kifizetődő lesz-e? Szerintem nem, de döntse el mindenki maga.
A
maga módján rengeteg dologra reflektál Rob szemén keresztül. Egy zenebolond ironikus
gondolatait írja le. Rob végig hozzánk beszél, tőlünk vár megértést és talán
önigazolást is.
Másrészt,
én ennyi férfi hisztit még nem láttam egy csokorban. Rob is érzékeny, emberből
van, és néhanapján felböfög belőle a dacos gyerek.
Ez
az a könyv, aminél az első oldaltól az utolsóig jól érzi magát az ember. Ha
másért nem, hát örülünk, hogy mi nem vagyunk Robok.
Nagy
zseni, ahogy szórakoztat. Hamar elrepül a sok-sok oldal.
Az
azért eszembe jutott, hogy minden író beletesz valamennyit a könyvébe
önmagából. Még, ha ez egy fikció is, azért biztos kijutott a szerzőnek (vagy az
ismerőseinek) a balszerencséből, és terápiás jelleggel megírta nekünk. Rob
nagyon elnéző magával szemben, még mindig a kis kamaszfantáziája rabja, ezért
az élet lesz vele kemény.
Visszaidézte
az olyan emlékeket, ahol az egyik ismerősömnek minden baj volt, mert
elképzelte, milyen egy tökéletes kapcsolat. Tökéletes testű, mindig nett pár
lennének, de nem voltak azok, s a srác mindig mindent rosszul csinált. De
vajon, miért? Nem tette egyből a gyógyszert a fiókba, néha a szennyes kosár
mellé ejtette a gatyáit. Bum neki. Én azt mondom, ez legyen a legnagyobb baj.
A
dolgok másik oldalán ott van, hogy éltem a 90-es években, nagyon szerettem,
habár bőven gyerek voltam még akkor. S a történet visszarepített oda, illetve,
elém tárta az én személyes ballépéseimet is.
S
ahogy az életben, úgy itt is néha fogtam a fejem, mert tisztelt Rob Felming egy
komplett érzelmi hullámvasútra ültetett a gondolatoktól, az elemi dühig.
S pont ez az életszagúsága teszi szerethetővé,
viszont ez okozza azt is, hogy humornak nem nagyon bélyegezném.
Érdekes
ötös listákban gondolkodni, próbáljátok ki. S megkívántam az itthon fellelhető
bakelit lemezeket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése