Időről
időre belefutok egy olyan emberbe, aki prüszköl, ha meghallja, hogy Harry
Potter. Általában a könyvet sose vették a kezükbe, jó, ha a filmeket látták. De
lényeg, hogy nem szeretik, és nem értik, miért vannak oda érte a fiatalok vagy
az idősebbek. Ők utálják, mert ellenkezik a nézeteikkel, fúj boszorkányok és
mágia van benne, illetve, csak azért ágállnak ellene, mert mainstream.
Vitatkozni nem lehet velük, hiszen az ízlésről vitatkozni olyan, mintha
megpróbálnál egy embert meggyőzni arról, hogy a spenót finom, mert te szereted,
ő meg nem.
Nekem
is vannak olyan könyvek, amiket nem értem, hogy lehet olvasni, mert annyira
szörnyű. De azok az én szememben azok, mások istenítik, a szent könyvükké
fogadják.
Viszont,
szeretném megvédeni a Harry Pottert, hiszen nem az a lényeg, hogy ki mit olvas,
hanem az, hogy egyáltalán olvas valamit, és nem a közösségi portálokon pörög
ezerrel az idióta tátogásokra és mémekre.
Hozzáteszem,
én nem a kötetekkel nőttem fel, engem már viszonylag felnőttként ért utol, és
így a nagy lázból is kimaradtam úgy anno, mint most a jubileumnál.
Miért élvezetesebb a
Harry Potter, mint egy kötelező / klasszikus / szépirodalmi mű?
A
válasz egyszerű: érthetőbb. A klasszikusok többségéhez fel kell nőni
értelemben, lélekben, mindenhogyan, és sokszor egy felnőttnek is beletörik a
bicskája az olvasott szövegbe. Egy fiatal nem tud mit kezdeni a sztyeppék
hosszú leírásával, hogy mit jelent a malom a pokolban, mit akartak a törökök.
Nekik még az kell, hogy elhiggyék magukról, hogy bármire képesek, hogy ők is
valakik, hogy fontosak, hogy valami nagyot vihetnek végbe. Abban a korban
vannak, amikor kellenek ezek a dolgok, a jellemformálódás, és nekik sem könnyű
fél lábbal lenni a felnőttkorban, amikor a másik még a gyerekkorba lóg.
Másrészt, az ifjúsági szövegek az ő fejükkel gondolkodnak, az ő mágiájukat
használják, és az ő szókészletükre alapulnak. Kalandosak, szórakoztatnak, és
mindemellett tanítanak.
A kötelező / klasszikus
/ szépirodalmi mű menő, az ifjúsági kuka
Kár
lenne azt állítani, hogy zagyvalék minden ifjúsági munka. Persze, gyerekként is
pont úgy válogatunk, ahogy felnőttként: gondosan szét kell szedni a búzát az
ocsútól. Felnőttként sem csak úgy olvas egy ember, hogy egy kategóriába
tartozik. Ismertem olyat, aki dafke szépirodalmat olvasott, még akkor is, ha
nem tetszett neki, ha unta. Az egyetlen indoka az volt, hogy azt kevesen
csinálják, ismerik, és ő nem akar beállni azon emberek sorába, akik divatból
olvassák a Harry Pottert. Különböző szempontjaink vannak, és gondoljunk bele.
Annyi teher van a diákok vállán, hogy ahogy mi, felnőttek, úgy ők is vágyhatnak
könnyed szórakozásra.
Ami
sokkal, de sokkal jobb, mint csak újságokat olvasni, vagy a neten randalírozni
minicikkeket pörgetve.
Irreális világ, ami a
vallással szembemegy
Irreális
az a világ, amibe ez nem fér bele. Nem fognak démonokat megidézni, és nem
károsabb, mint a „hagyományos” gyerektörténetekben az abrakadabra. Nem kell,
hogy kizárja a reális világ a fantáziát, elvégre, az azért van, hogy
használjuk, máskülönben, vedd ki a gyerek kezéből a babát, az autót, a macit.
Az ilyen embereknek az első kötet egyik mondatát küldeném útravalóul: „Rossz
úton jár, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.”
Semmit se lehet tanulni
belőle
Oh,
dehogynem! A maga módján van benne szó a kitartásról, a barátságról, az
összetartozásról, a felelősségvállalásról, a döntések fontosságáról. Rengeteg
karaktere van, amiből lehet válogatni, kivel tudunk azonosulni. A főszereplő is
minden tulajdonsága ellenére teljesen átlagos, ahogy Ron vagy Hermione is.
Típuskarakterek, akik folyamatosan mozgásban vannak, és a sok kapcsolódási
pontjuk igenis tart egy példát az olvasók elé, hogy lehet így is csinálni, de
ugyanakkor, az olvasó is elgondolkodhat rajta, hogy vajon ő is így cselekedne?
Kapcsolódnék
most az előző ponthoz. A tündérmesék, regék, mondák, a mitológia történetei
mind azért vannak, hogy tanuljunk belőle. Szabályokat, kereteket ad,
figyelmeztet, de a döntés szabadságát nem veszi el. A fantázia pedig rásegít az
útra, amit gondolkodásnak is lehet nevezni.
Minden
életkorban, élethelyzetben más és más könyvek ragadják meg a figyelmünket. Én
is érzés alapú választó vagyok, és sokszor érzem úgy, hogy egy könyv betalál
nálam. Szóval, azt nem jelenthetjük ki, hogy káros vagy rossz a Harry Potter,
és életképtelen az, aki ilyesmit olvas. Egyszerűen, akkor neki arra van ingere,
igénye, szüksége, majd máskor más lesz.
