Greg Egan: Diaszpóra

Ez az én három-basszus könyvem, mert konkrétan háromszor sikított fel ezzel az agyam.

Basszus 1: amikor megvettem, és a magyarázó szöveget sem értettem.

Basszus 2: amikor szivárványt hányt az agyam mind a 16 dimenzióban

Basszus 3: amikor befejeztem, és megpihentek a torony-tekervények.

Mondjuk, nem csodálom, hogy a többség az első basszusnál feladja.

Fülszöveg

Íme, az árva! Digitális lény, akit elmemagból növesztettek, virtuálispolgár-szondák, műholdak és szerverek végtelen hálózatában, mely átszövi az egész Naprendszert a külső bolygóktól a Nap háborgó felszínéig.

A XXI. századi Introdus óta az emberiség drasztikusan megváltozott. A legtöbben a halhatatlanságot választották, csatlakoztak a poliszokhoz, tudatos szoftverekké váltak. Mások a gleiznerlét mellett döntöttek: eldobható, felújítható robottestekbe költöztek. Sokan közülük végleg elhagyták a Naprendszert fúziós meghajtású űrhajóikkal. És vannak, akik a végsőkig kitartanak. A Föld sarában és dzsungeleiben hátramaradt húsvérek egy része gyökeres átalakuláson ment át, mások élhető emberi sorsot próbálnak kovácsolni maguknak.

A polgárok gondtalan nyugalmának azonban egy csapásra vége szakad, amikor egy nem várt katasztrófa lakhatatlanná teszi a Földet, és a poliszok jövőjét is különös asztrofizikai folyamatok fenyegetik. Az emberiség szétrajzik az űrbe, hogy választ találjon a rejtélyekre. Kezdetét veszi a diaszpóra.

Eredetileg: Greg Egan – Diaspora (1997)

Szerző: Greg Egan

Kiadó: Ad Astra Kiadó (2013)

Fordította: Huszár András

Oldalszám:408

Műfaj: sci-fi

Kedvenc idézeteim:

1)

A való világ egyetlen hatalmas, kesze-kusza akadálypálya volt, értelmetlen, mesterséges gátakkal.

2)

Az evolúció pedig rengeteg mutációt és halált igényel. A magunk részéről jobb szeretünk apróbb változtatásokat eszközölni, azokat is ritkán, majd megvárni az eredményüket. (…) Az a sanda gyanúm, hogy nyolcezer év múlva már nem leszünk ennyire urai a helyzetnek.

3)

Évszázadokon átívelő célok nélkül csupán sodródna az érdeklődési körök és esztétikai tartalmak, barátok és szeretők, győzelmek és csalódások között. Pár gigataunként új életet kezdhetne, míg végül olyan lenne, mintha mindig másvalaki bújna a bőrébe.

4)

Mégis folyton azt kérdem magamtól: hova tovább? A történelem nem mutat irányt. Az evolúció sem.

5)

Úgy döntöttünk, megbecsüljük a fizikai világot. Ez definiál bennünket. De ez éppúgy mesterséges, mint bármely más választott érték

Gondolatok

Szeretem, ha szikrázik az agyam, de ettől a könyvtől felgyulladt és kisült. A telefonom is hangosan felsóhajtott, amikor becsuktam a könyvet, mert olvasás közben folyton bújtam a gúglit. Tisztában vagyok 1-2 fogalommal, mint szingularitás, Doppler-effektus, de volt nem egy olyan, aminél halvány segédfogalmam nem volt, micsoda.

Mondjuk, erre a könyvre oda kell figyelni, könnyen jojózásra készteti a szemet ilyen gyönyörűségekkel, mint:

„A beadott szekvenciát a szubsztitúciós enzimek megfelelő primerei keretezték, az egész pedig egy lipidkapszulában helyezkedett el, az egyes sejttípusokhoz tartozó megfelelő felületi fehérjékkel ellátva.”

És ez egy könnyebb eresztés volt.

Lassan, odafigyelve olvastam, és csak azt hiszem, hogy értem. Nyilván leesett, hogy miről szól, de ez egy hard sci-fi orgazmus. Biztos fokozottan az azoknak, akik a matematikában, fizikában, kémiában, biológiába és a számítástechnikában jártasak, és meglátják azon összefüggéseket, amiket én valószínű sosem fogok – és ezért sem tudnék igazán jó sci-fit írni.

Attól függetlenül, hogy minden oldalon egy halom elmélet és egyenlet jött velem szembe, a regényesség voltát nem vitatom el. Az utolsó harmadában állt fenn az az állapot, hogy már nem bírtam; elfáradt az agyam, ugyanakkor veszettül piszkálta a fantáziámat, mi lesz a vége? Hol találják meg a Transzmutálókat?

Két dolog nagyon tetszett. Az elején az árva születése, önmeghatározása, és útkeresése, hogy ki is ő? A másik a Wang-szőnyegek. Rendkívül kreatív biológiai számítógépek.

Végül is, tetszettek a poliszok, a társadalom jövőbeni tagozódása – húsvérek, gleiznerek, és vék -, a kirajzás, ahogy megjelennek az egyes problémák.

Az emberségünket nem tudjuk adatokként se levetkőzni. Az is, hogy ez az első olyan könyv, ahol nem azonosultam senkivel, mert nem lehetett, ahhoz túl emberi és túl humán beállítódású vagyok, bár a személy, mint olyan, gondjait egyedül Orlandóban véltem felfedezni. – Jó volt, hogy Paolo kimondta, ő is hidat verni hivatott, mint az „őse”.

A halál diakóniája és az öröklét klónozva, véként értelmét és fontosságát veszti. Inkább az a kérdés, ha már mindent láttál, megéri-e élni? A teljes tudás a hanyatlás kezdete, vagy a kiteljesedésé?

(Egy olyan ember van, akivel jól ellennék, plusz a könyvek sokáig kitartanak, így hosszú életet élnék, s nem az életből, csak a kollektív tudatból szakadnék ki, hogy megmaradjon az illúzió)

Az a baj, hogy úgy látom, jelen pillanatban mi visszafelé fejlődünk, és előbb jön nekünk valami, minthogy a tudatot egy gépre mentenék. Mondjuk,, nem is mindenki számára lenne elérhető, ez is tény, és nem is baj, csak itt van az a fránya kontraszelekció.

Komoly bibliográfia van a végén, amit csak kevés sci-fi műnél tudok visszaidézni, hogy volt. S mint már említettem, a kötet végén van olvasási segédlet, amolyan fogalomtár, viszont az sem az egyszerű olvasók barátja.

Egy szó, mint száz, ez a kötet megedzett. Egyelőre tartok egy kis szünetet Egan-regények terén. Kell erő a folytatáshoz.

Képek forrása:

randomalex.net

amazon.com