Cixin Liu: A sötét erdő

„3/2”

„A háromtest-trilógia 2.”

Az első rész után vártam ezt a kötetet, viszont pont úgy jártam vele, mint az elődjével. Nehezen rázódtam bele, főleg a kötet első felében, ugyanakkor a második része egészen magába szippantott.

Igaz, amikor megláttam, hogy jóval vaskosabb az első résznél, picit megrettentem, és már előre sajnáltam a telefont, hogy nem fogom letenni, mert mellé fogok olvasni, hogy megértsek ezt-azt.

Fülszöveg

A Föld teljes lakossága tisztában van vele, hogy az idegenek hajói úton vannak a naprendszerünk felé. Négyszáz év múlva fognak megérkezni, és akkor elözönlik és leigázzák a bolygónkat. Az idegenek földi segítőit már sikerült legyőzni, de itt vannak közöttük a sophonok. Ezeknek a szubatomi részecskéknek a segítségével a trisolarisiak mindent le tudnak hallgatni, így sebezhetővé válik az érkező flotta elleni védelmi terv is. Az emberi elme marad egyedül hozzáférhetetlen az idegenek számára – erre épül a Falképző-projekt.

Négy kiválasztott ember megkap minden létező erőforrást, hogy egyenként előálljanak egy-egy titkos tervvel, melybe senkit nem avatnak be – nehogy a sophonokon keresztül az ellenség is megneszelje a részleteket.

Mi jár a Falképzők fejében? Azt még a földiek sem tudhatják, hiszen csak így lehet megőrizni a bolygó biztonságát.

A négy Falképző közül hárman befolyásos államférfiak és tudósok, egyet azonban előzőleg senki sem ismert. A kínai Luo Ji csillagász és szociológus számára hamar kiderül, hogy a négy falképző közül ő az egyetlen, akinek a trisolarisiak a halálát kívánják.

„Tényleg képes lesz egyedül visszamenni? Két civilizáció fennmaradása függ attól, hogy maga életben marad-e?”

Szerző: Cixin Liu

Eredeti cím: The Three Body Problem. Book II: San Ti (2008)

Kiadó: Európa Könyvkiadó (2018)

Fordította Dranka Anita

Oldalszám: 654

Műfaj: sci-fi

puhatáblás

Kedvenc idézeteim

1)

- Élni igazi csoda. Ha ezt nem értjük meg, hogy is kutathatnánk bármi mélyebbet?

2)

Ne, ne mondd el, hol vagyunk! Amint tudjuk, merre járunk, a világ szűkké válik, mint egy térkép. Amikor nem tudjuk, hol vagyunk, akkor végtelennek érzem a világot.

3)

Jelenleg az emberiség fennmaradásának legnagyobb akadálya maga az emberiség.

4)

A múlt nem álom. A múlt utolér.

5)

- Nem létezik állandó ellenség vagy állandó bajtárs, csak állandó kötelesség.

Gondolatok

Az első kamillázásom ott volt, amikor Liu azt írta le – nem tudom pontosan idézni -, hogy a kozmikus szociológia matematikai axiómái egyszerűbbek, mint a normális, hétköznapi szociológia gondolatai. Mondom, oké, kezdődnek a problémák. Hála az égieknek, nem volt vele komolyabb problémám, egészen kevésszer nyitottam gúglit, hogy értsem, mit akarnak velem közölni. Igazság szerint, minden rendesen, olvasmányosan ki volt bontva benne, talán a Fermi-paradoxonnak néztem tüzetesebben utána.

Már a nevekben sem volt akkora kavarodás annak ellenére, hogy még mindig rettentően hasonlóak, és egyszer vagy kétszer nem jutottam abban dűlőre, hogy az adott karakter akkor most férfi vagy nő.

Minden főbb karakter kapott egy mélységet, még a Falképzők is, köztük a legnagyobb csaló, Luo Ji is, aki zseniális kozmikus szociológus. Az egyetlen, akitől a trisolarisiak félnek, mert kiismerhetetlen. Igazság szerint, azonban azzal nem tudtak mit kezdeni, hogy úgy tesz, mintha semmit sem tenne, s valóban. Végigalibizi feladatának első szakaszát, aztán mod egy varázsigét, az élete ugyanazt a mintát követi, csak a vége felé már egyre gyorsabban.

A világegyetem pont olyan sötét erdő, mint az emberi agy. Pont annyira kiismerhetetlen. Szóval, értem a metaforát a vadászatra és az erdőre, de ettől függetlenül az agy is az, hiszen a sophonok pont úgy viselkednek, ahogy Luo Ji levezette az erdő esetében.

S ha már itt tartunk, a Faltörők megjelenése, és mondandójuk következményei is érdekesek, hatásosak voltak.

Kicsit hiányoltam a trisolarisi képeket, de hát, itt az emberiségen volt a hangsúly.

Ha már Faltörők. A Falképzők közül, bár szervesen nem volt az, Zhang Beihai villantotta a legnagyobbat.

A csepp pedig mindent vitt.

Azt tudni kell, hogy rettentő sok pszichológia és inkább filozófia van a történetben. Rögtön egy hangyával kezdünk, aki részint visszatér a történet végén. Hatásokat és ellenhatásokat felvonultató regény lett belőle, mondjuk, én nem is bánom, hogy így lett megírva, mert a tudományosság ellenére elég fikció van benne.

Egy egészen pici dologtól (hangya) nyitunk a tágabb értelmezés felé.

Egyáltalán nem lehet nehezen megérteni.

Sajátos logikája, karakterei és hangsúlyai vannak a történetnek. Személy szerint én nem vágtam volna ki belőle semmit. Az első felét érzi az olvasó, hogy nehéz, lassú, hosszú, viszont eljön a fordulópont, és csak úgy falni lehet az oldalakat.

Másrészt egészen sajátságos utópia váltja egymást a mély gondolatokkal.

Csak nézzük meg a társadalom dinamikáját, majd gondolkodjunk el a szeretet jelentőségén, amire az egész kihegyeződik.

Jó nagyokat ugrunk az időben. A történet vége felé eszembe jutottak a régi jó sci-fi történetek. Tetszett a földalatti város képe, ahogy szétbomlott és terjeszkedett az emberiség. Kár, hogy az előbbiből keveset kaptunk, talán nem mertünk elmenni a cyberpunk világa felé. Tetszett, hogy nem használtuk ki a mesterséges intelligenciát, és minden tiszteletem Liué, amiért nem sűrített bele ennyi sci-fi elemet ebbe a kötetbe.

Azoknak szerintem tetszeni fog, akik szeretik a műfaj, régi, orosz képviselőit, és képesek szimbólumokban, metaforákban gondolkodni.

Muszáj megjegyeznem. A fordítás zseniális, a korrektúra rendben van. Alig van benne 2-3 hiba, míg sokkal rövidebb történetekben sokkal több szokott lenni. Piros pont.

Nagyon kíváncsi vagyok most már a harmadik részre, hogy mégis, mi lesz ennek az egésznek a vége.

A sorozat első részéről ITT írtam.

Képek forrása:

filmtekercs.hu

hungarian.cri.cm

moly.hu