J. R. Ward: A Kiválasztott

„Fekete Tőr Testvériség 16.”

Mindig várom, és ha megkapom, úgy vetem rá magam, mint éhező egy falat kenyérre. Még mindig, ennyi év után is hihetetlenül imádom ezt az univerzumot, és jó benne elmerülni. A baj csak az, hogy mindig hamar vége szakad, és várni kell a következő részre.

Fülszöveg

A FEKETE TŐR TESTVÉRISÉG nagyszabású győzelmet aratott az Alantasok Társasága fölött, ám az életmódjukat továbbra is veszély fenyegeti. Egy ősi ellenség érkezik Caldwellbe, és ahogy egyre több titokra derül fény, hirtelen már semmi sem az, aminek látszik… A testvériség mindennapjai most is ugyanolyan zavarosak, mint korábban.

A meggyötört lelkű Xcor, a testvériség rivális bandájának tagja a testvérek fogságába esik, és mivel fenyegetést látnak benne, brutális kihallgatás és gyötrelmes kínhalál vár rá. A férfit egész életében kegyetlenség és erőszak vette körül, így egy igazi harcoshoz méltóan elfogadja végzetét. Egyetlen dolog miatt érez megbánást csupán: hogy elveszíti a csodálatos nőt, aki igazán soha nem volt az övé.

Layla, a Kiválasztott az egyetlen, aki tudja, kicsoda Xcor valójában. De ha felfedné a férfi sötét múltját és elárulná, milyen örökség birtokosa, azzal veszélybe sodorna mindent, még a gyermekei életét is. A szerelem és a hűség között őrlődve Layla egyre biztosabb abban, hogy szembe kell szegülnie családjával, hogy megmenthesse az egyetlen férfit, akit valaha képes lenne szeretni. De ha a testvériség lehetőséget isad Xcornak, hogy bebizonyítsa igazát, kettejük szerelmének át kell hidalnia a világaik közötti ellentéteket – máskülönben újabb háborúkat és tragédiákat szabadítanak a földre.

A Kiválasztott az utóbbi évtized legnagyobb romantikus bestsellere, a FEKETE TŐR TESTVÉRISÉG sorozat tizenötödik kötete.

Eredetileg: The Chosen (2017)

Szerző: J. R. Ward

Kiadó: Alexandra (2019)

Fordította: Lukács Andrea

Oldalszám: 622

Műfaj: paranormál-romantikus

puhatáblás

Kedvenc idézeteim

1)

- Lehet, hogy ezzel most magamra haragítalak, de semmi olyat nem tudsz mondani, amivel ronthatnál vagy javíthatnál a helyzeten. Az ember ebből tudja, hogy a pokolban van, nem igaz? Nincs remény, csak fájdalom.

2)

- Nem mi döntjük el, kibe szeretünk bele, és ha megpróbálod lebeszélni magad az érzéseidről, az csakis kudarchoz vezethet.

3)

Mindig sokkal jobb a saját, rögös utunkat járni, mint a mások által kijelölt, egyenes, de megváltoztathatatlan úton haladni.

4)

A konfliktus időszakában a biztonságnak lehet az illúzióját kelteni, de garantálni soha. (…) A szabad akarat ugyanolyan egyetemes igazság, mint a gravitáció.

Gondolatok

Sejtettem, hogy mi lesz a vége, és az sem zavart, hogy az lett, ami, sőt, még én is ott vigyorogtam a szereplőkkel a gyerekágy felett. A vége kompenzál azért, hogy érzelmileg sötét kötet lett.

Layla és Xcor mennek egymáshoz. Jól működnek együtt azzal együtt, hogy Layla sosem volt a szívem csücske. Nem utáltam, pusztán tőlem távol állt. Lehet, hogy azért, mert olyan volt, mintha korábban vagy öt évig terhes lett volna, vagy, hogy el volt húzva az ő történetük, mint a rétestészta.

Igazából, mivel a korábbi kötetekben bőven volt róluk szó, hogy alakul a kapcsolatuk, és ott némiképp meg is ismerhetjük őket, ez nem hiányzott. Jó vége lett ez a kötet annak a szenvedésnek, amiben ketten vannak.

Így képzelem el őket.

Xcor & Layla

Qhuinn karakterét teljesen nem értettem, meg azt sem, hogy gyakorlatilag mindenki ujjal mutogat Laylára, de meghallgatni szinte senki sem képes. Végül, azok teszik meg, akiknek se kutyája, se macskája. De amit Qhuinn művelt, néha ültem, és voltam, mert nem értettem. Egy nőnél sem láttam ilyen kirohanást. Vele szemben viszont, Blay jól csinálta.

S végre a testvériség házában élő nők is megmutatták magukat.

Layla behozott egy szót a kötetekbe, a mamát, ami most is sok lett a végére, illetve, az ez utáni kötetben is kardinális szóvá nőtte ki magát. De gondolom, ez olyan, mint Jane és Manny esetében az orvos-gyógyító. Ez utóbbi több. Az anya nem fedi le teljesen azt, amit a regényben a mama jelent.

Kíváncsi leszek, hogy fognak a szálak mozogni a későbbiekben, ha csak a végét nézem.

A másik, amiért az vagyok, az Throe, aki egy Lash 2.0, viszont az ő szála több kérdést is felvetett bennem.

Nem beszélve arról, hogy kaptunk egy lépést Jane és Vishous kapcsán, illetve, Wrath végre tényleg király volt, nem csak le volt írva, hogy az. Úgy is viselkedett.

Trez és Jo szálai is mézesmadzag a sötét lelkemnek, persze a jó értelemben. Trez történései picit koraiak (szerintem).

Lassiter is piszkálja a fantáziámat.

Számomra ez a kötet újra a régi fényében csillogtatta meg előttem ezt a sorozatot, amiben igenis ott van a kraft.

Mozgalmas volt, telve ez is akcióval, humorral és szerelemmel. Még mindig úgy ír Ward, ahogy szeretem olvasni.