Cixin Liu: A halál vége

„3/3”

„A háromtest-trilógia 3.”

Nehéz szülés volt, mert betegeskedtem, és nem tudtam rendesen értelmezni azt, amit olvasok, márpedig ez a könyv igényli. Kétségtelen tény viszont, hogy beírta magát a kedvenceim közé.

Fülszöveg

Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. „Ha az új univerzum valóban megszületik, számos palackba zárt üzenet sodródik majd benne. Hihetőnek tűnt, hogy a palackok egy jelentős részében olyan tárolómechanizmusok működnek, melyek az adott civilizáció minden tagjának emlékeit és gondolatait magukba zárták, részletes biológiai jellemzőikkel együtt – talán ezek a feljegyzések elegendőnek számítanak majd ahhoz, hogy az új univerzumban egy új civilizáció új életre keltse azt a régi civilizációt”.

„Már nemcsak az emberiség túlélése,

hanem az univerzum léte forog kockán

– bármelyik világegyetemről is legyen szó.”

Szerző: Cixin Liu

Eredeti cím: The Three Body Problem. Book III: Shi sen yong sheng (2008)

Kiadó: Európa (2019)

Fordította: Dranka Anita

Oldalszám: 804

Műfaj: sci-fi

puhatáblás

Kedvenc idézeteim

1)

De valóban olyan rossz dolog lenne csak fél életet élni? Amennyire látta, az őt körülvevő emberek egy jelentős része csak fél életet élt. Amíg az embernek jól megy a felejtés és az alkalmazkodás, a fél életet leélheti elégedettségben, akár még boldogságban is.

2)

Ez jellemezte a tökéletes elrettentést: az elrettentő és az elrettentett egyformán osztozott a rettegésben magától az elrettentéstől.

3)

A Halál, ami egykor csak a láthatáron járt, most fenyegetően itt állt, a szemünk előtt.

4)

Az élet azonban olyan, mint a színsor a pókerben: ha megkevered, eltűnik.

5)

A gyengeség és a tudatlanság nem gátolja a létezést, az önteltség azonban igen.

6)

A történelem minden egyes pillanatában elszalasztott lehetőségek végtelen sora rejlik.

Gondolatok

A trilógia első része a kedvencem még mindig. Meg tudta tartani a szórakoztató jellegét. Az idegen szavak, mármint, ami a sci-fi „science” részét lépezi, ki vannak fejtve. Persze, így is rákerestem, illetve, a kötet végé inkább a hard típusba hajlik, de még mindig nem egy Greg Egan.

Sajnáltam a trisolarisiakat, magunkat. Szép íve volt a történetnek, jó lezárása ez egy trilógiának. Igazság szerint az első kötet újító volt, rengeteg remek ötlettel. Ez utóbbit megtartotta. A második egy pánikolós kapkodás, ami kicsit összekötő töltelék lett. A harmadik a kettő vegyítése. Letisztult profizmust olvastam végig. Mesteri.

Ettől függetlenül azonban változott a kötetek stílusa. Talán ez kerül az olvasótól legtávolabb.

Nagyon sok elemből épül fel, és mindenre oda kell figyelmi. Érzelmekről annyira nincs szó benne, mert egy nagyobb dologra fókuszál, hacsak azt nem vesszük figyelembe, a főszereplők milyen belső viharokkal küzdenek.

Másrészt, igen nagy léptékekben halad, sallangok nélkül. Olyan időpontokra fókuszál, ahol történik valami, mégis el tudjuk képzelni, mi zajlott a köztes időben. A szerző nem hiszi, hogy a mostani rend fenn fog maradni, és mégsem annyira elrugaszkodott, hogy egy kvázi valóságshow-t vizionáljon.  Másrészt, a fejlődés sem olyan fantasztikus, ami elrugaszkodna a jelen valóságától figyelmen kívül hagyva a fejlődés tempóját és lehetőségeit.

Ha belegondolok, ez a kötet az, ahol a legtöbb történet véget ér. Nem bízza a fantáziára azt, hogy mi lesz a lezárás után.

Pont ezért nem aggasztott az a töredékes jelleg, amit kapunk. Érdekelt végig, mi lesz az egész, és én azt kaptam, amit vártam, bár szerintem, a legtöbb olvasó nem így lesz vele.

Szeretem az olyan sci-fiket, melyek a filozófiát használják. Illetve, a tudományos közeget használják filozófiájuk leírására. A változás és annak dinamizmusa végig látszik a köteteken, a kisembertől egészen az univerzumig, annak mind a sok dimenziójáig.

Lehet, hogy azért is tetszett, mert a jövőt illetően kissé borúlátó vagyok, és aki nem így gondolkodik, annak nem feltétlenül fog tetszeni ez a sziruposság-mentesség.

A kitöltő részek dagályosak.

Tetszett, hogy három kötetben három főszereplőnk volt, és nem cibáltunk egy ember végig, így is, egyenként elég szépen hibernálódtak, keltek fel és utaztak.

Cheng Xin sem nőtt túlzottan a szívemhez. Igaz ez minden mellék- és főszereplőre, mert nem is tudnának, hiszen nincs miért közelinek érezni magamat hozzájuk. Vannak bizonyos helyzetekben, de talán itt jött ki a legjobban, hogy az ötletekről való anekdotázgatás bábuja a szereplőnk.

Valahogy Xin egyszerűen idegesített. Nem is tökösnek kellett volna lennie, de a racionalitásához, amit elvileg kapott, ahhoz képest egy picsogó kislány volt végig.

Lényeg, hogy ettől a nagyobb féltéglányi kötettől keresgettem az államat a padlón.

Ez a trilógia egy szó szerinti utazás annak, aki fel mer ülni egy olyan űrhajóra, ami dimenziókon, időn és téren ível át azért, hogy valódi kalandot adjon.

Tornáztatta az agyamat rendesen.

Az első részről ITT.

A második részről ITT.

Képek forrása:

moly.hu

scitechdaily.com

ambrozewicz.artstation.com