Hangoskönyvek és online oktatás

Biztos vagyok benne, hogy nem fog mindeni egyet érteni velem, ám megfogalmazódott bennem egy gondolat.

2020. március 13-án a miniszterelnök bejelentette az iskolák bezárását, következésképpen otthon kell maradnia a tanulóknak; otthon tanulni és felkészülni a vizsgákra. Sokan „kampányoltak” ezért, még többen háborodtak fel rajta.

Abszolút érthető ez a döntés, hiszen, ha csak azt nézzük, hogy ahogy megkezdődik szeptemberben az oktatás, a nyári szünetig megszaporodik a betegek száma. Betegek, betegen mennek iskolába az egészségesek közé fertőzni, vírushordozók…stb. Ha otthon maradnak – amúgy most is kint bandáznak a játszótéren -, lassabban terjed a vírus.

Azt látom, hogy az összefogás a testi-lelki egészségért megjelent mind a gazdasági, anyagi stabilitás, mind az iskoláskorú gyerekek kapcsán.

* elérhetővé tették online a tankönyveket;

* színészek olvassák fel a kötelező olvasmányokat;

* kihasználhatják a kütyüket az oktatásra.

Megmondom őszintén, vannak félelmeim. Ne legyen így, de én magamból, az én iskolás tapasztalataimból építkezem.

Megmaradt az utazásra szánt idő. Lehet hangoskönyveket hallgatni, ez nem baj, de ugyanakkor, lehet olvasni is. Igazából, ez nem oszt, nem szoroz, mert aki akar olvasni, az fog, aki nem, az nem. Ez nem csak vírus idejére jó, hanem amúgy is. Ez egy szép kezdeményezés, hiszen én is szeretem a kedvenc meséimet hallgatni a kedvenc színészeim hangján, az ő előadásmódjukban, de ettől függetlenül, nekem kellett az is, hogy én magam, a két szememmel elolvassam.

A másik gondolatom a digitális vonulat. Nem mindenkinek van rá lehetősége, és nem megoldás, hogy átmegyünk egymáshoz. Szóval, ez kicsit meg fogja nehezíteni a dolgokat, mint az is, hogy nem minden tanár ért ezekhez a készülékekhez. – Főiskolán az egyik tanárom már x éve ott tanított, ugyanazokkal a dolgokkal, mégis, a mikrofont mi állítottuk be neki minden héten.

Ezek mondjuk áthidalható dolgok, viszont a gyerekek személyisége, a lógásra való hajlam már kevésbé. Mert nem fog ott állni felette a tanár – sok esetben a szülő sem -, hogy de igenis csinálja, tanuljon, értse meg. Az, hogy megy a tanár videója, élője, az nem azt jelenti, hogy füzettel ül a tévé előtt, hanem mókol közben. Nagyon sok gyerek a „csak még ma nem csinálom” elv alapján él, és valakinél ez működik, másnál nem. Ez utóbbiak vannak kevesebben. Felelősségtudata még nem nagyon van nekik, és nekem az a félelmem, hogy ezzel el fogják mismásolni a tanulást, és rendesen nem is fognak tudni felkészülni a megmérettetésekre.

Felnőttként is elkalandozik a figyelem, felállunk, mást csinálunk, megúszunk a dolgainkkal, és ők is ebben lesznek benne.

Nekem ez az egyetlen észrevételem, hogy a felügyelet csökken, ők lazábban fognak hozzáállni.

Igazából gáz, ami van, és ami ebből lesz. Mert ez más területekre is át fog gyűrűzni sajnos.

Amivel lehet segíteni:

- Ha van nem használatos készülékünk, amit a szomszédnak, ismerősnek oda tudunk adni, akkor tegyük meg, hogy segítsük hozzá ahhoz, hogy az adott gyerek ne maradjon le.

- Az idősebb, technikához annyira nem értő embereket hozzá tudjuk segíteni a mi tudásunkkal az eszközök használatához.

Többször kéne ránézni a gyerekekre, mit csinálnak, hogy vannak, csak hát, mennyire lesz ez hatásos? És, ha a szülő dolgozik, mert nem tudja megoldani a home office-t, és nem bízhatják a gyereket a nagyszülőkre, akkor mi lesz?

Szóval, a felelősség ezen formáján kéne nagyon gondolkodni.

Update: Volt itt tegnap a főbérlőm, aki tanár. Mondta, hogy ez a mostani helyzet sokkal nehezebb, durvább, mint face-to-face tanítani a lurkókat, mert idő, mire kimegy az anyag, aztán megcsinálják, visszaküldik. Másból sem áll a napja, mint csak javít, és javít, és javít, persze becsületére váljon, ezt a legjobb tudása szerint teszi.