Hugh Laurie: A balek

Fülszöveg:

A kiszuperált gárdistakapitányról, Thomas Langról sok minden el lehet mondani – például lusta, trehány és megbízhatatlan -, azt azonban nem, hogy hidegvérű gyilkos lenne. Miután felbérelik egy amerikai iparmágnás megölésére, úgy dönt, hogy figyelmezteti a kiszemelt célpontot, és mint tudjuk, jó tett helyébe rosszat várj. Igazi balekként nemsokára Buddha-szobrokkal töri be mások fejét, gonosz milliárdosok eszén próbál túljárni, és egy elszabadult CIA-ügynökkel és reménybeli terroristákkal teli nemzetközi összeesküvés közepén találja magát, miközben egyetlen célja, hogy megmentse a hosszú lábú lányt, akibe beleesett… no és az se lenne rossz, ha bónuszként megakadályozna egy nemzetközi vérfürdőt.

Fordulatokkal és fergeteges humorral teli regényében Hugh Laurie, minden idők egyik legjobb komikusa bizonyítja, hogy nemcsak színészként, hanem íróként is ellenállhatatlanul vicces.

Kedvenc idézeteim:

1)

… lehet, hogy hülye vagyok, de hülye azért nem vagyok.

2)

Hm, hol is hagytam az időgépem? Ja, tudom már, jövő szerdán.

3)

Nincs visszaút. Nem lehet megállítani a világot.

4)

A férfiaknak nincsenek céljaik (…) Így aztán kitalálnak párat, és felállítják azokat egy focipálya két végében.

Gondolatok

Másfél nap. – Alvással és miegymás piszmogással eltöltött idő mellett, ennyibe volt elolvasni Laurie könyvét.

Könnyed angol humor, markáns élcek, csibésznek elmenő rosszfiúk, amelyek nekem igenis összeköthetők a Monty-Python filmekkel. A sztori amúgy puhácska, a verbális odamondogatást leszámítva.

Adott Thomas Lang, aki egy valamikori katonai hírszerző (amúgy tényleg a sorozathős alteregója, sőt, olvasás közben is az ő hangján szólal meg – bár ez lehet a tévé okozta zűrzavar is), akit felbérelnek, hogy öljön meg valakit. Aztán, ahogy mélyebbre ás abban, hogy kit és miért kellene meggyilkolnia, szembetalálkozik a kábítószerrel, a fegyvercsempészettel, a titkosszolgálattal, és némi önjelölt terroristával. De jönnek sorban a csinos, titokzatos nők is. Szóval, semmi új.

A krimikkel ellentétben, amelyek az első száz oldalon dögunalmasak, s a végükre felpörögnek, ez a könyv a negatív: az utolsó ötven oldalt kínszenvedésnek éreztem. A történet lelassult, poénokból inkább komolyabbá válik. Az így nyersen maradt történet fárasztóvá válik.

De mindent egybevéve szórakoztató olvasmány volt. A könyv külcsínére is felhívom mindenki szíves figyelmét, mert szerintem, aki csak megforgatja a kezében a könyvet, annak nincs fogalma arról, hogy krimit tart a kezében. – Ennyit a magyar kreatív borítókról. Értem én, hogy hírverést kellett csinálni, de szerintem, aki nagy kanállal eszi Dr. House-t, annak elég lett volna simán a nevet feltüntetni, nem egy papírmasé-Laurie fejet közzétenni. Bár lehet, hogy aki nem tud olvasni, annak jól jöhet a zseni-diagnoszta képével ellátott könyv, csak úgy mutogatóba.

Csak azt tudnám, hogy a „The Gun Seller” – ből hogy lett „A balek” cím??? Mert hogy is mondjam. Ha elolvassa valaki a történetet, egyáltalán nem egy semmihez nem értő ember elevenedik meg.

Másrészt, ehhez a könyvhöz érteni és szeretni kell az angol, főleg Laurie humorát, világlátását, és ennek a könyvnek nem hiszem, hogy az a célja, hogy sötét és akciódús legyen, inkább szórakoztat és gondolkodásra sarkall. A sok történet mellé beszélés pedig azért lehet – ami amúgy érdekes és humoros -, mert Laurie beleírta magát.

Akkor lehet igazán élvezni, ha az ember érett rá.