Ilyen
egyszerű. Olvasni, és olvasni hagyni.
Képek forrása:
noihirek.hu
24.hu
moly.hu
wizardingworld.com
harrypotterestarsai.ewk.hu
Mivel most tudatosult bennem, hogy nem követem még ezt a blogot (amikor írtál), jöttem, én is beszélni! :D
VálaszTörlésA többihez nem tudok hozzászólni, de a Harry Pottert én se szeretem. Én mondhatni "vele nőttem fel" - 7 éves koromtól folyamatosan elláttak a könyvekkel - és az első öt filmet láttam talán. Kis koromban sem különösebben kedveltem, de felnőtt fejjel tudom, hogy túl "fantasztikus" az én ízlésemnek.
Ettől függetlenül örülök, hogy bevették "kötelezőnek"...Bár én pont kedveltem sok kötelező olvasmányunkat (szerintem az egyetlen olyan gyerek voltam, aki élvezi Jókait xD), szerintem egyáltalán nem a korosztályunknak megfelelő könyveket javasolták a legtöbbször, ez pedig elég izgalmas lehet a gyerekeknek, hogy ne végig kínlódják, hanem *és most káromkodni fogok* még a végén...élveznék is az olvasást...tudom, tudom csúnya szavak ezek, élvezni az olvasást...:O
Tudom, tudom, nem lehet élvezni *ilyen* műveket, és a gyerekeknek meg kell tanulni értékelni a nagyokat, meg minden...Amivel ott egyet is értek, hogy magyar műveket is meg kell ismerniük (teljesen más egy fordítás meg egy magyarul írt könyv), de miért ne szórakozhatnának is. :D
Mondjuk az én környezetemben nincsenek "divatutálói" a HP-nak...Ironikus módon, rajongókkal vagyok körbevéve...Még ironikusabb módon, volt, hogy olyan próbált meggyőzni, hogy milyen jó a Harry Potter, meg kell néznem a 7. részt, aki a könyvet SOSE vette a kezébe...Leráztam azzal, hogy már a könyv is unalmas volt, mire jött, hogy de a film jobb mint a könyv - honnan tudja, amikor a könyvnek max a borítóját látta a polcomon?...
...és mindezek ellenére is látok rá reális esélyt, hogy valamikor újraolvassam legalább az első három könyvet (a vékonyakat).
Az a baj, hogy nem szóltam erről senkinek, nagyon, nagyon,nagyon kevesen tudják, hogy ezt csinálom, de a Tipegő Zombin se köszöntem el, viszont azt már nem hiszem, hogy folytatni fogom (azt sem tudom, a Fb oldallal mi legyen?!). Persze meghagyom, és örülök neked. Jó, hogy itt vagy. :)
TörlésPont ez az, hogy a kötelezők mellett lehet rugalmasan is könyveket adni a kezükbe. Genyó vagyok, ha azt mondom, mi is felnőttünk valahogy, pedig nálunk nem volt HP. De én azt vettem észre, hogy egyáltalán nem is olvasnak, mert elveszik a kedvüket ettől.
Nem tetszet mindenkinek mindig minden, szerintem ez így van jól. Meggyőzni nem foglak, nem is szeretnélek. Nekem Az aranyember ilyen, hogy nem tudod eladni nekem, hogy az jó. De nyilván, ki mit szeret, és nem utolsó sorban, milyen lábbal kezdünk neki.
A másik gondolatom – ez most pattant ki a fejemből -, hogy ha a nyelvtant nem megtanítjuk nekik, hanem rájuk szabjuk, akkor az irodalommal miért nem lehet hasonlóan eljárni?
Rejtőzködtél. Néha kell ilyen is, kiszakadni az előző közegből, és teljesen máshol újra kezdeni "csak úgy", búcsú nélkül. :)
TörlésHa máshogy nem is, csendes megfigyelőként már rajtatok tartom a szemem - bár fennáll a veszélye, hogy még hosszabbá fog válni az amúgy is terjedelmes olvasásra váró listám. :D
Én kedvelem Jókait, de még felnőtteknek sem nyomnám a kezébe (ne engem szidjanak, amikor 12 oldalon keresztül a Duna folyásirányáról van szó). És nem értem, ki az az őrült, aki szerint egy ilyen könyv majd megkedvelteti a fiatalokkal az olvasást...Szóval támogatom a HP-t úgyis, hogy nem kedvelem/kedveltem. Mondjuk én kedvelem a szépirodalmat (nem mindent, válogatás nélkül, meg nem az a "főműfajom", de kedvelem). De én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy ne kelljen megfognia az olvasásnak - meg, hogy eldöntsem, mit akarok olvasni.
A nyelvtani reformációnkról is megvan a (nem túl pozitív) véleményem, de azt nem értem, hogy ha a szabályainkhoz nem ragaszkodunk, akkor a könyveinkhez minek? Szerintem ennek valahogy fordítva kellett volna lennie: a szabály a "szigorú", a könyvek a szórakozás.
A régi könyves bejegyzéseket szép lassan átmentem ide. Úgyis a vége felé gyakorlatilag csak ajánlók voltak a blogon, viszont már nem írtam szívesen. Akkor meg, minek? Van még egy irományos oldal, illetve az asztalfiókom is készül blog formában. – Egoblogot nehéz úgy vezetni, hogy az ember nem akar az életéről írni.
TörlésAbszolút egyet értek veled a reformok kapcsán.